Tárgyak emlékezete

Pozsony. Látszólagos eszköz-telensége, szűk tere ellenére súlyos emberi sorsokat tár elénk a Zsidó Közösségi Mú-zeum új kiállítása. A szlovák főváros egyetlen fennmaradt zsinagógájában látható, Minden családnak története van című tárlat csak 20 tár-gyat, illetve tárgycsoportot mutat meg, de rajtuk keresztül a város egykori zsidó közössé-gének sokáig elfojtott emléke-zetét igyekszik szóra bírni.

Az 1930-as években Pozsonyban mintegy 15 000 zsidó élt, közvetlenül a második világháború után a számuk 3000 főre volt tehető, miközben a két közösség közel sem volt ugyanaz: az utóbbi csoportban többségben voltak azok, akik újonnan települtek be a fővárosba Szlovákia más régióiból. Így a holokauszt nemcsak az áldozatok fizikai megsemmisítését jelentette, hanem generációk és évtizedek emlékezete veszett oda. Azok, akik túlélték a vészkorszakot és visszatértek, mintha éles határvonalat húztak volna: nemcsak a háborús évek tapasztalatát zárták némán magukba, hanem a korábbi korszakot sem szívesen elevenítették fel. Ebből következett, hogy az újabb nemzedékeknek gyakorlatilag fel kellett kutatniuk saját, személyes múltjukat – mondta el Peter Salner etnológus, a kamarakiállítás egyik alkotója a tárlat bejárásán.

Fel kellett kutatni azokat a tárgyakat is, amelyek most a Zsidó Közösségi Múzeumban láthatók. A kiállított – a mai pozsonyi zsidó közösségtől kölcsönzött – tárgyak között akadnak műalkotások, a vallásgyakorláshoz kapcsolódó kellékek, dokumentumok és teljesen banális, hétköznapi eszközök is. Az azonban közös bennük, hogy mindegyik darab egy-egy család féltett ereklyéje. Sok esetben egyetlen tárgyi emléke, amely „túlélte” egykori tulajdonosait, az arizálást, a széthordást, és sosem ismert családtagokhoz jelent kapcsolódási pontot. Ahogy minden családnak, itt minden tárgynak története van. A története révén került egy térbe Katarína Zavarská családi portrét megörökítő gobelinje (képünkön), az ismert festőművész, Adolf Frankl Látomások a pokolból című képciklusának egyik darabja – míg a másik oldalon például a pöstyéni International fürdőház vállfája, az 1930-as évekből. A lehető legegyszerűbb fajta, mai tulajdonosa számára mégis nagy az érzelmi értéke, hiszen különleges emlékeztető 1943-ban megölt nagyapjára. Székely Simonnak hívták, ő volt a nevezett fürdőház alapítója, orvos, aki a pszichiátriára, azon belül is a háborús traumák kezelésére szakosodott. Aztán egy kihallgatás során halálra verték a gárdisták...

A Heyduk utcai zsinagógában október 8-ig látható kiállítás három pilléren áll. Az önmagukban néma tárgyak a tárlathoz kiadott katalógusnak köszönhetően válnak beszédessé, ebben olvashatók azok a rövid családi történetek, visszaemlékezések, amelyeket a tulajdonosok megosztottak a múzeumi bemutatót megelőző kutatást végző szakemberekkel, a Szlovák Tudományos Akadémia Etnológiai Intézetének munkatársaival. Emellett a kiállítás személyességét, intimitását a bemutatott tárgyakhoz társított családi fotók prezentálása is aláhúzza. És éppen ez a személyesség a kiállítás célja – emelte ki Maroš Borský, a múzeum igazgatója: nem a nagy történelmi eseményekre fókuszál, hanem az egyéni, családi históriákat igyekszik elhelyezni a tágabb társadalmi narratívában.