Új filmfeldolgozás készül a Pacsirtából

sd

 Paczolay Béla rendezésében adaptálják újra Kosztolányi Dezső nagy sikerű regényét, a Pacsirtát. A filmben főleg a Pesti Magyar Színház színészei játszanak, az előzetes pár napja már elérhető látható az interneten, a bemutató dátumát azonban még nem közölték. 

Kosztolányi regénye 1923-ban jelent meg folytatásokban a Nyugatban, és csaknem negyven évvel később csinált belőle filmet Ranódy László, a kor legnagyobb sztárjait felvonultatva. A címszereplő Pacsirtát Nagy Anna alakította, szüleit pedig Tolnay Klári és Páger Antal, aki el is hozta alakításával a cannes-i filmfesztivál legjobb férfi színészének járó díjat. A film is versenyben volt az Arany Pálmáért, de végül azt a Cherbourg-i esernyők kapta. Emellett olyan színészek fordultak meg a kamera előtt, mint Törőcsik Mari, Latinovits Zoltán vagy Darvas Iván.
A Paczolay Béla vezette stáb a szűkösebb költségvetés miatt kissé változtatott a látványon, így nem Kosztolányi, vagy éppen a ’63-as film világát – az 1890-as éveket – kreálták újra, hanem átültették a történetet az 1960-as évekbe. Az új Pacsirtában olyan színészek fogják eljátszani a főbb szerepeket, mint Bede-Fazekas Anna, Péteri Lilla (Pacsirta), Döbrösi Laura és Haumann Máté. 
Pacsirta édesapját (Páger Antal egykori szerepét) az Ógyallán született és Hetényben nevelkedett és a pozsonyi színművészetin, Martin Huba osztályában végzett Rancsó Dezső alakítja. A Pesti Magyar Színházban (korábban Nemzeti Színház) egyébként korábban már sikerrel színpadra állították ebben a felállásban a Kosztolányi-művet. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?