Te vagy a főhős: A játékkönyvek, ahol az olvasó írja a cselekményt

A játékkönyvek világa olyan egyedülálló élményt kínál, ahol az olvasó nem csupán szemlélője, hanem aktív alakítója is a történetnek. Ebben a különleges műfajban minden döntés számít, és a kaland kimenetele a mi kezünkben van. A ’80-as és ’90-es években Magyarországon is hatalmas népszerűségnek örvendő lapozgatós könyvek most új erőre kapnak, köszönhetően a Chameleon Comix kiadónak. Ebben az interjúban Szűcs Gyulával, a kiadó vezetőjével beszélgetek, aki szenvedélyesen dolgozik azon, hogy a legendás Fighting Fantasy sorozat és más interaktív történetek újra elvarázsolják a magyar olvasókat. Szó lesz a játékkönyvek múltjáról, jelenéről és jövőjéről, valamint arról, hogyan sikerült feléleszteni ezt a nosztalgikus, mégis időtlen műfajt a mai digitális korban.

Mi pontosan a „lapozgatós könyv”? Tudnál mesélni erről a műfajról?

Az elágazó narratívájú, interaktív játékkönyv a világ egyik legjobb találmánya. Bizonyára sokunk fejében megfordult már egy jó krimit olvasva, hogy mi bizony hamarabb megoldottuk volna az aktuális bűnügyet, mint Sherlock Holmes, és ki ne álmodozott volna arról, hogy ő is fénykarddal küzdhessen a Galaktikus Birodalom ellen, mint Luke Skywalker? Az izgalmas történetek utáni igényünk egyidős az emberiséggel. Azóta szeretünk azonosulni a mitikus erejű hősökkel, akik furfanggal vagy varázserejű tárgyakkal győzik le a gonoszt, hogy az első ilyen történetet elmondta egy mesemondó a tűz körül ülőknek. És mi más lehetne még immerzívebb egy daliás hős történeténél, mint amikor a főhős TE vagy? Pont ezzel a jelmondattal robbant be 1982-ben Ian Livingstone és Steve Jackson első játékkönyve, A Tűzhegy varázslója, ami elindította a játékkönyvek divatját. Nem a Tűzhegy volt persze a világ első játékkönyve, de a Fighting Fantasy lett az a sorozat, aminek már egységes szabályrendszere volt, és minden könyv ugyanannak a fantasy világnak egy-egy szegletét mutatta be. Az USÁ-ban 1979-ben elinduló Choose Your Own Adventure sorozatban ugyanis az egyik könyv még az űrben játszódott, a másik meg kémhistória volt. A játékkönyvek sikerének titka egyébként roppant egyszerű: ahelyett, hogy csak passzív szemlélője lennénk a főhős cselekedeteinek, belebújhatunk a bőrébe. Ide-oda lapozgatva mindig maga az olvasó dönti el az egyes fejezetpontok végén, hogy jobbra vagy balra fordul-e a labirintusban, egyből bedörömböl a bűntény gyanúsítottjának bejárati ajtaján, vagy először inkább csendben körülnéz a hátsó kertben. A játékkönyves műfaj megszületése legalább olyan fontos mérföldköve a szórakoztatóiparnak, mint a D&D asztali szerepjáték 1974-es amerikai megjelenése, vagy az első olyan videójátékoké, ahol a sztorinak is legalább olyan fontos szerepe volt, mint a grafikának. Ez a két zsáner egyébként nagyban hatott Ian Livingstone-ra és Steve Jacksonra is, akik az első brit D&D-játékosokból lettek milliós eladásokat produkáló, sikeres játékkönyvírók, és maguk is éveket húztak le a videójáték iparban. A sors iróniája, hogy az ezredfordulón pont a fantasytől eltávolodó újabb és sokkal izgalmasabb asztali RPG-k, no meg az egyre látványosabb grafikájú videójátékok hozták el a játékkönyvek alkonyát.

A lapozgatós könyvek Magyarországon is a ’80-as és ’90-es években élték aranykorukat. Mi inspirálta a Chameleon Comixot arra, hogy 2020-ban, egy teljesen más piaci környezetben, újraélessze ezt a műfajt? Hogyan sikerült megszerezni a legendás Fighting Fantasy sorozat hivatalos magyar kiadási jogait? Milyen kapcsolat fűzi a kiadót Ian Livingstone-hoz és Steve Jacksonhoz?

Ian Livingstone-nal Budapesten, a 2018-as Arcadia-PixelConoon találkoztam először személyesen, másnap pedig egy gyerekkori jó barátom, a játékfejlesztő Mácsai Gergely interjút készített vele az általam szerkesztett Nerdblogra.

A beszélgetésük végén szóba hoztam, hogy van egy kis kiadóm, ahol megjelenhetne magyarul Az országút harcosa képregény. Hogy Livingstone lássa, mennyire szívügyem a Mad Max-zsáner, és milyen minőséget tud produkálni a magyar képregényipar – mármint papír, színek, stb. értelemben –, adtam neki ajándékba egy Café Postnucleart, aminek én voltam a társírója. Ez annyira megtetszett Livingstone-nak, hogy felvetette: ha ilyen ügyesek a magyar képregényesek, lehetne közösen csinálni egy Tolvajok városa albumot, ami nem az azonos című játékkönyv adaptációja, hanem egy tolvaj szemszögéből mutatná be Feketehomok kikötő nyüzsgő piactereit és sötét sikátorait. Hosszas tervezgetés után Mácsai Gerivel összeraktunk egy sztorit, a rajzolónak felkért Balla Krisztián pedig rengeteg színvonalas figuratervet prezentált Livingstone-nak – ami ezek közül már zöld utat kapott, az 10 oldalnyi képregénnyel együtt 2024-ben meg is jelent az angol nyelvű City of Thieves artbookban.

Remélem, 2026-ra elkészül a teljes képregény is. A játékkönyvekhez visszatérve: 2019 nyarán maga Livingstone ajánlotta fel az egyik Skype-munkamegbeszélésünk során, hogy ha a Chameleon Comix úgyis kiadja Az országút harcosa képregényt és készül a Tolvajok városa, igazán megjelentethetném a Fihgting Fantasy-könyveket is. Nem sokat gondolkodtam a dolgon, azonnal igent mondtam, hiszen gyerekkoromban imádtam a Kaland, Játék, Kockázat sorozatot, és máig emlékszem, milyen szomorú voltam, amikor váratlanul félbe szakadt. 2019 szeptemberében kiutaztam a londoni Fighting Fantasy Fest 3-ra, ami afféle „lapozgatós könyves Comic Con”, hogy ott személyesen beszélhessem át a Fighting Fantasy magyarországi kiadásának részleteit Livingstone-nal és a brit Scholastic kiadó emberével. Hazafelé a repülőn már úgy olvastam a nyomdából akkor frissen kijött Assassins of Allansiát, hogy amint lesz aláírt szerződésünk, a Chameleon Comix fogja kiadni magyarul az én fordításomban. Felejthetetlen pillanat volt: újra annak a boldog 7 éves kölyöknek éreztem magam, aki ’89 őszén, órán a pad alatt olvasta el élete első kölcsönkapott játékkönyvét, A gyíkkirály szigetét! A végül 2020-ban megjelenő Allansia bérgyilkosait számos másik Fighting Fantasy-kötet követte. A varázsló kriptája, amit a napokban fogok leadni a nyomdának, már a 17. lesz a sorban. Ma már egyértelműen a játékkönyv a kiadóm fő profilja, a képregény picit háttérbe szorult – a barátaim szívják is a véremet, hogy ideje lenne átnevezni a Chameleon Comixot Chameleon Gamebooksra.

Livingstone-nal egyébként nagyon jó, már-már baráti a viszonyom. Közvetlen, kedélyes ember, akivel rengeteget e-mailezek, mert ha nem a Scholastic kiadóval, akkor vele kell szerződést kötni a könyveire, és szereti évekre előre tudni a megjelenési tervet. Rajta keresztül zajlik a kapcsolattartás a régi brit kiadások illusztrátoraival is, és minden magyar nyelvű Fighting Fantasy-logós kiadvány pdf-jének utolsó verzióját írásban szokta láttamozni, csakis ezután zúghatnak fel a nyomdagépek. Steve Jacksonnal viszont összesen ha két alkalommal beszéltem az elmúlt években. Írtam neki pár e-mailt, amikor kultikus játékkönyve, A pusztítás teremtménye került sorra itthon, és vele kellett leegyeztetnem, amikor a brit kiadástól eltérően nálunk A Káosz Fellegvára korongócával a borítón jelent meg Rhianna Pratchett Viharkristálya, mivel ez a lény Jackson teremtménye, nem az írónőé. A magyar kiadáshoz Lakatos István készítette a zseniális új illusztrációkat, a korongócot ábrázoló eredeti rajzát én magam adtam át Steve Jacksonnak Londonban, ahol természetesen óriási élmény volt pár szót váltani vele. Amikor gyerekként a Titánt lapozgatva Jackson és Livingstone portréját nézegettem a könyv utolsó oldalán, legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy évtizedekkel később nemcsak hogy személyesen fogok találkozni velük, de kiváló munkakapcsolat is lesz köztünk.

Mit gondolsz, miért vonzó ez a formátum a mai olvasók számára, amikor a videojátékok, a tiktok és a streaming platformok uralják a szórakozást?

Nagyjából úgy 10 éve, a Stranger Things sorozat indulása óta tombol világszerte a ’80-as évek retróláz, ami a szintipop zene, a D&D és a Stephen King-adaptációk mellett a játékkönyveket is újra divatba hozta. A negyvenes-ötvenes családapák és családanyák ugyanis ma már sokszor nehezen tudják megszervezni a rendszeres asztali szerepjátékozást, és nincs mindenkinek 100 órája arra, hogy végigvigye a Baldur’s Gate 3-at. A Hóboszorkányt és a többi klasszikust viszont a buszon ülve vagy elalvás előtt az ágyban fekve is lehet pörgetni, nem kell hozzá se másik játékos, se gémer csúcsvas.

Milyen visszajelzéseket kaptok az olvasóktól, különösen a fiatalabb generációtól, akik talán először találkoznak ezzel a műfajjal? Hogyan próbálják elérni őket, például a képregénybörzéken vagy más eseményeken?

A képregénybörzék, a Comic Con vagy a Könyvhét azért nagyon jók, mert sokan csak itt szoktak rádöbbenni csillogó szemekkel, hogy újra elérhetőek magyarul Ian Livingstone és Steve Jackson könyvei. Heti rendszerességgel kapok e-maileket olyan lelkes vásárlóktól is, akik részletesen megírják, hogy ezeken könyveken nőttek fel, és milyen jó, hogy feltámadt a Fighting Fantasy sorozat, ugye meg fog jelenni ez is meg amaz is, mert ők a régi gyűjteményüket már elkótyavetyélték. Geek apukák küldenek olyan családi fotókat, ahol a 8 éves fiuk is ugyanolyan lelkesen lapozgatja a Gyíkkirályt, ahogy ők tették 35 évvel ezelőtt. Az ilyen pozitív visszacsatolás mindig jól esik egy kiadóvezetőnek. De magánemberként is szívmelengető érzés, mivel már én is egy kisfiú büszke apukája vagyok, így abszolút át tudom érezni, milyen jó is az, amikor egy szülő és egy gyermek együtt tud örülni valaminek. Nagy kérdés persze, hogy milyen könyvekkel lehet megfogni a fiatal olvasókat. A hazai könyvkiadás hétpróbás veteránjai erre mindig azt szokták mondani: olyan könyvekkel, amik érdeklik a fiatal olvasókat. De hogy ez mit is takar pontosan a gyakorlatban, azt már mindenkinek magának kell kiokoskodnia ebben a szakmában. A lapozgatós könyves műfaj egyébként már a Chameleon Comix színre lépése előtt is virágzott itthon – a gyerekkönyvek piacán. A Scholar 2017 óta számtalan kötetet kiadott az 1000 veszély sorozatból, Bojti Annának 2019 óta négy interaktív mesekönyve jelent meg a Pagonynál, és persze ott van a 2020-ban elstartolt Kötelezők újratöltve széria is, olyan „irodalmi lapozgatósokkal”, mint A Pál utcai küldetés, ahol az egyik lehetséges befejezés az, hogy Nemecsek nem hal meg! Arról jelenleg sajnos nincsenek adataim, hogy ezeknek az „ifjúsági játékkönyveknek” az olvasótábora belekóstol-e később a Fighting Fantasy-be is, de bízom benne, hogy igen.

A lapozgatós könyvek piaca szűk, de lelkes rajongótáborral rendelkezik. Milyen kihívásokkal szembesül a kiadó a kötetek fordítása, szerkesztése és kiadása során, különösen a magyar piac gazdasági környezetében?

Szerencsére nem olyan szűk, sőt, még bővíteni is lehetne. A Sötétség Arkham felett és a Bajnokok Próbája például 1500 példányban jött ki nálunk nemrég, és már most alig van belőle – könnyen lehet, hogy kétszer ennyi is elfogyna mindkettőből. Nyilván egy Frei Tamás-krimihez, vagy a sokadszorra újranyomott Harry Potterekhez képest ez egy szerény példányszám, de mára annyira megváltoztak az olvasási szokások, hogy az 1000 példány feletti fogyás kimondottan jónak számít a hazai könyves-képregényes berkekben. Közhely, de igaz, hogy Magyarországon egy egész nemzedék számára a Kaland, Játék, Kockázat jelentette a kapudrogot a fantasy műfajhoz. A rendszerváltás idején tényleg minden gyerek ezekkel a könyvekkel játszott – még a húgom és a lány osztálytársaim is! Ha az akkori olvasók feléből-harmadából megint aktív vásárló lenne, igazi játékkönyves Kánaán köszönthetne be, bár marketinges guru legyen a talpán, aki tudja, hogyan lehet ehhez a több ezer potenciális vevőhöz eljuttatni a hírt, hogy megint vannak Fighting Fantasy-könyvek. De az is sarkalatos kérdés, hogy a már meglévő vásárlók mit szeretnének? Újrakiadást az összes olyan régi klasszikusból, mint a Tolvajok városa? Legyen reprint az Allansia bérgyilkosaiból, mert 2020-ban lemaradtak róla, és most már csillagászati áron cserél gazdát egy-egy kósza példány? Jöjjön végre az Éjféli tolvaj meg amiket anno még megígért az Új Vénusz a régi könyvei hátuljában, de végül egy sem jelent meg, mert becsődölt a kiadó? Vagy élvezzenek elsőbbséget a legfrissebb kalandok, mint amilyen Ian Livingstone-tól a tavalyi Dungeon on Blood Island, amihez már a brit kiadásban is Balla Krisztián készítette az illusztrációkat? Ez egy állandó vitatéma a Chameleon Comix Facebook-oldalán a kommentszekcióban, és bármi is jelenik meg végül, biztosan akad olyasvalaki, aki mást szeretett volna, és kaszára-kapára akar kapni.

Több szerepben is tevékenykedsz a kiadónál: fordító, szerkesztő és kiadóvezető. Hogyan egyensúlyozol ezek között, és milyen személyes motiváció hajt abban, hogy a lapozgatós könyveket visszahozd a magyar olvasókhoz?

Ó, ha csak ennyi lenne a feladatom! Én levelezek a külföldi kiadókkal és írókkal, én írom alá a szerződéseket és utalom át a jogdíjakat. Én csomagolom be a rendeléseket és viszem el a pakkokat a postára, én állok a pult mögött a rendezvényeken. Emellett egyeztetek a nyomdákkal, kezelem a webshopot, tartom a kapcsolatot viszonteladókkal, válaszolok a vásárlói panaszokra, befizetem a NAV-nak a kismillió adót és járulékot, tartalmat gyártok a közösségi médiára... Más kiadóknál mindegyik posztra van egy külön ember – nekem a feleségem szokott segíteni, amikor már nem tudok többfelé szakadni. Tavaly elvégeztem egy nyomdaipari technikusi sulit is, így most már tördelőként is dolgozom. Egy ponton túl viszont már olyan sok lett a tennivaló, hogy képtelen voltam a 8 órás civil munkám után esténként és hétvégenként vinni a kiadót, úgyhogy idén februárban felmondtam a munkahelyemen, azóta teljes állású Chameleon Comix-alkalmazott vagyok. 18 évet húztam le el az online újságírás világában, de most olyan lelkes vagyok, hogy kétszer ennyi időt is képes lennék eltölteni a könyvkiadásban. Nagyon inspiráló azt látni, hogy Ian Livingstone még 70 felett is aktív szerző, és Bulgáriától Japánig egyre több országban jelennek meg újra a könyvei. Most az motivál, hogy előbb vagy utóbb jöjjön ki magyarul minden olyan Fighting Fantasy-logós termék, ami 1982 óta megjelent angol nyelven.

Mi a lapozgatós könyvek jövője Magyarországon? Elképzelhetőek a magyar szerzők által írt játékkönyvek kiadása is?

Bizakodóan nézek a jövőbe, mert eddig jók az eladási számok. A Chameleon Comix ráadásul célul tűzte ki az is, hogy a Fighting Fantasyn túli sorozatokat is megismertesse a hazai olvasókkal. Jonathan Green ACE Gamebooks-könyveiből a Drakula után a Beowulf jön. Még idén érkezik magyarul Jamie Thomson és Mark Smith Way of the Tiger sorozatának nyitókötete, az Avenger!, ami ugyanazon a világon játszódik, mint a kultikus Haláltalizmán. A The Battlepits of Krarth magyar fordításával indul el szintén idén Dave Morris Blood Sword szériája, amit nemcsak egyedül lehet játszani, hanem akár négyfős csapatban is, és a harcokat ugyanúgy meg lehet benne vívni egy négyzetrácsos táblán, mint a társasokban és a szerepjátékokban. Szintén az RPG-k ihlették Jamie Thomson és Dave Morris Fabled Lands sorozatát, ami jövőre indul a The War-Torn Kingdommal, amiben nincs konkrét fő küldetés, helyette szabadon bejárható a címbéli háború tépázta királyság, és mi döntjük el, hogy az uralkodót támogatjuk vagy a pártütők oldalára állunk. Ennyi újonnan elindított sorozat mellett viszont jelenleg nem tervezem magyar szerzők játékkönyveit kiadni, aki ilyesmivel keres meg, azokat rendre Szlobodnik Gáborhoz, a Vindgardia Hősei-könyvek szerkesztőjéhez irányítom. Ez a döntés persze nincs kőbe vésve, és akár a közeljövőben is megváltozhat, hiszen én magam is piszkosul szeretnék egyszer valamikor játékkönyvet írni...