Verset mond otthon, hangosan, magának

Meg is kapta a szinkronszakma életműdíját. Éveken át játszott a Szomszédokban, fontos szerepe volt a Bolondmalom és A korona aranyból van című tévéjátékokban és egy mára már legendás mozifilmben, A veréb is madárban.

Legendássá vált az az egykori főiskolai osztály is, amelyben Fonyó József, Fülöp Zsigmond, Bodrogi Gyula, Margitai Ági, Szabó Ildikó, Böröndy Katalin társaságában végzett. Leghíresebb növendéktársa Törőcsik Mari volt.

Hét évtized után mire emlékezik a főiskolai felvételi napjaiból? Ott találkozott először Törőcsik Marival?

Nagyon drága teremtés volt. 1954-ben jelentkeztünk a színművészeti főiskolára. Ha jól emlékszem, több mint háromezer jelentkező közül negyvenhatunkat vettek fel. Három osztály indult abban az évben. Két prózai és egy zenés. Mari lekéste a felvételit a prózai szakon, így került az operettosztályba, ahonnan aztán a második évben átlépett hozzánk. Örültünk neki, mert szeretni való lány volt. Szerény, kedves, tündéri. Az egész osztály rokonszenvét azonnal elnyerte. Előttem balettezett az órákon. Nagyon szép alakja volt.

Hogyan fogadta őt az osztály, miután átlépett az operett szakról?

Nem nagyon volt időnk egymást szeretni-nem szeretni, annyira lekötött bennünket a szakma. Nagyon el voltunk foglalva. De gyorsan befogadtuk őt. Reggeltől estig csak a színházzal foglalkoztunk. Nekünk szent hely volt a főiskola. Már az elején kialakultak köztünk különböző partneri kapcsolatok. Nemcsak fiúk és lányok között, hanem a színészmesterség órákon is. Egymás magánéletébe nem is nagyon láttunk bele. Azt tudtuk, hogy Mari összeházasodott a filmrendező Wiedermann Karcsival, de gyorsan el is váltak az útjaik. Szombaton kimondták a boldogító igent, hétfőn Karcsi elment három hónapra katonának, és soha többé nem voltak együtt. Voltaképpen egyetlen napig voltak házasok. Mari összejött az ő édes Bodrogijával, ahogy ő nevezte Gyulát, és az nagyon nagy szerelem volt.

Mások is szerelmesek voltak a főiskolán Törőcsik Mariba. Csurka László és Kóti Árpád hevesen udvaroltak neki. És az osztálytársai? Fonyó József, Fülöp Zsigmond és ön? A szemük sem rebbent, ha vele voltak?

Mi nemhogy hozzá sem értünk Marihoz, hozzá sem fértünk! Gyula annyira lekötötte őt. És ez annyira szimpatikus volt nekünk! Én is szerelmi kapcsolatban voltam az egyik osztálytársnőnkkel.

A többi három közül az egyikkel?

Maradjon az én titkom, hogy melyikkel.

Legyen úgy. De a Körhinta cannes-i sikerét, Törőcsik Mari nemzetközi berobbanását hogyan élték meg az osztályban? Igaz, ő ott sem volt a fesztiválon, mert nem engedték ki, csak később, a párizsi bemutatóra, majd Karlovy Varyba.

Mari szerényen viselte a sikereit. Tudomásul vette, hogy nem mehetett ki Cannes-ba, de nem betegedett bele. Elmondok egy aranyos történetet. Amikor már tényleg világraszóló sikerei voltak, Fonyó Jóska jól megviccelte őt. A főiskola 5. emeletén volt az osztálytermünk. Mindenkinek volt ott egy saját szekrénye a személyes dolgaival. Csupa beizzadt holmi. Tornaruha, cipő, miegymás. Nem volt az jó szagú szekrény. És akkor Fonyó Józsi beküldte az egyik szekrénybe Marit, hogy lássuk, hogy viselkedsz mint híres színésznő, ha rád csukom az ajtót. És Mari szegény bent ült egyetlen zokszó nélkül a büdösben. Nem órákig, csak pár percig. Értette a viccet, nem sértődött meg. De nem is nagyképűsködött soha. Meg tudott maradni annak a szerény, egyszerű embernek, akit megismertünk benne. Aztán a sok forgatás elsodorta tőlünk. Évente több filmben dolgozott. Sokan hívták a rendezésükbe. Volt két vizsgaelőadásunk, a Koldusopera és A sors embere. Egyikben sem vett részt. Nem is diplomázott velünk. Évekkel később, a filmgyáron keresztül kapta meg a diplomáját.

Tőle tudom, hogy oroszból nem is vizsgázott.

Ötvenhat mindent elsöpört. Nekünk, fiúknak kétszer egy hónap katonaságot azért a nyakunkba sóztak. Ötvenöt és ötvenhat nyarán még volt bakaruhánk. Aztán a marxizmust is eltörölték, mert az is volt egy ideig. Az ötvenhatos eseményekbe én is belekeveredtem. A színháznak köszönhetem, hogy életben maradtam. Délelőtt főpróbánk volt Major Tamással a Nemzetiben, este az Ármány és szerelem volt műsoron Básti Lajossal és Ferrari Violettával. Én is játszottam az előadásban. A próba után már lesminkelve, átöltözve ültem egy harmadik emeleti ablakban, onnan láttam, hogy mi zajlik az utcán. Jött egy csapat, transzparenseket tartva vonultak, lementem, és beálltam közéjük. Utáltuk a rendszert, skandáltuk, hogy vesszen Gerő, és a Blaha Lujza térről, ahol a régi Nemzeti állt, elindultunk a Magyar Rádió épületéhez, a Bródy Sándor utcába. Egyre többen gyűltek a Rádió bejárata elé. Valaki kitett egy készüléket az ablakba, azt hallgatta lent a tömeg. Telt az idő, ránéztem az órára, negyed hét, nekem mennem kell, mondtam, előadásom van. Az volt a szerencsém, hogy elrohantam. Nemsokára ugyanis kinyílt a Rádió kapuja, és három sorban, fegyverrel a kezükben ott térdeltek a katonák, a tömegre célozva. Básti Lajos a színház bejáratánál állt, mire odaértem. Pista, hol a fenében voltál, mindjárt kezdünk! Tanár úr, nagy balhé van a Rádiónál, de már rohanok is átöltözni, mondtam. Ha nincs ez az előadás, ma már nem beszélek magával.

Törőcsik Mari kokárdával a kezében rohant a Petőfi-szoborhoz, ahol Sinkovits Imre szavalt. Ott állt elöl Bodrogi Gyulával, aztán taxiba ült, várták a filmgyárban, a Két vallomás forgatásához, onnan pedig ment haza, Árpádföldre. Akkor már ott lakott a rokonainál. Az elméleti órákon hogyan értékelték a tudását?

Jól tanult. De megmondom őszintén, apróságokra nem figyeltem. Bodrogi Gyula, ő igen! Neki minden tetszett, ami a Marival volt kapcsolatos. Marinak talán csak az énekóra okozott némi gondot, de azt én is utáltam. Tenoristát akart faragni belőlem az énektanárunk. Az élet aztán úgy hozta, hogy egy csomó énekes szerepet is játszottam az ország különböző pontjain. De ha szünnap volt a színházban, Kecskemétről vagy Veszprémből utaztam Budapestre szinkronizálni. Általában három-négy főszereppel vártak. Nagyon sok időt töltöttem vidéken, a feleségem nagy bánatára. Nem olyan régen halt meg, hatvanegy évi boldog házasság után. Nagy szerencsém, hogy van egy tündéri fiam, aki ellát, szeretettel gondoskodik rólam. Én már nem is nagyon mozdulok ki a lakásból. A feleségem elvitte az életem másik felét. Annyira össze voltunk fonódva, hogy amint elment, azonnal megváltozott az életem.

Ha közös vizsgaelőadásuk nem is volt Törőcsik Marival, a Nemzeti Színházban, Az ember tragédiájában az egész osztályuk részt vett.

Én a római színben az egyik gladiátort játszottam, Mari egy virágáruslányt a londoni színben. Holl Jánossal egy emelvény tetején vívtunk. Ő végül leszúrt engem, én meg legurultam a lépcsősor aljára. Egyszer a nagy vívás közepette kirepült a kezemből a pajzs, és a ponyvával letakart zenekari árok fölött állt meg. Ha kirepült volna a nézőtérre, sérülés lett volna a vége.

Az irigység sosem ütötte fel a fejét az osztályban?

Nem, mert nagyon rendes csapat volt a miénk. Ötvennyolcban a Koldusoperát rendezte Szinetár Miklós. Óriási előadás volt. Hatalmas siker. A Nemzeti kamaraszínházaként működött akkor a Katona József Színház. Úgy, ahogy volt, megvette az előadásunkat. Minden alkalommal annyira túlzsúfolt volt a nézőtér, hogy a tűzoltóságnak kellett rendet tennie. Én a rendőrfelügyelőt játszottam a darabban. Mari sajnos nem lehetett velünk. Az utolsó két évben már nem is nagyon találkoztunk vele a főiskolán. Nagyon felkapták őt. De mi tényleg örültünk a sikereinek.

Emlékszik olyanra, hogy sírni látták őt? Mert ahogy ő mesélte, tízéves koráig az édesanyja sem látta a könnyeit. Ha sértve érezte magát, inkább félrevonult.

Én sem láttam őt sírni soha.

Igaz, hogy a beszédtanáruk egy alkalommal szemléltetőeszközként használta őt?

Nagy Adorján. Igen. A mély légzés technikáját tanította éppen. Beszédhibás színész volt, de nagyszerű beszédtanár. Imádtuk őt. Szólt Marinak, hogy feküdjön fel egy padra, egy csomó könyvet tett a hasára, és megkérte őt, hogy lélegezzen. Figyelnünk kellett, hogy mikor, hogyan emelkedtek a hasán a könyvek. Akkor még ilyen volt a főiskola. A beszédtechnika oktatására is ennyire odafigyeltek. Tehetséget nem tudtak adni a tanárok, de technikai segítséget igen. Táncban is, vívásban is fejlődhettünk. Fontos volt számukra a tehetség kibontakoztatása.

A főiskola elvégzése után ment mindenki a maga útjára. Találkoztak azért néha-néha a főváros forgatagában?

Nem nagyon. Voltak osztálytalálkozóink, amelyekre Mari el sem tudott jönni az elfoglaltsága miatt. Bodrogi Gyulát, akkor már Törőcsik Mari férjeként a József Attila Színház szerződtette. Mi, többiek mentünk vidékre. A zenés vígjátékokban Gyula összes szerepét eljátszottam. De volt egy időszak, amikor az osztályunk három tagja egyszerre volt színházigazgató. Mari a Művész Színház élén állt, Gyula a Vidám Színpadot irányította, én meg a Mikroszkópot. Marival nagy ritkán csak az utcán futottunk össze. Minden jót kívántunk egymásnak, és már mentünk is tovább.

Most, hogy felidéztük a vele kapcsolatos emlékeit, hogyan látta őt maga előtt? Főiskolásként vagy már érett színésznőként?

Leginkább főiskolásként. Inkább a kedves, fiatal, bájos teremtés jelent meg előttem. Arra sokkal jobban emlékszem. A főiskolás évek még ma is erősen élnek bennem.

De a baráti viszony végig megmaradt kettőjük között?

Mindig örültünk egymásnak, ha összefutottunk valahol. Köztünk soha, semmiféle feszültség nem volt.

Hogyan érte a hír, amikor megtudta, hogy elment?

Megviselt. Pedig várható volt, hogy közeleg a vég. Jöttek a jelek Velemből. Tudtuk, hogy már nagyon nincs jól.

Mikor látták egymást utoljára?

Pontosan tudom. 2004 júliusában. Együtt mentünk Fonyó József temetésére. Utána már nem találkoztunk.

Ön még mindig remek szellemi állapotban van. A memóriája is tökéletes.

Sokszor mondok verset. Itthon, magamnak. Hangosan. Kontroll alatt tartom az agyamat.