Új párra talált Milos Forman felesége

Prágában, amikor Milos Forman vendégtanárként tartott előadást a filmművészeti főiskolán, még nem ismerték egymást. Személyes kapcsolatba akkor kerültek, amikor a forgatókönyvíró szakos brünni lány New Yorkban élő nővéréhez látogatott, és felkereste a híres rendezőt, hogy tanácsot kérjen tőle diplomamunkája megírásához. A végeredmény: huszonnégy év házasság.

Írni New Yorkban kezdett el. Első, magyarul is megjelent elbeszéléskötete, az Illatos fehérneműk hajtogatója immár Martina Formanová néven akkora sikert aratott, hogy azóta újabb hét könyvet írt. Forgatókönyvíróként most mutatkozik be a Jan Hřebejk rendezésében készülő, Testreszabott történetek című, nyolcrészes sorozattal, amelynek alapjául 2017-ben megjelent, azonos című könyve szolgált.

Miután Brünnben leérettségizett és elköltözött Prágába, évekig manökenként dolgozott, majd különböző zenés-szórakoztató műsorokban táncolt. Amikor rádöbbent, hogy Karel Gott nem fogja feleségül venni, elhatározta, hogy Amerikában kezd új életet. Mindezt meg is írta. Eleinte takarítónői állást vállalt. Nem volt ez kínos, amikor színt kellett vallania Milos Formannak?

Egyáltalán. Milos szívébe talán éppen azzal loptam be magam, hogy nem éreztem degradálónak a takarítást. Imponált neki, hogy ezt előtte is felvállaltam.

Nem sokkal ezután viszont nagyot lépett előre. Férje első asszisztense lett a forgatásokon. Mit jelentett ez egészen pontosan?

Lestem minden kívánságát. Kiszolgáltam őt. Levettem a válláról sokféle terhet.

A forgatókönyvírás, mint hivatás, annak idején miről jutott eszébe?

Nem érdekelt semmi más, csak a művészi pálya. Tudtam ugyanis, hogy a művészek sokáig aludhatnak. Nem akartam nyolckor munkába járni, és délután négyig-ötig egy irodában ülni. Lakott a házunkban egy színésznő, akiről azt beszélték, hogy végigalussza a délelőttöt, mert esténként játszik. Nekem ez annyira tetszett, hogy jelentkeztem egy brünni színház gyermekstúdiójába. Sajnos olyan erős lámpalázam volt, hogy ott kellett hagynom. Aztán rajzoltam, énekeltem, de egyik sem ment valami jól. Édesapámnak rengeteg könyve volt. Elkezdtem olvasni. Lenyűgözött a történetek ereje, a szavak hatalma. Az iskolában aztán mindig elmeséltem, mit olvastam. Imponált, hogy mindenki rám figyelt. Gondoltam, megpróbálok írni. Meg is jelent néhány cikkem a brünni lapokban. Kétszer jelentkeztem újságíró szakra, de nem vettek fel. Egy éjszakai bárban aztán valaki azt tanácsolta, menjek forgatókönyvíró szakra a filmművészetin. Ez volt a harmadik próbálkozásom. Felvettek.

Mikor kezdett el igazából írni?

Azután, hogy megszülettek az ikrek, Andy és Jim. Annyi mindent összehordtak rólunk az újságokban, hogy csak ámuldoztunk Milossal. A kapcsolatunk, a házasságunk hálás téma volt mindenkinek, csak éppen kitaláltak rengeteg hülyeséget. Megkeresett egyszer egy riporter, hogy könyvet írna rólunk. Könyvet? Azt hagyja rám, mondtam. Így született meg az Illatos fehérneműk hajtogatója, amely aztán jókora lendületet adott a folytatáshoz.

Milos Forman 2018-ban bekövetkezett halála után az írás is sokat segíthetett a talpon maradásában. Vagy valami más jelentett kapaszkodót?

Elsősorban a két fiam. Aztán az emlékek. Mindig, amikor a családi fotók között keresgéltem, szembesülnöm kellett azzal, hogy mennyi szépet éltünk meg Milossal. Tudat alatt sok mindent átvettem tőle. A stílusát, a gondolkodását, a munkához való viszonyát. Rengeteg filmet néztünk meg együtt.

Ő maga is játszott nem egy filmben. Edward Norton rendezésében, az Ég velünk!-ben ő volt Havel atya, Mike Nichols Féltékenység című filmjében Meryl Streep partnere volt, Christophe Honoré francia romantikus drámája, a Szerelem nélkül soha Catherine Deneuve-vel hozta össze. Ezek szerint színészi ambíciók is fűtötték?

Soha. Baráti alapon vett részt ezekben a filmekben. Hívták, és ment. Catherine Deneuve egy jelenetben mezítelen felsőtesttel tapadt Milos hátához. Erre nagyon büszke volt a férjem. Azt mondta: „Nem láttam a kebleit, de éreztem.”

Lakkozd rózsaszínre című könyvét Milos Forman halála után írta. Milyen érzésekkel?

Az első oldalakba minden bánatomat, magányomat belesűrítettem. Aztán azt mondtam: félre a szomorúsággal! Több mint húsz évig boldogok voltunk együtt. Sokat utaztunk, rengeteget szórakoztunk a barátainkkal, igazán színes életet éltünk. Hát akkor? Milos humora és vitalitása sokat segített azokban az időkben.

Két éve már, hogy új élettársa van. Hirtelen jött szerelem?

Hirtelen? Milos halála után hat évvel. És még csak szerelemnek sem új, hiszen Brünnben, az általános iskola felső tagozatán őrülten bele voltam zúgva Jiří Košíčekbe. Ő is szerelmes volt belém. Én tizennégy éves voltam, ő tizenöt. Apám jól leszidott, amikor látta, hogy kéz a kézben sétálgatunk. Aztán elváltak az útjaink, de tartottuk a kapcsolatot. Tudtuk, kivel és hol él a másik. Baráti hangvételű leveleket írtunk egymásnak, és néha-néha találkoztunk. Ő megnősült, én férjhez mentem, gyerekeink születtek, megözvegyültünk. És negyvennégy év után, 2024 tavaszán ismét találkoztunk. A nyarat már együtt töltöttük Madeira szigetén.

Láttam egy romantikus felvételt kettőjükről. Tengerparton ölelkeznek, napnyugtakor. Menyasszonyi fátyolra is emlékszem.

A szilvesztert Costa Ricán töltöttük. Ott készült az a bizonyos fotó, amikor kimondtuk a boldogító igent. De rajtunk kívül nem hallotta senki. A fátyol sem volt igazi. A derekamra kötött fehér kendőt tettem a fejemre. Megbeszéltük, hogy a hivatalos házasságkötést nem fogjuk elkapkodni. Majd akkor kerítünk rá sort, ha teherbe esek. Aminek ugye, már nincs semmi valószínűsége.

Az összeköltözés is várat magára?

Annak is eljön majd az ideje. Én bárhol tudok dolgozni, Jirka meg át akarja adni a cégét a fiának. Sok mindenben hasonlítunk egymásra. A múlt is összeköt bennünket. Brünn, az iskola, a kamaszkor. Igyekszünk sok időt együtt tölteni. Hol Csehországban, hol Amerikában. Simona, a nővérem szintén az Egyesült Államokban él. Pár évvel korábban kiköltözött, mint én. Connecticutből hosszú az út kocsival Kaliforniába. Régóta vágytam arra, hogy egyszer ezt is megtegyem. Jirkával most sikerült.

Azt mondta az előbb, hogy a humoruk is egy tőről fakad.

Ha a nővéremmel beszélgetünk, sokszor a hetvenes-nyolcvanas évek cseh slágereivel színesítjük a történeteinket. Már Jirka is rákapott. Jópofa játék ez, amely mindkettőnket elszórakoztat.

Jan Hřebejkkel, aki most a Testreszabott történetekből rendez sorozatot, még a főiskoláról ismerik egymást. Évekkel ezelőtt volt is már egy közös tervük, a Nővérek, ami aztán meghiúsult. Miért?

Zenés film lett volna, amire közvetlenül a Covid után nem jött össze a pénz. De azon a napon, amikor gyászos hangulatban eleresztettük az egészet, Jan azt mondta, tetszett neki a könyvem, a Testreszabott történetek, és hogy az alapján írjak forgatókönyvet. Vegyem ki belőle a legjobb helyzeteket, figurákat, és azokat fejlesszem tovább. Mivel minden egyes karakterről sokkal többet tudtam, mint amennyit korábban megírtam, nem volt nehéz dolgom. Csak egy új közegbe kellett tennem őket.

És mi lett az új közeg?

Harmincéves gimnáziumi osztálytalálkozó. Felnőtté válás, kapcsolatok, házasságok, életközépi válság. Álmok, amelyek szertefoszlottak, és remények, amelyek még élnek. Mindenki leveti a maszkot és őszintén kitárulkozik. Felszakad a múlt, és új fényt kap a holnap.

Hitelesek a figurák, különös ízű a humora, jók a történetek, nyilatkozta a rendező.

Kivárom, hogyan reagálnak minderre a nézők. Aztán meglátjuk, hogyan tovább. Így éltem meg az első könyvem kiadását is. A pozitív fogadtatás után azt mondtam: úgy látszik, van értelme folytatni. Örülnék, ha majd most is ezt mondhatnám.