Táncosgenerációk a színpadon

<p>A hazai néptáncegyütteseink között rangidősnek számít a Csallóközi Néptáncegyüttes, amely idén ünnepli megalakulásának 55. évfordulóját. A jubileumot mi mással is ünnepelhetnék a csoport mai és volt táncosai, mint táncos gálaműsorral?</p>

MISLAY EDIT

A több mint fél évszázados jubileum alkalmából rendezett ünnepi műsort december 12-én, szombaton 18 órától mutatják be a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központban, mai és volt tagok, valamint vendég együttesek közreműködésével.

Amint azt a Csallóközi Néptáncegyüttes jelenlegi vezetője, Brandl Ferenc elmondta, a gálaműsorban az elmúlt évtizedek emlékezetes koreográfiáiból is felújítottak néhányat, hogy ízelítőt, illetve egy szűk keresztmetszetet nyújtsanak a közönségnek az eddigi tevékenységükből. A műsor érdekessége, hogy a régi koreográfiákban azok a táncosok lépnek színpadra, akik annak idején is előadták. Így a vmk színpadán több néptáncos generáció váltja majd egymást.

A felújított koreográfiák között van a Strieženec Horváth Rudolf koreográfiájában készült Karikázó, továbbá a Szüret című produkció egy részlete, valamint a Quittner János nevéhez fűződő, Így járta a nagyapám is címmel bemutatott férfitánc, amelyek még az 1970-es években születtek. Az 1980-as évekből való Csallóközi tánc koreográfiáját annak idején Brandl Ferenc készítette, az Oláh Attila nevével fémjelzett korszakot pedig a Gömöri táncok című produkció képviseli a programban. A műsor második felében a Csallóközi Néptáncegyüttes előadásában felvidéki, valamint erdélyi magyar és román táncokat láthat a közönség.

A jubiláns mellett vendégegyüttesek is fellépnek a gálaműsorban, így a győri Csutora Néptáncegyüttes, valamint három gyermektánccsoport: a dunaszerdahelyi Európa Gyermektánccsoport, a Jilemnický utcai szlovák alapiskola mellett működő, Brandl Ferenc vezette Krčiarik és a nyékvárkonyi Kikerics Néptánccsoport.

Az együttes székhelye ma Dunaszerdahely, ám kisebb „vándorlás” után jutott csak el Csallóköz központjába: 1954-ben Pozsonypüspökin alakult Felső Csallóközi Táncegyüttes névvel, alapítója Strieženec Horváth Rudolf volt. Pozsonypüspökiről előbb Somorjára költözött a csoport, majd Dunaszerdahely lett a végleges otthon, ahol az együttes felvette a Csallóközi Dal- és Táncegyüttes nevet.

Az alapító Strieženec Horváth Rudolf után a hazai néptánckultúra nagy öregje, Quittner János vette át az együttes vezetését, őt a hetvenes években ismét Strieženec Horváth Rudolf váltotta a csoport élén. 1985-től 86-ig Dudek Ferenc vezette a csoportot, 1986-tól 1994-ig Brandl Ferenc irányításával tevékenykedett, 1994-től 1995-ig Oláh Attila vezette. 1997-től az együttes életében hosszabb szünet következett, mígnem 2004-ben Brandl Ferenc alakította újjá a nagy múltú csoportot, amelyet jó ideje Csallóközi Néptáncegyüttes néven jegyez a szakma. Repertoárjukat magyar, szlovák, erdélyi magyar és román táncok alkotják, röviden: a Kárpát-medence néptánckultúráját ápolják és népszerűsítik nemcsak itthon, hanem a határokon túl is, hiszen a magyarországi vendégszereplések mellett az együttes az eltelt évtizedek alatt fellépett Németországban, Bulgáriában, Szlovéniában, a mostani Szerbiában, Erdélyben és Görögországban is.

Eredményeik közül Brandl Ferenc kiemelte az 1990-ben Zselízen elnyert aranysávos minősítést, valamint az 1993-ban Balatonföldváron kapott koreográfiai nívódíjat.

Van tehát mit ünnepelnie és van mire emlékeznie ötvenötödik születésnapján a Csallóközi Néptáncegyüttesnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?