Ha arab országban – Tunéziában, Egyiptomban, Törökországban – járunk, szinte kötelező alkudozni az árról

Az alkudozás aranyszabályai

„Maffia! Szabotázs! Korrekt prájsz!” – üvöltözi az arab árus a tuniszi bazárban, miután az eredeti árhoz képest az ötödét ajánlottam neki a kiválasztott vízipipáért. És hogy dühét még jobban nyomatékosítsa, előkapja a családja fényképét, hogy neki bizony el kell őket tartani, és ezért gondoljam át még egyszer az ajánlatomat.

Vevőre vár az árus az isztambuli Nagy Bazárban (Képarchívum)

SZABÓ LÁSZLÓ

Ilyen, és ehhez hasonló jelenetekre kell felkészülnie annak, aki valamely arab országba utazik. A népszerű turistaparadicsomokban, mint amilyen Törökország, Egyiptom vagy Tunézia, szinte csak elvétve találunk olyan üzletet, ahol fix árak vannak, az összes többi helyen a végösszeg alku tárgyát képezi.

Ha ezekbe az országokba utazunk, szinte kötelező a helyi piac, a nagy bazár meglátogatása. Az árusok mindent kínálnak, legyen az szép lámpa, vízipipa, teák, fűszerek, vagy a hölgyek nagy kedvencei, a bőrtáska és az ékszerek. Készüljünk fel arra, hogy sétálás közben az árusok azonnal beinvitálnak a boltba, „only look”, azaz csak nézzen körül. Közben pedig afelől érdeklődik, mely országból érkeztünk. Mindegy, mit válaszolunk, szinte biztos, hogy van olyan barátja, ismerőse, aki nálunk tanult, és nagyon tetszett neki ott. S ha megtudja, hogy a volt szocialista blokkból érkeztünk, azonnal megállapítja, hogy akkor barátok vagyunk, nem kapitalisták. Erre még visszatér, ha a kezdő árat mondja, mindig leszegezi, ugyanezért egy amerikaitól legalább ötven százalékkal többet kérne, de mi barátok vagyunk, így sokkal kedvezőbb az ár. Hogy ennek nyomatékot is adjon, teával, kávéval, kólával kínál – ezért persze elvárja, hogy nála vásároljunk, de nem kötelező.

Még mielőtt vásárlásra adjuk a fejünket, előtte mindenképpen nézzünk körül, hol van a legtöbb olyan termék, amely tetszik, amit akár – kedvező áron – meg is vásárolnánk. Ha szervezett útra megyünk, jó előzetesen az utazási iroda képviselőjétől megkérdezni, mi milyen áron kapható, mennyi a valós értéke egy vízipipának, egy táskának, vagy egy bőr kitömős ülőkének. Utána pedig nincs más hátra, mint irány a vásárlás!

A tuniszi nagy bazárban (Medina) a szűk utcákat járva folyamatosan köszönések közepette haladok, szia, ciao, ahoj… szólnak az üdvözlő szavak, persze ha kicsit közelebb vagyok, egy kéz már nyúl is, megpróbál beterelni az üzletbe. Néhánynak ellenállok, néhány boltba betérek, majd végül visszamegyek abba az üzletbe, amelyben a legtöbb olyan termék van, amit szívesen látnék a repülőre feladott poggyászomban. Betérek, és már kérdezi is, melyik országból jöttem. Persze, nem lep meg, hogy a barátnője éppen a mi fővárosunkban tanult. Kiválasztom a tárgyakat, majd mindegyikre rákérdezek, mi mennyibe kerül. Az árus összead kivon, majd következik a „good price”, azaz a kis számológépébe beüti a szerinte legjobb árat, de előtte természetesen még elmondja, ugyanaz egy amerikainak legalább ötven százalékkal több lenne. Persze, eláll a lélegzetem, hiszen az ár sokkal több, mint amennyit én vártam. De tudtam, hogy sosem szabad az eredetileg felajánlott összeget felezni, így pontosan annak a felét mondtam, amennyit adnék a kiválasztott áruért. Meg is lett az eredménye, az árus felemelte a hangját, csak úgy záporozott a maffia, szabotázs, már már kikergetett a boltból. De nem hagytam magam, miután megnéztem a családjáról készült képet, és végighallgattam, mennyire nem éri ez meg neki, és mennyire nem vagyok vele korrekt, emeltem a tétet, igaz, közben ő már kétszer csökkentett. Végül az eredetileg felajánlott ár harmadát kellett csak fizetnem, igaz, ezt megközelítőleg harminc-negyven perces alkudozás után ajánlotta az árus. Amikor rábólintottam, kiabált, méltatlankodott, és csapkodva, kapkodva csomagolt, hiszen soha nem kötött még ilyen rossz üzletet – mondja.

Persze, egyes országokban eltérőek lehetnek a szokások, vannak helyek, ahol már csak minimális mértékben tudjuk lealkudni az árat, éppen ezért lehet hasznos, ha előre kiderítjük, minek mennyi az értéke. Ha azt látjuk, hogy az árus hajthatatlan, nyugodtan hagyjuk ott. A legtöbb esetben úgysem tudunk messzire elmenni, mert általában utánunk szaladnak, és csapkodva, kiabálva, de már csomagolják az árut, közben sokszor elmondják, mennyire rossz üzletet kötöttek. De ne sajnáljuk őket, csak akkor adnak el bármit is, ha az nekik is megéri. A mellé csomagolt műsor pedig a kultúra része – élvezzük ki minden pillanatát.

Címkék 

Ajánló