Utolsó barangolás Kubában

Matanzas után bebarangoljuk Kuba további három tartományának számunkra egyelőre ismeretlen tájait. Első utunk Las Vilas tartományba, majd pedig annak székhelyére, Santa Clarába vezet. Mivel a tartomány az ország egyik jelentős dohány-, valamint lentermelő vidéke, a városban több, főként dohányfeldolgozó, rost- és zsákkészítő üzem működik. Ugyancsak híres a város egyeteme. Utunk Trinidad városába vezet tovább, ahol lényegében a XVIII. század elején megállt az élet. Amikor azonban jó ötven évvel ezelőtt építészek, művészek és írók újra felfedezték ezt a tetszhalálba merevedett kis műemlékvárost, szinte máról holnapra idegenforgalmi nevezetesség lett belőle. S valóban méltán, mert máig megőrizte a gyarmatosítás idejében kialakult arcát. Földszintes házai kitűnnek földig érő, remekbe kovácsolt, vasráccsal védett ablakaikkal, míg a Brunet-palota erkélyéről nagyszerű kilátás nyílik úgyszólván az egész városra, ahonnan megcsodáljuk paulai Szent Ferencnek csaknem 250 éves barokk templomát egyszerű, szép harangtornyával, s később főoltárán a Tengerészek Madonnájának szobrát szemléljük meg áhítattal.

Felejthetetlen élmények birtokában érkezünk meg Camagüey tartományba, melynek kiváló minőségű vörös termőföldjeit cukornádültetvények lepik el. Amint megtudjuk, a tartományban mintegy hétszázezer hektárnyi területen folyik a cukornádtermesztés, aminek köszönhetően évente 1,3–1,5 millió cukrot gyártanak a tartomány 24 cukorgyárában. Természetesen vendéglátóink jóvoltából nem mulasztottuk el legalább nagy vonalakban áttekinteni a nádcukor gyártásának fortélyait sem, amit természetszerűen egy szerény kis vendéglátással egybekötött beszélgetés követett. Ennek keretében megismerkedtünk a dolgozók finoman szerénynek mondható életkörülményeivel. További utunk során viszont sovány talajú legelőkön haladtunk keresztül. Ez a terület ma is az állattenyésztés, nevezetesen a szarvasmarha-tenyésztés legfontosabb centruma Kubában. A reggeli és a késő délutáni órákban valóságos forgalmi akadályokat jelentettek az úton hajtott gulyák, amelyeket hosszú, karikás ostorokkal felszerelt vaqerók irányítottak lóhátról. Ha netalán bekerültünk egy-egy ilyen impozáns lassúsággal haladó szarvasmarha-áradatba, mely néha több ezer állatból állt, a hajtók szolgálatkészen a kocsi elé lovagolva nyitottak utat a tumultusban.

Kubai barangolásunk végső célja az ország legnagyobb kiterjedésű tartománya, Oriente. Útközben figyelmünket a szebbnél szebb látványok egész sora köti le, nevezetesen a Rio Cauto szeszélyesen kanyargó völgye, a Sierra de Nipe 995 méter magas Pico Torqino felhőkbe burkolódzó csúcsa. Alig vesszük észre, s megérkezünk Santiago de Cubába, amely a tartomány székhelye, s egyben az ország legszebb fekvésű és történelmi eseményekben egyik leggazdagabb városa. Kikötőjének öble felett úgyszólván minden irányban magas hegyek zárják le a látóhatárt, s mintegy ölükben tartják a várost. Maga a város építészetileg sokkal egységesebb, mint Havanna, mindenütt a nemes vonalú spanyol koloniál stílus uralkodik. A főtéren álló Szent Mihály-bazilika homlokzatán felirat hirdeti, hogy 1516 óta áll itt ez a templom. Történelmi jelentőségét növeli az a tény, hogy ezen a helyen tett fogadalmat Herman Cortez, mielőtt elindult meghódítani az azték birodalmat.

Aki Oriente tartományban barangol, az ellátogat Guantánamo városába, melynek közelében található az USA katonai támaszpontja. A város lakói szerint azonban emiatt el vannak zárva a tengertől, s így lényegében megszűnt a kereskedelem és kevés a munkalehetőség. A férfiak másutt keresnek munkát, a fiatalok szintén elmennek, s a legtöbb esetben vissza se jönnek, így aztán sorvad, pusztul a város. Jóllehet a környezet vonzó és kellemes, a hallottak után mégis kissé szomorkás hangulatban mondunk búcsút Oriente tartománynak és lényegében Kubának is.