A 48 éves amerikai rapper rendkívül megosztó személyiség (Forrás: TASR/AP)
Ye, avagy Kanye West Pozsonyba jön – több ezren tiltakoznak a fasizmust dicsőítő rapper fellépése ellen

Nehéz megmondani, mikor indult el Kanye West lefelé a lejtőn, de talán már 10-12 évvel ezelőtt sem volt teljesen normális, amikor világsztár lett, és fejébe szállt a dicsőség. Pár évvel később bejelentette, hogy indul az amerikai elnökválasztáson. Aztán Donald Trumpnak vallott szerelmet. Az újabban Ye néven szereplő amerikai rapper júliusban Pozsonyba jön. Ez lesz az egyetlen európai koncertje idén, horribilis összeget zsebel be érte. De vajon kell ez nekünk?
A Rubicon fesztivált eddig kétszer rendezték meg a nyitrai kiállítópavilonokban, azaz szervezői szempontból eléggé kényelmes közegben. Idén azonban áthelyezik Pozsonyba, pontosabban Záhorská Bystricára (Pozsonybeszterce), egy autógyár szomszédságában elterülő mezőre, ahol eddig még soha semmilyen kulturális rendezvény nem zajlott.
Vagyis igazi „zöldmezős” vállalkozásba vágnak a merész szervezők, akik a növekvő érdeklődéssel és a külföldről való jobb megközelítéssel magyarázzák ezt a lépést. A döntés oka szerintünk teljesen más:
sikerült megcsípniük a műfaj jelenlegi leghatalmasabb prédikátorát, egyben legmegosztóbb figuráját, Kanye Westet.
Nevezzük őt így a továbbiakban is, mert szerintünk Prince-hez hasonlóan neki sem fog sikerülni soha nevet változtatnia, ha már befutott egy bizonyos néven. (A két előadó között művészi szempontból semmiképp sem szeretnénk párhuzamot vonni!)
A fesztivál július 18. és 20. között zajlik Záhorská Bystricán, ahová ugyan el lehet jutni Pozsonyból tömegközlekedéssel, de eddig nem találtunk információkat megerősített járatokról, illetve éjszakai buszokról.
Kanye Westnek ez lesz az egyetlen európai koncertje idén, azaz rengeteg külföldi rajongó is várható – akik nem feltétlenül kíváncsiak a többi fellépőre, kizárólag Kanye kedvéért érkeznek.
Ezért meglehetősen furcsa, hogy bár tegnap elindult a jegyértékesítés, egyelőre még csak gyanítani lehet, hogy fő headlinerként Kanye West július 20-án éjjel lép színpadra „Pozsonyban”.
Egy megosztó ikon
A 2000-es évek óta a hiphop ikonikus alakja, Grammy‑díjas, provokatív dalszövegíró, producer és kulturális trendteremtő. Ugyanakkor az utóbbi években az egyik legellentmondásosabb figurává vált a szórakoztatóiparon belül.
2022‑ben több antiszemita kijelentést is tett, interjúkban és nyilvános posztokban dicsőítette Hitlert és a fasizmust.
Ennek hatására az Adidas, a Balenciaga és a Gap is felbontotta vele az együttműködést. Akkor már horogkeresztes pólókat árult a neten, amihez a felsorolt világmárkák nyilván nem kívántak asszisztálni.
Kanye vélhetően bipoláris zavarban szenved, amely betegség szélsőséges hangulatingadozásokkal, impulzív viselkedéssel, grandiózus gondolatokkal és időnként paranoid téveszmékkel járhat. Ezek több ponton is tetten érhetők Kanye nyilvános szereplésein az utóbbi években.
A botrány újabb hulláma
2025 májusában kiadta a „Heil Hitler” című számát (alternatív címmel „Nigga Heil Hitler”), amelynek végén Adolf Hitler választási beszédének hosszú részlete hallható. A dalt a legtöbb streaming platform azonnal betiltotta, a YouTube-on viszont máig elérhető. Hatalmas felháborodást keltett a médiában is, amire Ye kicsit később úgy reagált az X-en, hogy üsse kő, ha így áll a helyzet, akkor ő „készen áll az antiszemitizmusból való kilépésre”. Ugyanott hallható egy Hallelujah című verzió is a dalból, ahol a Hitler‑utalások helyett vallási kérdések kerülnek előtérbe.
Kanye értékrendje, provokatív retorikája és „all press is good press” alapállása miatt hamar kultikus figurává vált, de sokak szerint veszélyes ideológiákat hirdet.
A már említett Hitler-imádat mellett többször is kijelentette, hogy nem bízik a zsidókban – ami világszerte komoly felháborodást keltett.
Az amerikai zsidó közösségek be akarták tiltatni, de végül a művészi szabadság kifejezése okán továbbra is elérhető maradt a nyilatkozat.
Aláírásgyűjtés a pozsonyi koncert ellen
Szlovákiai fellépése pár nap alatt rendkívüli figyelmet generált – nemcsak a zenei világban, hanem a közélet és a civil szervezetek részéről is. Online aláírásgyűjtés indult a koncert ellen, az előadó nyíltan rasszista és antiszemita kijelentései miatt. Kulturális szakemberek és zsidó közösségek is aggályukat fejezték ki, mondván:
egy ilyen figura szerepeltetése teret adhat a gyűlöletbeszéd terjedésének hazánkban, ahol amúgy is egyre kevesebben használják az agyukat önálló gondolkodásra.
A Rubicon fesztivál szervezői természetesen hangsúlyozzák a művészi szabadságot, a profilváltást, továbbá, hogy Ye fellépése új eszmecserét indíthat el az elfogadásról, a megbocsátásról. A koncert jelentős bevétel‑ és látogatószám‑növekedést hozhat nekik, több tízezres tömegre számítanak. Az interneten olyan információk terjednek, hogy Kanye menedzsmentje a szervezőktől 3,5 millió dolláros előleget zsebelt be a szerződés aláírásakor, majd további 3,5 millió dollár üti a markukat a koncert napján, július 20-án.
A júliusi fesztiválon Kanye Westen kívül fellép még Playboy Carti protezsáltja, Ken Carson, a már nem aktív Migos trióból ismert Offset, Travis Scott egyik pártfogoltja, Sheck Wes, illetve két német rapper, Ufo361 és Gzuz. A szervezők azt ígérik, hamarosan még több nevet hoznak nyilvánosságra.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.