Twiggy nem böjtölt

Egy nemrégi felmérés eredménye szerint a csendes-óceáni Fidzsi-szigeteken és Japánban a televízió megjelenésével addig ismeretlen étkezési zavarok kezdtek terjedni a lakosság körében. Az Amerikából és Európából importált, csontsovány modellek példaképei lettek sok leányzónak, kiket hirtelen hatalmába kerített a fogyás gondolata. Megjelent a probléma, melylyel a gazdag országok már régóta küzdenek, főleg amióta a hetvenes években színre lépett a 41 kilós divatmodell, Twiggy. Követői közt nem egyszerű étkezéskorlátozásról volt szó, a fogyásvágy fokozatosan megszállottsággá hatalmasodott, eljutva egészen a két igen súlyos pszichiátriai diagnózisig, az anorexiáig és a bulímiáig. A karcsúság kultuszát ugyanis a drasztikus élelemmegvonás jellemzi, meg a féktelen falánkság, melyet lelkiismeret-furdalások követnek, és bűntudat, azt pedig a mesterségesen előidézett hányás, súlyos depreszszió beteges súlyellenőrzéssel. „21 éves koromban komoly krízisen estem át – írja egy az érintettek közül –, hirtelen szorongató sötétségbe kerültem, s az ételek uralta életem a mérleg nyelve körül kezdett forogni. Mi, anorexiás betegek nagyon kíméletlenek vagyunk magunkkal, készek az önpusztításra.” Angliában ez az önpusztító fogyásvágy akkora méreteket öltött, hogy Tony Blair kormánya kénytelen volt felszólítani a divatszakmát, bemutatóikon teltebb modelleket vonultassanak fel, máskülönben a „fiatalokat közvetve bulímiába vagy anorexiába kergetik”. Dr. Di Flaviano olasz orvos, aki egy 28 kilóra aszott húszéves lányt kezelt, szintén a divatipart vádolta azzal, hogy „az anorexia jó üzlet számára”.

Az ételhez, az evéshez s a saját testhez való viszonyt törvényes úton, vádemelésekkel csak részben lehet rendezni, mivelhogy lelki gyökerei is vannak. Hamvazószerdával beléptünk a nagyböjt időszakába, mely szintén az étkektől való önmegtartóztatást hangsúlyozza. Csakhogy ha ketten ugyanazt csinálják, az önmagában még nem ugyanaz. Itt van rögtön néhány alapvető különbség.

Először is: Twiggy, bár szigorúan megvonta magától az ételt, soha nem lesz a keresztény aszkézis és önmegtartóztatás példaképe. Mert míg a karcsúság utáni vágy valójában a test kultusza, a keresztény böjtölés Istenre irányul. Ezért van az, hogy a böjt oly mélyen kapcsolódik az imával. „Az ima adja az erőt a böjtöléshez – mondja Szent Bernát –, a böjt ad kegyelmet az imához.” Már Jézus óva intett a külsőségekre irányuló böjttől: „Te, amikor böjtölsz, kend meg a fejedet, az arcodat pedig mosd meg. Ne lássák az emberek, hogy böjtölsz, csak Atyád, aki a rejtekben van, megfizet majd neked.” (Mt 6, 17–18)

A másik különbség: Isten jutalma – ha rejtekében látja, hogy helyes az indíttatása a böjtnek – a lelki béke. Ellentétben a túlhajtott fogyókúrákkal, melyek igenis felborítják a belső egyensúlyt. Az evési rohamok bűntudattal váltakoznak, s az istenített karcsúság hovatovább ördögi körbe taszítja áldozatát, ahonnan nincs kiút, csak az egyre őrültebb tánc a test bálványa körül. Melynek valódi értékét éppen a hamvazószerdai kijelentés fejezi ki legjobban: „porból lettünk, porrá leszünk”. Tudatosíthatta ezt mindenki, aki látta a pozsonyi dóm kövezete alatt nemrég fellelt tetemeket. Hiába temették őket világi vagy egyházi rangjelzésekkel, akkor is csak néhány csont és a koponya, mi maradt belőlük, s a foghíjas állkapocs, mellyel mintha kevély hiábavalóságainkat nevetnék ki. Szent Péter írja: „minden test olyan, mint a fű, s minden dicsősége, mint a fű virága: elszárad a fű, és lehull a virága, az Úr igéje azonban örökre megmarad” (1Pt 1, 24–25). Vagyis: a test megtartóztatása, az étkezés korlátozása, ha Istenre irányul, helyükre kerülnek az értékek. A test azzá lesz, ami valójában, ideiglenes és törékeny, az Úr igéje pedig, ami örök és múlhatatlan. Egyszerűbben mondva, a hiteles böjti önmegtartóztatás új, kiegyensúlyozott rálátást nyit a testre.

Az Úr igéjének befogadására kell, hogy kinyisson bennünket az éppen induló böjti időszak. Isten nem egyszeri, bombasztikus bűnbánatot vár tőlünk, mely inkább büszkeségünket éltetné, mintsem a lelkünket. Azt várja, hogy feltöltődjünk szeretettel, s hogy ez legyen minden böjtölés alapelve. Azt várja, hogy a helyes böjttel – megtisztulva, Istennel telve – képesek legyünk lelkileg táplálni azokat, akikkel nap mint nap találkozunk.

A szerző római katolikus pap