Tőzsér Árpád jubileumára készül az Irodalmi Szemle

dd

Tőzsér Árpád költő, prózaíró, műfordító, irodalomtörténész, irodalomtudós idén 90 éves lesz, október 6-án ünnepli születésnapját. Ennek kapcsán az Irodalmi Szemle szerkesztősége neki szenteli az októberi lapszámot. 

A patinás pozsonyi irodalmi és művészeti lap, amelynek Tőzsér sokáig főszerkesztője volt, méltóképp szeretne tisztelegni az egyetemes magyar irodalom egyik legfontosabb kortárs alkotója előtt. Az elmúlt hetekben körlevélben szólították meg az adatbázisukban szereplő hazai és magyarországi irodalmárokat, hogy lehetőségeik szerint vegyenek részt ebben a különleges projektben verssel, prózával, naplórészlettel, köszöntőszöveggel, visszaemlékezéssel, esszével, tanulmánnyal vagy kritikával. 

Németh Zoltán irodalomtudóstól és költőtől, a lap egyik szerkesztőjétől megtudtuk, hogy a „Tőzsér Árpád 90"-számba már eddig is érkeztek alkotások, többek közt olyan jeles irodalmároktól, mint Géczi János, Varga Imre, Garaczi László, Bedecs László és Csehy Zoltán. Augusztus 10-ig adott a lehetőség, addig tudnak fogadni írásokat. 

Az 1935-ös születésű, Kossuth- és József Attila-díjas alkotó mostanában is aktív, olyannyira, hogy tavaly nyolc hónap leforgása alatt három új kötete jelent meg két magyarországi, illetve egy hazai kiadónál, a Madách Egyesületnél. Ez utóbbi, Europé földje című verskötetéért június 26-án Madách-nívódíjat kapott az Irodalmi Alap (Literárny Fond) éves díjkiosztóján. 

Az irodalmár már úgy születik, hogy meg van verve egy olyan abnormális képzelőerővel, amely a normális embert nem szokta bántani. A normális ember él, szeret, dolgozik, mulat, ha módja van rá. Az író és a költő azért ír, mert nem tud teljes életet élni. A képzeletében éli meg mindazt, ami hiányzik neki a teljes élethez

– mondta Tőzsér Árpád 2020-ban egy pozsonyi irodalmi rendezvényen, talán valamennyi művész nevében.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?