1 KORONG – 1 KÖNYV

Az entrópia és az idő iránya, avagy ANNA elölről-hátulról

H. NAGY PÉTER

Egy kicsit vacillálnunk kell – mindjárt mondom, hogy miért –, de először nézzük, hogyan foglalta össze John és Mary Gribbin a termodinamika három alaptörvényét. „1. Nem győzhetsz. 2. Még a döntetlenre sincs esélyed. 3. Nem szállhatsz ki a játékból.” Vicces.

Az első tétel az energia- és tömegmegmaradás törvénye, a második főtétel szerint a hő soha nem áramlik a hidegebb helyről a melegebbre (egy zárt rendszer entrópiája nem csökkenhet), a harmadik törvény kimondja, hogy soha nem lehet egy testet abszolút nulla hőmérsékletre (0 kelvin = -273ºC) hűteni. Számunkra ezek közül a második főtétel lesz fontos a továbbiakban, hiszen az a film, amelyről szó lesz – annak rendje és módja szerint, ahogyan a spekulatív fikció spektrumában ez lenni szokott –, feje tetejére állítja ezt a szabályt.

Érdemes tehát komolyan vennünk a dolgot, ahogyan erre az első, és egyben minden idők egyik legnagyobb asztrofizikusa, Arthur Eddington figyelmeztetett: „Úgy vélem, a termodinamika második törvénye a természet összes törvénye közül a legfontosabb. Ha kedvenc elméleted az univerzumról öszszeegyeztethetetlen a Maxwell-egyenletekkel – talán éppen a Maxwell-egyenletekben van a hiba. Ha az elméleted nem egyezik a kísérleti megfigyelésekkel – nos, a kísérleti fizikusok gyakran melléfognak. De ha az elméleted a termodinamika második törvényével ellenkezik, akkor nem sok reményt adhatok; nincs más hátra, mint alázatosan elvetni az egészet.”

Ennek fényében tökéletesen érthető, hogy a kozmológiában miért megkerülhetetlen a termodinamika második főtétele. Egyfelől azért kell tehát vacillálnunk, mert a közelmúltban két olyan jelentős munka is megjelent, amely valójában az entrópiáról szól, s mindkettő remekül felhasználható ama szubverzív film értelmezéséhez. Az egyik Sean Carroll Most vagy mindörökké című könyve, a másik Roger Penrose Az idő ciklusai című opusa. Mindenesetre döntenünk kell (mondjuk pénzfeldobással), legyen tehát az utóbbi, mely Az univerzum radikálisan új szemlélete alcímet viseli. Carroll teljesítménye előtti tisztelgésül viszont a Most vagy mindörökké egyik részének címét átveszi ez az eszmefuttatás (Az entrópia és az idő iránya), és részint erről is fog szólni a Mr. Nobody című film (írta és rendezte Jaco Van Dormael) és a Penrose-könyv alapján.

Kezdjük hát. Mi is az entrópia, és mi köze van az időhöz? Az entrópia a fizikai rendszerek rendezetlenségének mértékére szolgáló mennyiség. Valójában a rendszert alkotó elemi összetevők azon átcsoportosításainak száma, melyek a rendszer általános megjelenését változatlanul hagyják. Tehát minél nagyobb az entrópia, a rendszer annál kevésbé rendezett, illetve annál inkább random jellegű. Minél kisebb az entrópia, a rendszer annál rendezettebb. Nézzük egy kicsit kevésbé elvontan. Mindenki tapasztalta már, hogy a jelenségek csak egy irányba mehetnek végbe, fordítva sohasem. Például, ha az asztalról leesik egy pohár, és széttörik, többé nem áll össze magától, és nem ugrik vissza az asztalra. Vagy: a tojásrántottából nem nyerhető vissza az ép tojás; és így tovább.

Ezek a folyamatok rendkívül lényegesek a múlt és a jövő különválasztása szempontjából. Ahogy anno Richard Feynman, a zseniális fizikus nagyon szellemesen, de lényegbevágóan megfogalmazta: „léteznie kellene egy olyan elvnek, hogy, teszem azt, az »üngyümök« csak »büngyümökké« fejlődhetnek, de fordítva ez nem lehetséges – tehát egész idő alatt a természet úgy fejlődik, hogy »üngyüm« jellegűből »büngyüm« jellegűvé alakul át, és a kölcsönhatások ilyen egyirányúsága eredményezi aztán azt, hogy a világ jelenségei csak egy irányba mehetnek végbe, megfordíthatatlanok.” Ez – a fenti példákkal kiegészítve – egyben azt jelenti tehát, hogy a múlt rendezettebb volt, mint a jelen. Ezért mondhatjuk azt, hogy az entrópia-törvény irányt szab az időnek.

No persze se szeri, se száma azoknak a művészi alkotásoknak, melyek sportot űznek e szabály felborításából. (Egyes irodalomtörténészek még olyasmiről is „tudnak”, hogy „magas entrópiájú szöveg”…) Említsük meg gyorsan Philip K. Dick Visszafelé világ című regényét, melyben „a világ belépett a Hobart-fázisba, és az idő visszafordult. Így a könyvtárak gyűjtés helyett megsemmisítik a könyveket, a nemzés nem az élet elejét, hanem a végét jelenti, a cigaretták csikkből nőnek teljessé, és a temetők csendjét a sírban feléledt emberek kiáltásai verik fel. […] Sosem tudhatjuk biztosan, mit hoz a tegnap”. Ez még hagyján, de van itt nagyobb poén is: pl. evés helyett öklendeznek, kérődznek az emberek (ez az ún. táplálkozási nyomaték), s ennél már csak a kiöklendezett étkek hűtőszekrénye gusztusosabb, melynek regenerálódott tartalmát időnként el kell vinni a szupermarketbe. Ugorjunk.

A Mr. Nobody lényegében egyenes ági leszármazottja Dick művének (avagy ugyanahhoz a vírustörzshöz tartozik), ám ez csak a film végén derül ki. A koncepció a következő. (Leegyszerűsítve, mert nem könnyű összefoglalni.) Mr. Nemo Nobody (Jared Leto), az utolsó, nem halhatatlan ember elbeszéli élete történetét a médiának. Három időpontot jelöl ki a múltban; illetve ezekből elágazó alternatív életutakat, melyeket apró döntések generálnak. A film azonban azzal indít, hogy ezek közül néhány a főhős halálával végződik, azaz fiktív természetű (hiszen Mr. Nobody él). Az elbeszélés mindenesetre ezeket egyenrangú variánsokként kezeli. Szóval, a három időpont, amikor a főhős 9 éves, és szülei elválnak; amikor 16 éves, és bőszen udvarol; illetőleg amikor 34 éves, és a házasságainak kifutását látjuk. A háromféle választás (Elis, Jean és Anna között) értelemszerűen háromféle életutat indít be. (Plusz ezeken belül is megjelennek fiktív szálak, de ezeket most tegyük félre.) A lényeg a következő: ha pontosan követjük Mr. Nobody előadását, az öregember képzeletét, a mozaikjellegnek megfelelően összerakható lesz a főszereplő élete. A paraméterek ugyanis Anna felé mutatnak. Ama hölgy felé, akivel felnőttként is keresik /keresték egymást (s akitől tinédzserként elválasztották). És akinek – bármelyik irányból is olvassuk – a neve ugyanaz.

Ez azért poén, mert szépen leképezi az előre-hátraugráló, alineáris narratív sémát. Az oszcilláló mozgás közepette a film azonban nem csak azzal foglalkozik, hogy sokféleképpen beszélhető el egy ember élete (divergáló pontokból kiindulva), hanem azzal is, hogy mindezt milyen tudományos elméletek keresztezik. Több jelenet utal például az entrópiára is (ha összekeverünk két dolgot – tejbepapit lekvárral –, bármennyire is keverjük, nem fog kettéválni), majd a történet végén azt látjuk, hogy megfordul az idő iránya, az entrópia csökkenését pedig szintúgy jelzi a vizuális anyag (sok-sok keverés után mégiscsak kettéválik a lötty). Az események visszafordítása a Nagy Reccs hipotézissel hozható kapcsolatba, s itt érdemes megállnunk egy pillanatra. Jöhet végezetül Penrose.

A tudós – részben hajmeresztő, igen komplex – gondolatmenete világossá teszi, hogy az univerzum éppenhogy nem fog egy Nagy Reccsben véget érni, nem fog megfordulni az idő iránya (vagyis nem lesz visszapattanás, a tágulás után összehúzódás), sőt. Az ún. konform ciklikus kozmológia (= CCC) szerint a világegyetem történetének nem a Nagy Bumm és a Nagy Reccs jelöli ki a határait. „Végeredményben azt kapjuk – írja Penrose –, hogy a CCC nem csak a Nagy Bumm szingularitásáról árul el fontos részleteket, de arról is, hogy mi történik, ha a fizikai folyamatokat a jövő felé folytatjuk – a jövő felé, mely visszavonhatatlanul véget ér egy fekete lyukban, vagy határtalanul folytatódik, mígnem a CCC szerint egy következő eón nagy bummjában születik újjá.” (187.) Tehát a CCC arra a kérdésre is választ ad, hogy mi volt a Nagy Bumm előtt… A legelképesztőbb hozadéka azonban talán az, hogy képes feloldani azt a dilemmát is, miszerint univerzumunk, azaz a jelenlegi eón entrópiája folyamatosan növekszik, miközben az univerzum nagyon korai és igen késői állapota gyanúsan hasonlít egymásra. (A kulcs: a fekete lyukakban lezajló információvesztés nem jár a második törvény sérülésével.)

Végeredményben Penrose túlmegy a Mr. Nobody univerzum-felfogásán, ez azonban nem csökkenti az utóbbi jelentőségét. Ne feledjük, hogy bárhonnan is nézzük és olvassuk a film legfontosabb mintázatát, Anna örök, és folyamatosan ismétlődik…

Címkék 

Ajánló