Beszélgetés szomszédságról, barátságról és versről a békés egymás mellett élés jegyében

A lélek ékszerésze és kovácsa

„Hozz magaddal egy másik írót egy másik országból!” – hirdette a Szépírók Társaságának felhívása. A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett Szomszédság, szabadság című kétnapos program idei koncepciója szerint egy magyar szépíró hívott beszélgetőtársául egy másik országból íróbarátot.

Középen Mila Haugová, mellette Barak László és Szilágyi Zsófia (A szerző felvétele)

CSAPODY KINGA

Vagy – ahogyan ez Barak László és Mila Haugová esetében is történt – ugyanabból az országból. Hogy miért esett pont a költőnőre Barak László választása? „Mila Haugovát azért kértem fel a budapesti vendégszereplésre, mert egyrészt az általa használt versnyelv látszólag tökéletes ellentéte az általam használt versbeszédnek. Holott világlátásunk, már ami az ember törékenységét, sebezhetőségét illeti, érzéseim szerint tökéletesen azonos… látszólag nem igazán foglalkoztatják a közéleti problémák. Pedig dehogynem.”

Ha csak a Barak László írásaira jellemző csípősség jut eszükbe, akkor talán hitetlenkedve olvassák, hogy az ő kettősük lett az egyik, ha nem a legszimpatikusabb párosa a kétnapos rendezvénynek. A beszélgetést Szilágyi Zsófia kritikus, irodalomtörténész moderálta, kellett is az efféle terelés. A félreértések elkerülése végett azért, mert az egyértelműen látszó kölcsönös tisztelet mintha az elején kicsit bénította volna a vendégeket. Aztán lassan úgy rajzolódott ki a férfi-női irodalom, a világnézetek és a szerepvállalások szinte már sztereotip mintája, hogy öröm volt hallgatni. Ahogy Barak László fogalmazott, míg „Mila a lélek ékszerésze, én leginkább a kovácsa vagyok”. Hogy miként is lehet ezt értelmezni? Haugová megfogadta az apai tanácsot, nem foglalkozott politikával. Követi, hogy mi történik a világban, de az alkotás során a személyes viszonyok érdeklik igazán. Ars poeticáját így zanzásította: „Ha személyesen boldogok az emberek, az állam is jobb.”

Barak véleménye szerint habitus és örökség kérdése, hogy valaki beleártja-e magát a közéletbe. Ő beleártotta magát, a közéleti költő-billog azonban kezdett terhes lenni, szeretett volna kimászni ebből a skatulyából, úgy gondolta, polgárként, újságíróként kell azon dolgok mellett állást foglalnia, amelyekben hisz, nem feltétlenül költőként.

És hogyan cseng össze e kétfajta gondolatfutam? Hát úgy, hogy a historikus sors paralel a magánélettel, jelen esetben míg Mila Haugová a házasságában nem érezte magát szabadnak, 1989-ig Barak László a szocializmus miatt nem. Az út tehát mindegy is, aki akarja, megtalálja magának a közösséget bárkivel, bármivel, és Mila Haugová megtalálta ezt a Barak-lírával: „Érdekes és izgató verseknek tartom őket, van egy-egy sor, amiket irigylek. Jelen vannak férfitémák, de találkozási pontok is. Amit az életről gondolunk nagyon hasonlít”. Szilágyi Zsófia kérdéseire érkező válaszaiból egyre többet tudtunk meg a Magyarországon – még sajnos – kevésbé ismert Mila Haugováról. Például, hogy Budapesten született. Vagy lényegtelen, de bájos érdekességként azt, hogy aznap reggelizett először életében kávéházban, és azt is, hogy szülei magyarul beszéltek egymással, de szlovákul veszekedtek. Az első irodalmi hatások is édesanyja révén érték, ő mondogatott Arany-balladákat neki gyerekkorában. Azóta sem ír vicceseket, versei is amolyan „Ágnes asszonyokkal vannak tele”. Fordítóként kedvenceit, például Sylvia Plath-t, Ted Hughest ültette át magyarra. Külön érdekesség, hogy általuk, egy fura kanyarral ismerkedett meg Pilinszky János műveivel. Egy magyar nyelven írt (nem fordítás!) kötetet jegyez, ritkán ír azonban ezen a nyelven, leginkább édesanyja halála óta, ő maga nem igazán kedvelte ezeket a verseit, úgy fogalmazott, hogy azokat nem olyan szívvel írta, mint a szlovákokat.

Barak László a katonaságnál tanult meg szlovákul, de 1980 óta mindkét nyelvből él, hiszen közéleti publicisztikáit szlovákul is írja, valamint magyarra fordít. Meglepő volt hallani, hogy mindketten hasonlóan nyilatkoztak arról, hogy bár a két nyelv egyáltalán nem, az életmód nagyon is hasonlít, jobban, mint a csehekkel. A szlovák és magyar emberek az ezeréves együttélés folytán akarva-akaratlan egymásra kezdtek hasonlítani. Bár az irodalmi délután során Mila Haugová végig magyarul beszélt, lezárásképp ő szlovákul, majd Dömötör András színművész magyarul olvasott fel a Fehér kézirat című kötetből. Barak László a tavaly megjelent Halálnepperből mutatott példát arra, milyenek is azok a korábban emlegetett férfitémák.

A fesztivál célkitűzése az volt, hogy kirajzolódhasson a magyarok és a szomszédos európai írók kölcsönös nézőpontja, létrejöhessenek kultúrák érdekfeszítő találkozásai és elágazásai. Ez ebben a másfél órában minden bizonnyal sikerült.

Címkék 

Ajánló