Mérgeket találtak a mézben

A szlovák állat-egészségügyi felügyelet jelentése szerint az alsókubini szaklaboratórium (ezt a munkahelyet ismerték el az Európai Unió illetékes szervei szlovákiai referencialaboratóriumként) a forgalmazott hazai mézminták mintegy harmadában tiltott gyógyszermaradványokat, éspedig antibiotikum-származékokat mutatott ki. Márpedig az uniós szabványok értelmében a mézben szemernyi antibiotikum sem lehet. Azért ez a szigor – érveltek az ellenőrök –, mert a táplálékban elfogyasztott gyógyszerek gyengítik a humán gyógyászatban betegségek esetén alkalmazott antibiotikumos kezelések hatását. A mostani vizsgálatok pedig bizonyították: a nálunk a közelmúltban forgalomból kivont mézben nemcsak tilozint találtak, tehát azt a hatóanyagot, amelyet Szlovákiában 2002-ig állatorvosi vényre az amerikai költésrothadás méhbetegség esetén az egészséges állománynál alkalmazhattak, s amelyet csak 2003-ban vontak ki a forgalomból, hanem szulfonamidokat, streptomicint és tetraciklin maradványokat is.

Szigorú uniós szabványok

Nem ez az első eset, hogy a szakhatóságok antibiotikum-maradványokat találtak a szlovákiai mézben. (Korábban jobbára a külföldiek, főként a csehek reklamáltak, mielőtt kereskedelmi korlátozásokat vezettek be a szlovákiai méhészekkel, forgalmazókkal szemben. Ám ezeknek az intézkedéseknek akkor – legalábbis a károsultak szerint – erősen piacszabályozási szaguk volt, azaz azért alkalmazták, mert túltermelés miatt a hazai méz sem fogyott.) Viszont amíg korábban a szlovákiai szabványok megengedtek bizonyos hatóanyaghányadot a hazai mézben, addig 2004 májusától már csak „teljesen tiszta” mézet lehet forgalomba hozni – az uniós és a hazai boltokban egyaránt.

Rossz fényben

„A szlovákiai méhésztársadalom még nem készült fel az EU-csatlakozásra, a szigorú uniós szabványokra” – jelentette ki a legújabb mézbotrány kapcsán a zselízi Jókai Tibor, aki régóta és nagyban méhészkedik. „Öngólt rúgtunk magunknak, hiszen a mézfelvásárlási árak az olcsó kínai kínálat miatt amúgy is a padlón voltak. A botrány kapcsán viszont tovább romlott piaci esélyünk, a Németországba vagy Olaszországba irányuló virág- és akácméz-felvásárlás mára teljesen megtorpant” – ecsetelte Jókai. Hasonlóan vélekedett Július Selčan, a Szlovák Méhészszövetség elnöke is. Szerinte „az affér nyomán tovább ritkul majd az amúgy is főként idősebb korosztályból álló hazai méhészek sora, és tovább folytatódik a méhállomány fogyatkozása is, aminek a mezőgazdászok, de főként a zöldség- és gyümölcstermesztők látják majd – akár egy-két éven belül is – a legnagyobb kárát.”

De nemcsak a szlovákiai méhészek kerültek rossz fénybe az eset kapcsán, hanem a mézfelvásárlók, -feldolgozók és a mézexportőrök is. „A vevők bizalmatlanabbak” – értékelte a külpiacon uralkodó hangulatot a kizárólag szlovákiai mézet vásároló, termékeit jobbára Németországban forgalmazó királyhelmeci Apis társaság ügyvezetője, Óváry Katalin. Pedig az Apis kezdettől fogva – nem kis költségek árán – az összes mézet a piaci forgalmazás előtt bevizsgáltatja (egy minta elemzése ma 5–6 ezer koronába kerül). A több éve alkalmazott drákói szigornak azonban mára meglett az eredménye: a társaságnak sikerült leszűkítenie beszállítói körét olyan méhészekre, akik sem most, sem korábban nem kezelték állományukat gyógyszerekkel. Német Árpád, az ipolyszalálasi Natur Products Kft. vezetője viszont vitatja, hogy a felvásárlónak kellene elvégeztetnie a méz méregdrága vegyi elemzését.

Az egyik legveszélyesebb betegség

Még mielőtt pálcát törnénk az összes hazai méhész felett, le kell szögezni: az amerikai költségrothadás az egyik legveszedelmesebb méhbetegség tájainkon. Védekezni ellene vagy gyógyítani nem lehet. Ha valamelyik családban felüti a fejét, akkor azt kaptárostul mindenestül el kell égetni, a betegséget pedig haladéktalanul jelenteni kell a szakhatóságoknak, amelyek a gócponttól számított néhány kilométeren belül mézgyűjtési tilalmat rendelnek el. Ám amíg más országokban a méhészeket az állam kárpótolja az elégetés miatt keletkezett kárért, addig nálunk az anyagi teher és a bevételkiesés teljes egészében a méhészt terheli. Ezért is voltak, lehettek tájainkon olyan méhészek, akik – társaik megélhetését is veszélyeztetve – nem tettek eleget jelentési kötelezettségüknek, és inkább egész állományukat válogatás nélkül megelőző kezelésnek vetették alá. Ráadásul még azután is, hogy a tilozin alkalmazása 2002 szeptemberében megszűnt, 2003-ban pedig törölték a felírható gyógyszerek listájáról.

Az eset kapcsán felvetődik az állatorvosok felelőssége is, hiszen ez a gyógyszer nem volt szabadon forgalmazható termék, kizárólag állatorvosi vényre adták ki a speciális gyógyszertárakban.

Tudatos szűrés

A privigyei Štefan Toporhoz hasonlóan több hazai méhész volt abban a tévhitben, hogy a gyógyszer hatóanyaga a mézben évek múltán felbomlik, azaz később, esetleg évek múltán forgalomba hozható. Az ellenkezője igaz, ezért is irányul(hatot)t a szakhatóságok figyelme a 2002-es és 2003-as előállítású mézekre, amelyekben kisebb-nagyobb mennyiségben ott lehet az antibiotikum. „Tévedtem, de nem csaltam. Határozottan cáfolom, hogy meggazdagodási vággyal vagy más szándékkal vezérelve árusítottam volna termékeimet, amelyekben egyébkén olyan minimális gyógyszermaradványt mutattak ki, mintha valaki megnyalta volna a pilulát” – nyilatkozta lapunknak Topor, aki az ellenőrök fellépése kapcsán sokkal inkább arra a meggyőződésre jutott, hogy valaki le akarta járatni őt, mint a Szlovák Méhészszövetség menedzserét. Július Selčan is úgy véli, hogy „valakik” a mézbotrány kapcsán azt a célt követték, hogy letörjék a hazai méz felvásárlási árát. Merthogy „55 korona a virágméz, 65–79 korona az akácméz kilójáért az önköltségeket sem fedezi.” Nevet vagy cégnevet senki sem volt hajlandó mondani. Többen mutogattak viszont azokra az importőrökre, akik olcsó ukrán, kínai vagy argentin mézet akarnak behozni. Egyes hazai méhészek azt sejteni vélték, hogy az importált mézet a hazaival vegyítik, s a keveréket majd hazaiként hozzák forgalomba.

Ez valóban a szlovákiai méhészet végét jelentené.