Pillanatkép a Hranice vernosti (A hűség határai) című filmből. Kedden indul a Jeden svet filmfesztivál
Támogatás nincs, mégis zajlanak a fesztiválok – programajánló a hétre
A főváros kulturális életének három kiemelkedően fontos fesztiválja is a napokban zajlik. Kettő közülük annak ellenére, hogy a kulturális tárca nyomására megvonták tőlük a támogatást.
Még erősebb idén a Jeden svet, online is nézhetjük
Kedden kezdődik az emberi jogi kérdésekkel foglalkozó Jeden svet (Egy világ) nemzetközi dokumentumfilm-fesztivál. Akik nem tudnak részt venni a vetítéseken, azok a következő héten online, otthonuk kényelméből nézhetik a filmeket.
Ahogy arról beszámoltunk, az Audiovizuális Alap tanácsa, melyben a Martina Šimkovičová kulturális miniszter által kinevezett tagok voltak többségben, tavasszal több nemzetközileg elismert filmfesztiváltól, köztük a Jeden svettől is megvonta meg a támogatást. A Jeden svet az elsők között jelezte, hogy a fesztivál 26. évada a támogatás felfüggesztése ellenére meg fog valósulni – a szervezőket többek között több száz adományozó is segítette.
Tippünk: Climate Storytelling – workshop a klímaváltozás audiovizuális ábrázolásáról október 23-án, szerdán. Az egynapos képzés diákokat, forgatókönyvírókat, filmeseket szólít meg. Lucie Trémolières francia forgatókönyvíró és Andrea Culková cseh dokumentarista a résztvevőkkel együtt vizsgálják, hogyan lehet a filmes nyelvbe beépíteni a klímaváltozás kihívásait, és ezzel a fenntartható jövőt támogatni.
Itt pedig a fesztivált nyitó díjnyertes ukrán film előzetese:
A fesztivál programjáról ebben a cikkben nyújtottunk egy ízelítőt korábban, a teljes program pedig itt érhető el.
Nincs pozsonyi ősz Mozart Fesztivál nélkül
A Pozsonyi Mozart Fesztivál tizenkettedik alkalommal hoz zenét történelmi helyszínekre, koncerttermekbe és az utcákra. És nemcsak világhírű darabokat, hanem hazai zeneszerzők műveit is. Az idei programban négy koncertestet és izgalmas kísérőprogramot kínál.
A fesztivált október 24-én, pénteken 19 órakor nyitják meg a zenetörténet egyik leghíresebb művével, Mozart Requiemjével a Szent Márton-dómban. A művet a lengyel Capella Cracoviensis együttes adja elő nem szokványos, innovatív hangszerelésben, Jan Tomasz Adamus karmester vezetésével. Az utolsó koncertet november 9-én tartják.
Tippünk: Ne mulassza el a nagy népszerűségnek örvendő zenei sétát, amelyet Zuzana Godárová vezet, és november 8-án kezdődik a Klobučnícka utca 2. szám alatt 14 órakor.
A fesztivál teljes programja a rendezvény weboldalán érhető el.
Ideológiai támadások célpontjává vált, mégis van Drama Queer
Éppen zajlik a legjelentősebb hazai kortárs queer színházakat és a performatív művészeteket felvonultató Drama Queer színházi fesztivál. A tizenharmadik kiadás programjában összesen nyolc előadás szerepel – a szervezők fontos célkitűzése idén, hogy a program reagáljon azokra a folyamatokra, amelyek igyekeznek ellehetetleníteni a társadalom bizonyos csoportjait.
Csakúgy, mint a Jeden svet esetében, ennek a fesztiválnak a támogatását is megvonták idén. A Művészeti Alap tanácsa annak ellenére döntött így, hogy a szakértői bizottság a fesztivál támogatását javasolta. A Drama Queert végül a város, külföldi partnerek, alapítványok és egy gyűjtésnek köszönhetően rendezik meg.
A Drama Queer régóta arról ismert, hogy olyan műveket hoz Szlovákiába, amelyek nem félnek elmélyülni, kényes kérdéseket feltenni és a bevett sztereotípiákat lebontani. Ez az év sem lesz kivétel.
„Annak ellenére, hogy a queer emberek gyakran célpontként vagy ellenségként vannak ábrázolva a társadalmunkban, a fesztivál egy másik perspektívát mutat be: a queer világot, amely nem elkülönült, hanem természetesen része a közösnek – a mi világunknak“
– mondja Róbert Pakan fesztiváligazgató.
Tippünk: Virginia Woolf Orlando című művének adaptációja a Městská divadla pražská előadásában, Marián Amsler rendezésében a DPOH-ban október 26-án. Woolf lírai és egyben ironikus regényében a nemeket, az ember és a társadalom identitását, valamint a művészetet vizsgálta, és arra a következtetésre jutott, hogy a jövő reményteljesnek tűnik. Vajon nem tévedett? – teszi fel a kérdést az előadás.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.