Text-túra Keszölcésen, avagy ízek és zamatok a kortárs irodalomból

Nincsen tábor szöveg nélkül

A Szlovákiai Magyar Írók Társasága az elmúlt hétvégén szervezte meg immár hagyományosnak mondható tavaszi találkozóját a keszölcési Ákádia Ranchon.

Írópalánták és egy mentor, Hizsnyai Zoltán (A szerző felvétele)

CSAPODY KINGA

Az őszihez hasonlóan most sem csak az ujja görcsölt be a fiataloknak a sok körmöléstől, hanem a rekeszizma is a rengeteg nevetéstől. Szeretnék megtudni, mi a receptje egy ilyen jó hangulatú és inspiratív, alkotással töltött hétvégének? Csak itt, csak most elárulom.

Végy egy kellemes környezetet – nem árt, ha jó az idő, de a közös fázás és pokrócba csavarodás is hangulatteremtő közösségi élmény. Töltsd meg a helyet jó társasággal! Ez is adott: kreatív fiatal szerzők és (lélekben legalább annyira fiatal) mentorok. Ne felejtsd ki az egész lelkét! Azt az embert, aki gondoskodik arról, hogy mindenki odaérjen, legyen enni-innivalója, ágya és takarója, és ha kell, meleget is varázsol. Ezt a pótolhatatlan hozzávalót Nagy Erikának hívják. A munkafolyamat során kellenek gyakorlott szakácsok, itt mentorok, most Hizsnyai Zoltán, Z. Németh István, Szabó Tibor Benjámin és jómagam végeztük a szövegek gondozását, és azt a feladatot, hogy minél érdekesebben, de közben tanulva rávegyük a táborozókat a helyszínen is az alkotásra.

Az otthonról hozott szövegeket közös erővel megnyúzzuk, kicsit megszurkáljuk, kifilézzük, majd csipetnyi hibajavító fűszerkeverékkel megszórva állni hagyjuk, hadd érlelődjön. Míg pácolódik pont van egy kis időnk mást is csinálni. Például kísérletezni, mondjuk azzal, hogy mi történik, ha episztolát kell írni. Ja, hogy elakadunk, annál, hogy mi az? Esetleg nem jut eszünkbe, hogy a haikut habarják vagy flambírozzák? Nem kell fellapozni a szakácskönyvet, de még az internetet sem kell segítségül hívni, mert a mentorok ezeket is készségesen elmagyarázzák. Aztán, ha jól sikerült megértetni, a kis kuktáknak már maguktól is megy. Lehet, hogy kicsit korán veszik ki a szövegkemencéből és nem jön elsőre fel elég magasra, de attól még többnyire finomak ezek a próbálkozások is.

Míg sül, fő, rotyog a sok étek, van idő olyan mesterszakácsok munkáiba is belekóstolni, akikről esetleg nem, vagy csak keveset hallottak. Ilyen Michelen-csillagos alkotók a kortárs magyar irodalomból Szabó T. Anna, Bartis Attila, Kukorelly Endre, Tóth Krisztina, vagy épp Kőrösi Zoltán. A megkóstoltatott szövegek nem feküdték meg a gyomrokat, sőt.

A profik művein keresztül meg lehet mutatni, hogy mikre kell figyelnie egy kevésbé rutinos alkotónak, hogy ne keljen túl a szövegük vagy hogy kellő vastagságúra nyújtsák. Bizonyosságot nyer, hogy csak jó minőségű alapanyagokat érdemes használni. Avas, penészes, lejárt szavatosságú hozzávalókkal nem várhatjuk, hogy a végeredmény jó legyen. Mint ahogy azt sem, hogy amíg a tükörtojás sem megy, addig a pekingi kacsa sikerülni fog. A fűszerezés fontossága sem elhanyagolható – merjük használni, de ha egyik-másik nagyon megborul, akkor ehetetlenné válik, amit csináltunk. Ne feledjük: utánsózni, meghinteni némi egyéni ízzel, utólag is lehet!

Ugye milyen egyszerűnek tűnik? Pedig higgyék el, nem az! A Text-túrán igazi terülj-terülj asztalka kerekedett, volt rajta minden: sci-fis regényrészlet, szabályos szonettek, modern vágáns-szerű pajzán lírán át a terasz lepattant szájú kerámiabékájához írt levélig sok minden. A Költő melegség csoport ezúttal a cipőfűzőhöz kapcsolódóan kapott feladatokat, így születtek nyuszifüles, gyerekmondókákat idéző versek, majd megszólaltak a cipőfűzők, s beszámoltak érzéseikről, többek közt panaszkodtak a lábszagra, vagy megmutatták, hogy élik meg, ha kidobjuk őket. Egy erotikusan túlfűtött cipőfűző gabalyodásra buzdított minket, sőt képversé tekerte magát. Íródtak még nagyon hangulatos, gyerekkort megidéző kisprózák is. Közösen kóstolgattuk az elkészülteket, teljesen különböző ízvilágú dolgok készültek el, ami a közös, hogy sok közülük nagyobb közönség előtt, nyomtatott fórumokon is megállná a helyét. Többük szövegeivel az Opus folyóirat legfrissebb számában is lehet találkozni.

Az est során sorban támadtak újabb ötletek is, amiket vagy elraktároztunk a nyári táborra, vagy továbbgondolásra hagytuk házi feladatnak. A desszert (és bízunk benne, hogy nem a fekete leves) ezúttal a mentorok felolvasása volt, amolyan akasztják a hóhért, de hallhatóan Hizsnyai Zoltán melankolikus tárcája, Z. Németh István játékos gyerekversei és Szabó Tibor Benjámin kisprózája is betalált a fiataloknál.

Ahogyan Hizsnyai Zoltán megfogalmazta, bámulatos, hogy milyen rövid idő alatt képesek egyre nehezebb feladatokat is megoldani úgy, hogy nem csak műfajilag, verstanilag pontosak, hanem megtartják bennük egyedi hangjukat is. Mert nekik bizony már van olyanuk is, hogy saját hang, kinőtték az utánzást, és a többi gyerekbetegségből is kigyógyultak.

A vasárnapi búcsú, reméljük, nem hosszú időre szól, a nyári viszontlátásig pedig azt is, hogy minél több helyen olvashatjuk műveiket mi is, önök is.

Címkék 

Ajánló