Zsánerszobor vagy vásári attrakció dukál-e Márai Sándorhoz?

A Kassán felállítandó Márai Sándor szobor körül dúl a háború. Hushegyi Gábor esztéta a múlt hónapban a következőket írta lapunkban a felállítandó Márai szoborról:

„Amíg csak kopjafákról, turulmadarakról van szó, a művészetkritika csak legyint, ám mihelyt a köztéri szobrászati alkotás témája egy értékrendet, erkölcsi magatartást képviselő személyiség – Petőfi, Kossuth, Szent István –, azon nyomban felerősödik a művészeti szempont követelménye. Ebbe a kategóriába sorolható a Márai Sándor kassai köztéri szobrának elkészítésére kiírt pályázat is, hiszen a felállítandó szobor egy kiváló művésznek és markáns polgári értékrendet valló közéleti személyiségnek kíván emléket állítani szülővárosában. A pályázati feltételeket megfogalmazó megrendelő részéről formális szempontból minden rendben van. Négy művészt (Bartusz György, Gáspár Péter, Patrik Kovačovský, Nagy János) kért fel a meghívásos pályázaton való részvételre, a pályázat elbírálására zsűrit nevezett ki, amely döntést hozott – titkos szavazással. Tehát semmi kivetnivalót nem találhatunk ebben az eljárásban. Ám ennek ellenére nem vagyok egyedül, aki megdöbbent a sajtóban közölt eredmény és a győztes mű láttán.

Kezdjük azzal, hogy a meghívásos pályázatra a négy mű helyett csak három érkezett be. Nagy János, noha ő is elkészítette a maga Márai-szobortervét, úgy vélte, nincs értelme részt venni a versenyben. Nyilván nem ok nélkül gondolta így. Nagy János megérzéseit látszik igazolni az a tény, hogy a zsűri nem vállalta fel a nyilvánosságot, még a Márai Sándor Szoborbizottság érdeklődő tagját és a sajtó munkatársát sem engedték be a pályázat sorsát eldöntő testület ülésére. Nem kevésbé zavaró tény az sem, hogy a 15 tagú bizottságba mindössze egy-egy ismert és elismert szobrászművészt és műtörténészt neveztek. Ján Hoffstädter, a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola rektora a bizottság elnöke volt ugyan, ám szakmai érveit a testület nem vette figyelembe. Thomas Štrauss, a Kölnben élő neves teoretikus pedig nem fejthette ki véleményét a beérkezett pályaművekről. A pályázati bizottság döntése tehát az egyetlen szakmai ajánlás ellenében és elméleti szakember kontrollja nélkül született meg.

A szakma számára lakmuszpapír ez a pályázat, hiszen az ország legjobb 1990 után felavatott köztéri alkotása ebben a városban, az Erzsébet utcában található (Bartusz György: Jakoby Gyula). A szakma arra is felfigyelt, hogy Bartusz műve kivételnek számít, mert Kassán jelenleg – a város vezetőségének hathatós támogatásával – a letűnt pártállam egykori udvari szobrászai foglalják el a közteret kétes műveikkel.

Ezt a folyamatot látszik erősíteni a mostani pályázat is, hiszen a győztes pályamű alkotójának, Gáspár Péternek a karrierje 1977 és 1989 között Ján Kulichnak, a szlovákiai művészeti élet normalizációs nagy urának védnöksége alatt ívelt a legmagasabbra. Meggyőződésem, hogy szakmai szempontokat követő zsűri ezt a Gáspár-művet nem díjazta volna, hiszen átmenetet képez a postabankos zsánerszobrok és a Bámészkodó (Čumil)-féle vásári attrakciók között. Mindkettő a puszta szórakoztatást tűzi ki célul – az első a művészi igény dehonesztálásával, a másik a giccs stratégiájának tudatos vállalásával. Tegyük szívünkre a kezünket: illő-e Márai Sándor személyéhez egy ilyen megközelítésű alkotás, szabad-e egy szigorú művészi és közéleti értékrendet felvállaló személyt ilyen szellemiség jegyében ábrázolni? Ildomos-e, hogy a nyugati emigráció egyik legkérlelhetetlenebbül kommunistaellenes személyiségének szobrát olyan művész készítse, aki Ján Kulich szárnysegédjeként a szocializmus és a kommunista párt szolgálatában álló, a szlovák népnemzeti hagyományokból merítő elkötelezett, osztályharcot hirdető művészet programját segített megvalósítani a művészeti felsőoktatásban? Meggyőződésem, hogy Kassán Márai Sándor és a Márai-örökséget ápolók cinikus megalázása készül. Nem felejthetjük el, hogy Márai műveinek magyarországi kiadását az utolsó megszálló szovjet katona távozásához kötötte, s hogy polgári értékrendjében és művészetében soha nem ismert alkut. Abszurd és méltatlan, hogy az 1956-os magyar forradalom idei évfordulóján azon letűnt rendszer művészének Márai-szobrát avassák fel Kassán, amely ellen Márai Sándor élete végéig küzdött.”