A fő hangsúlyt a nemzetiségi helyzetben lévő irodalmak kapták az idei, 38. Tokaji Írótáborban

Síppal, dobbal, nádihegedűvel

A magyar irodalom égtájai – a sokágú síp Tokajban – hirdette a 38. Tokaji Írótábor plakátja. S hogy mennyi is az a sok ág, hogy amikor megszólal, harmóniát vagy diszharmóniát teremt-e, és hogy egyáltalán ismerik-e egymást a „sípok”, ezekre kerestek választ írók, költők, irodalomtörténészek augusztus 11. és 13. között.

Németh Zoltán a hazai magyar irodalomról nyújtott áttekintést előadásában (A szerző felvételei)

CSAPODY KINGA

Illyés Gyula képét – melyben a trianoni döntés után lecsatolt területeken működő irodalmakat nevezte együttesen ötágú sípnak – vették alapul a kuratórium tagjai, amikor a tematikát meghatározva Magyarország határain túl élő irodalmárokat kértek fel, hogy tartsanak előadást a plenáris üléseken, és vezessenek szekciókat, gondolkozzanak, ötleteljenek együtt a jelenlévőkkel.

A hagyományokhoz hűen a tábort a Rákóczi-pincében nyitotta meg Mezey Katalin elnök asszony, és elmondta, hogy a kuratórium idén a 21. század sajátos helyzetét kívánta megtárgyalni, áttekinteni az elmúlt kilencven évet. „Az irodalomtörténet áttekintésén túl fontos a jelen viszonyrendszerének feltérképezése, és egyben az is, hogy véget vessünk az irodalom szétszabdaltságának. Ez a folyamat felgyorsulhatna, ha legalább a tudatunkban beforradhatnának a tépések, szakadások, és félreállíthatnánk a tabukat.” Kérdésként fogalmazódott meg, hogy vajon felnőtt, felnőhetett-e egységes írótársadalom, s bizakodását fejezte ki, hogy a háromnapos tanácskozás végére kedvező válasz fog megfogalmazódni, s „kezdetét veszi egy folyamat, ami egyetemessé, egységessé és egészségessé teszi az irodalmi gondolkodást.”

Két és fél nap alatt harminchat előadás hangzott el a plenáris üléseken és a szekciókban, s bár a fő hangsúlyt természetesen a nemzetiségi helyzetben lévők (Szlovákia, Románia, Ukrajna) kapták, de rajtuk kívül a szórványmagyarság irodalma is képviseltette magát egy-egy előadás erejéig Ferdinandy György (Puerto Rico) és Sall László (Svédország) személyében. (Utóbbi csak levél formájában volt jelen.) A szlovákiai magyar irodalom témakörével Németh Zoltán költő, irodalomtörténész, a Bél Mátyás Egyetem oktatója és Szalay Zoltán jogász, prózaíró egy-egy plenáris előadásban foglalkozott. Németh a „szlovákiai magyar irodalom” szókapcsolat meghatározása felől vizsgálta kronológikus sorban az elmúlt időszakot, Balla D. Károly „van-e költészetünk?” kérdésfelvetésétől az Iródia mozgalom „felesleges ez az elnevezés”- mentalitásáig, s emellett bemutatott jelenségeket – líra-vita, Fekete Szél nemzedék, avantgárd és a Stúdió Rt, Opus, Kalligram, – s röviden bemutatott alkotókat, úgy mint Tőzsér Árpád, Mizser Attila, Grendel Lajos, Norbert György, H. Nagy Péter, egy-egy művüket is említve.

Szalay Zoltán a generációk felől indította előadását, s ahogyan a „Pétereket” szokás emlegetni, úgy a szlovákiai magyar irodalomban lehetne a „Zoltánokról” beszélni, Hizsnyaira, Csehyre, Némethre reflektálva, még ha a generáció nem is feltétlenül pontos elnevezés. Szólt a Szőrös kő jelentőségéről, és az AB Art kiadó fiatalokat segítő tevékenységéről is.

A szekcióelőadások betöltötték azt a szerepet, amit a nagyelőadásokon elhangzó néhol névsorolvasásba, és irodalomtörténeti korszakolásba átcsapó ismertetések nem tettek lehetővé, mindkét nap igazi, élő diskurzus alakult ki a csoportok tagjai közt. A négy munkacsoport: A magyar nyelv Kárpát-medencei helyzete – Nyelv és irodalom, a Magyar könyvkiadás, a Magyar folyóirat-kiadás és a Pályakezdés, fiatalok elnevezésűek. Első nap Beke Ottó szegmenseket emelt ki a vajdasági irodalomból. Az erdélyi fiatalok indulásáról beszélt természetesen és élményszerűen Potoczky László, megidézve a Bulgakov Kávéház hangulatát, s nem szépítve a Bretter Kör beavatási rítusát sem. Megemlített irodalmi apákat, beszélt pályázatrendszerekről és az Irodalmi Kreativitás Versenyről is. Csütörtökön Hodossy Gyula előadása rímelt leginkább az erdélyi szisztémát és lehetőségeket bemutatottakra, azonban a szekcióban ülők osztatlan véleményeként fogalmazódott meg, hogy sem Magyarországon, sem pedig a környező országokban nem működik ennyire kiépített, jól működő, segítő, és lehetőségeket biztosító rendszer, mint a Szlovákiai Magyar Írók Szövetsége által mozgatott.

Átgondolt, élvezetes előadást hallhattunk az Iródia mozgalom kialakulásáról, s arról, hogy ez valójában az „együttgondolkodás iskolája volt”, ami a szabadgondolkodásra ösztönözte azt a 3-400 fiatalt, akik negyedévente összegyűltek, hogy versekről beszélgessenek. A teremben jelenlévők arcára kiült a döbbent elismerés, amikor a Tsomó (Irodalmi Kör) tagjainak elszánt munkájáról, az éjszakákon át, 9 indigós példánnyal gépelt szövegek sokszorosításáról mesélt. Mikor már különböző szekciók alakultak az Iródián belül – néprajzos, műfordítói, képzőművészeti s a természettudósoké – akkor elégelte meg és tiltotta be az akkori hatalom a mozgalmat. Hodossyt magát ekkor államellenes tevékenységgel vádolták, amit végül 1988-ban ejtettek. Ez idő tájt lépett fel határozottan az idősebb generáció, felkínálva lehetőségeket – a Madách Kiadó is, valamint létjogosultságot ígérve a Csehszlovák Írószövetség, magukon belül mint Magyar Szekció – abban az esetben, ha hajlandók elfogadni valakit példaképnek, akin keresztül megőrzik a hagyományokat. Ekkor jött az alkalom, hogy az Irodalmi Szemle Holnap mellékletében felköszöntsék nyolcvanadik születésnapja alkalmából Tsúszó Sándort. Hónapokig nem derült ki a csel, s ezt a fajta „nem hagyom” magatartást, válaszreakciót most is csak ajánlani tudja Hodossy Gyula azok ellen, akik az alapján várnak csak el tiszteletet, mert idősebbek, vagy több könyvük van. Részletesen és büszkén beszélt az SZMIT munkáján belül a fiatalokról, a Pegazus-díjról s a mentorprogramról – kiemelve Juhász Katalin, Hizsnyai Zoltán, Z. Németh István és Grendel Lajos munkáját, s az egész éves segítségnyújtáson kívül az évente három alkalommal meghirdetett táborban folyó munkáról is szó esett, ezzel kapcsolatban különösen sok kérdés merült fel a közönségben. Hangsúlyozta, hogy nem csak az íróvá, de az olvasóvá nevelés is legalább olyan fontos feladat. Majd egyszerre „három sípot szólaltatott meg”: Tolnai Ottó versét, amire Zalán Tibor s ő maga is lírában reflektáltak.

Második este a borkóstoló előtt még az EMIL (Erdélyi Magyar Írók Ligája), és az SZMIT munkájába kóstolhattunk bele. Közel egyforma számú tagsággal rendelkeznek, ismertették céljaikat, beszéltek a kiadás, megjelenés, az emberekhez, olvasókhoz való eljutás nehézségeiről, majd felolvasással zárták az estet. László Noémi Bájos gyermekverseiből olvasott, Király Zoltán vagány, Farkas Wellmann Endre erős, kultúrtörténetileg is telített verseket olvasott, az SZMIT-es Gál Sándor is bemutatkozott, és Hodossy Gyula Híd című írása is elhangzott a kollégium udvarán.

A tábor zárásaképp 1994 óta átadják a Tokaji Írótábor díját, amit többek közt megkapott már Tóth Krisztina, Soóky László, Varró Dániel, Polgár Anikó és idén Király Zoltán erdélyi költő vehette át. Hordó díjat adományoztak Hodossy Gyulának, aki megígérte, hogy nem hagyja kiürülni a kitüntetést.

Címkék 

Ajánló