Cannes. Bár a szabadfoglalkozású művészek tüntetése és összecsapásuk a rendőrséggel feszültté tette a légkört az 57. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, ez sem zavarhatta meg a szombat esti sztárparádét, amelynek a hollywoodi csillagok voltak a főszereplői.
Szombat esti sztárparádé
Az amerikai delegáció erre a bemutatóra időzítette pavilonjának felavatását a fesztivál Nemzetközi Falujában. Az avató ünnepséget pedig nem más celebrálta, mint Jim Caviezel, Mel Gibson A passió című filmjének Jézusa.
A munkanélküli segélyük csökkentése ellen tiltakozó művészek és a francia rohamrendőrség összecsapásában öten megsebesültek.
Tegnap levetítették Antal Nimród Kontroll című filmjét. A hazai terepen nagy sikert aratott film a Sajátos nézőpont (Un certain regard) című szekcióban nyolcadmagával pályázik a elsőfilmeseknek kiosztható Arany Kamera-díjra. Az alkotást a Claude Debussy filmszínházban mutatták be.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.