Tehetségmutatás a járvány árnyékában

dd

A Nagy-Szín-Pad! – a kezdeti hibáit elhagyva – a magyar zenei élet legizgalmasabb versenye lett. A tehetségmutatás idén sem marad el, de a koronavírus-járvány miatt kevésbé lesz izgalmas.

Ezért bizonyára nem kap akkora figyelmet, mint az elmúlt években. Pedig megérdemelné, mert kiváló mezőnyt sikerült összehozni. A szervezők szűkítették a kört, a megmérettetésnek most csak négy résztvevője van, ami az előnyére válik.

A tehetségmutató versenyt 2014-ben indította a VOLT Produkció és a Petőfi rádió azzal a céllal, hogy a résztvevők – a klubszinten már ismert, bővülő rajongótáborral rendelkező zenészek, együttesek – a korábbinál nagyobb reflektorfényt kapjanak. Meghívásos alapon működik. A jelöltek az előző években a budapesti Akvárium Klub színpadán versenyeztek, a koncerteket a Petőfi TV közvetítette. Minden résztvevő felléphetett a nagyobb magyarországi fesztiválokon, a győztes azok nagyszínpadain játszhatott. 

Az első évben a Mary PopKids diadalmaskodott.

2015-ben a szervezők elkövették azt a hibát, hogy a szárnypróbálgató és ismertebb indulók közé beválogatták a már akkor is az élvonalban lévő, a többieknél mérföldekkel előbb járó Ocho Machót. Egyértelmű volt, hogy megnyeri az évadot. 

2016-ban a Bohemian Betyars, 2017-ben a Lóci játszik, tavalyelőtt az Apey & the Pea (2019 szeptembere óta Lazarvs néven működik), tavaly a USEME győzött.

Az évek során a jelöltek között olyan zenekarok is voltak, amelyek időközben a magyar zenepiac meghatározó szereplői lettek, például a Halott Pénz, a Blahalouisiana, a Honeybeast, a Margaret Island vagy a Bagossy Brothers Company.

A Nagy-Szín-Pad! szervezői idén változtattak a részvételi szabályokon, a korábbi versenyzőket kérték meg, hogy ők jelöljenek döntősöket. Már januárban összeállt a mezőny: Vörös Ákos és Zsuffa Aba popduója, az Analog Balaton, a héttagú Aurevoir. ethno-beat együttes, a hattagú Carson Coma popzenekar és a különböző produkciókból ismert, jelenleg Ohnody néven tevékenykedő Hegyi Dóri kapott meghívást. 

A járvány azonban közbeszólt, a versengés elmarad. 

„A jelöltek karrierjében a Nagy-Szín-Pad! jelentős mérföldkőnek, fontos ugródeszkának számít, ettől idén sem akartuk megfosztani őket. Ezért úgy döntöttünk, hogy nem hirdetünk fődíjast, mind a négy versenyzőnek jár az elismerés” – mondta Lobenwein Norbert, a verseny alapítója.

A résztvevők fellépnek az előreláthatólag augusztus 18. és 22. között megrendezésre kerülő STRAND Fesztiválon és a MOL Nagyon Balaton rendezvényein. Az elmaradt fesztiválokon (Telekom VOLT, Campus, Sziget) a 2021-es szezonban pótolhatják a koncerteket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?