Az Atlético magabiztosan nyerte a madridi derbit
Lehengerlő Atlético-siker a derbin – vajon sikerült felzaklatni a Real Madridot?
Megsemmisítő vereséget szenvedett a Real Madrid a Metropolitano Stadionban: az Atlético Madrid 5–2-re győzte le városi riválisát a spanyol bajnokság rangadóján. A mérkőzés a Real első komoly erőpróbája volt Xabi Alonso irányítása alatt, ami nem sikerült jól, sőt: az Atlético legutóbb hetvenöt éve, 1950. február 12-én rúgott öt gólt hivatalos mérkőzésen a Real Madridnak.
A La Liga hetedik fordulójában madridi derbit rendeztek, melynek végén a hazai pályán szereplő Atlético Madrid örülhetett – két év után először. Diego Simeone együttese a 14. percben szerezte meg a vezetést, de aztán a Real Madrid két gyors góllal, Kylian Mbappé és Arda Güler révén fordított, a szünet után azonban jött az Atlético-henger, és a Realnak esélye sem volt pontot szereznie. Noha a Real majdnem 70 százalékban birtokolta a labdát a második félidőben, semmi veszélyt nem jelentett a szünet után Jan Oblak kapujára – mondhatjuk úgy is, hogy a támadások terén csak egy csapat volt a pályán. A királyi gárda – az előző idény hajráját is beleszámítva – sorozatban kilenc győzelem után kapott ki a bajnokságban, és ez az első helyébe került.
Álvarez bosszúja
Julian Álvarez legutóbbi, Madrid elleni derbije hihetetlenül fájdalmas volt a játékos számára, hiszen a híres „dupla érintése” miatt (a tizenegyesénél megcsúszott a lába, így kétszer ért a labdához a rúgáskor) az Atlético kiesett a Bajnokok Ligájából a márciusi nyolcaddöntő visszavágóján. Az Atlético akkor rettentő dühös volt a bírókra, amiért érvénytelenítették a gólt, és a tiltakozásuk elvezetett oda, hogy a játék szabályalkotója, az IFAB ezt követően változtatott, hogy a továbbiakban a játékvezetők ne büntessék az ilyen véletlen, dupla érintéseket.
Mindez biztosan eszébe jutott Álvareznek, mikor 2–2-es állásnál a második félidő elején ismét nagy nyomás alatt állhatott oda a büntetőhöz a Real ellen, de az argentin egyáltalán nem mutatkozott idegesnek, nyugodtan és magabiztosan, nagy erővel Courtois bal oldalára lőtte a labdát. A madridi kapus érezte az irányt, de védeni nem tudott (3–2).
Ezzel Álvarez azonban még nem végzett, sőt a legjobb pillanata még hátravolt: egy varázslatos, 20 méteres szabadrúgással tovább növelte csapata előnyét (4–2), a győzelmet végül Antoine Griezmann gurítása tette fölényessé egy kontra végén (5–2) – ez összességében azt is jelentette, hogy a Real Madrid négy gólt kapott pontrúgást követően, sőt tulajdonképpen ötöt, csak Lenglet szöglet után szerzett találatát a VAR kezezés miatt érvénytelenítette.
A Real Madrid gyenge a levegőben
A Real Madrid az első hét La Liga-meccsén mindössze három gólt kapott, de a légi párharcokról szóló statisztikák azt mutatták, hogy a védelem ennél jóval sebezhetőbb, hiszen a tizenhatoson belüli párharcok mindössze 56%-át nyeri meg a csapat.
Az Atlético Madrid az első félidőben ki is tudta használni ezt a gyengeséget, hiszen a Real borzalmasan védekezett a hazai szabadrúgásoknál. Az első gólnál a Real-védelemnek a beadást követően csak félig sikerült felszabadítani, a labda Giuliano Simeonéhoz került, aki tökéletesen tálalt Robin Le Normand fejére, aki túlugrotta a tétova Aurelien Tchouamenit, majd hat méterről gólt fejelt.
Az Atlético második gólja egy jobb oldali szöglet után esett, Clément Lenglet emelkedett a legmagasabbra az ötösön, de fejesét követően a karját is érintette a kapuba tartó labda, így a játékvezető érvénytelenítette a találatot. Nem sokkal később azonban már nem volt ellenszer: a Real-védelem lassan reagált egy Atlético bedobása után, Koke zavartalanul adhatott középre, Alexander Sörloth pedig gyakorlatilag ugyanonnan fejelt a kapuba, mint Lenglet, csak ezúttal már szabályos volt a gól.
A második félidő elején az Álvarez által értékesített büntető ismét egy rögzített játékhelyzet rossz levédekezéséből adódott, miután Arda Güler magasra emelt lábbal rúgta fejbe Nico Gonzalezt, és ezt követte a szabadrúgásgól, vagyis a Real Madrid elsősorban azért vesztette el a meccset, mert katasztrofálisan védte a tizenhatosát a pontrúgásokat követően.
Xabi Alonso taktikája alapvetően arra épül, hogy csapata magas letámadással állítsa meg az ellenfelet, uralva a labdát és a területet. A mozgékony és technikás védők, mint Huijsen vagy a balhátvéd Alvaro Carreras ideálisak is ehhez az elképzeléshez, ami jól is működött a viszonylag könnyebb ellenfelek elleni mérkőzéseken a La Ligában.
Azonban a Real Madrid jobban szenved, amikor a saját tizenhatosa környékén hagyományos védekezésre van szükség, a védők gyakran túl mélyre húzódnak Courtois kapuja felé, és nem elég proaktívak, vagyis nem támadják a labdát a beadásokat követően. Persze az sem segített, hogy Alonsónak a meccs során folyamatosan változtatnia kellett a védelem összetételén, de ez az öt kapott gólra nem lehet mentség.
Vajon Mbappé kilencesként a legjobb?
Kylian Mbappé alig vett részt a játékban az első 25 percben, mivel az Atlético volt a sokkal élesebb és agresszívabb csapat a pályán, amely uralta a lassú Realt. Simeone csapata akár egy gólnál is nagyobb előnyre tehetett volna szert a játék ezen szakaszában.
De amikor az Atlético egy pillanatra levegőhöz engedte az ellenfelét, és nem a szokásos intenzitással hajtotta végre a letámadást, miközben a Madrid hátulról építette a támadásait, Kylian Mbappé a rá jellemző könyörtelenséggel büntette meg őket folytonos megindulásokkal támadva a védelem mögötti üres területeket.
A klasszikus középcsatár posztján játszva Mbappé eddig 10 gólt szerzett nyolc meccsen ebben a szezonban, és úgy tűnik, mostanra teljesen beilleszkedett a Realba azok után, hogy tavaly azért nehézkesen kezdte első szezonját. Alonso is egyértelműen úgy döntött, hogy a 9-es pozíció a legjobb a számára, és az Atlético Madrid elleni gól pontosan megmutatta, miért.
Az edzők küzdelme
A mérkőzés biztosan számos tanulsággal szolgál majd a vezetőedzők számára. Diego Simeone rutinos harcos, 48 derbin ült az Atlético Madrid kispadján hét különböző madridi edző ellen az eddigi 15 szezonja alatt, míg Alonsónak ez volt első derbije – edzői szerepkörben. Lássuk, hogy értékeltek a mesterek!
„Álvarez egy rendkívüli játékos”
– mondta Simeone a meccs utáni sajtótájékoztatón. „Nem tudom, hogyan csinálja, hogyan rúgja meg ezeket a szabadrúgásokat, hogy már azt hiszed, mellé megy, és mégis bemegy a kapuba. Mégsem a rúgótechnikáját, hanem az alázatát értékelem a legjobban. Az alázatot, ahogy fut, dolgozik, világbajnokként viselkedik az Atlético Madrid színeiben, az utolsó percig hajt attól függetlenül, hogy ki ellen játszunk. Vigyáznunk kell rá, remélem, hosszú évekig itt lesz, és nagy szerepet játszik majd a klub történetében. Fontos siker volt a mai, amiben kiemelkedő szerepe volt neki és a mentalitásnak is, ami nemcsak őt, de az egész klubot jellemzi” – fogalmazott az Atlético vezetőedzője.
„Nagy pofont kaptunk, de ez pozitív is lehet a jövőre nézve. Túlságosan védekezőek voltunk, a játékunk nem volt gördülékeny. Nem játszottunk jól kollektíven, és a minőség sem érte el azt a szintet, amire szükségünk lenne”
– mondta Alonso. „Az újjáépítés első szakaszában vagyunk, tanulnunk kell ebből a vereségből is, mert ez biztosan segíteni fog nekünk a jövőben. Fájó, de megérdemelt vereség volt. Nehéz napok várnak ránk, de sokat elárul majd rólunk, hogyan reagálunk a történtekre” – összegzett a vezetőedző, és hasonló gondolatokat fogalmazott meg Carvajal is.
„A légkör talán túlságosan hatott ránk, kiélezett mérkőzés volt, amelyen nem a szokásos színvonalon játszottunk. Remélem, ez a vereség felzaklat minket, és erőt ad a visszavágáshoz”
– fogalmazott a csapatkapitány.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.