Szombat este indul A Dal 2022

Rókusfalvy Lili

Ismét az év magyar slágerét keresik a Duna TV-n. Az új műsorvezető párossal, megújult zsűrivel induló show-műsor első válogatójában tíz versenydal mutatkozik be a hétvégén. Összesen 40 produkció versenyez majd azért, hogy elnyerhesse „Az Év Dala 2022” címet.

A magyar közmédia nemrégen megújult csatornája rendhagyó zenei koncepciót ígér. A dalok minden adásban élőben hangoznak el, és a döntősök szimfonikus változatban lesznek hallhatók a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kíséretében.

A show-műsorban több ismerős arccal találkozhatunk majd. Újra helyet foglal a zsűriszékben Wolf Kati, akivel a műsor 2012-ben kezdetét vette, majd 2015-ben és 2020-ban versenyzőként szerepelt. Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere negyedik alkalommal keresi a közönséggel együtt a legjobb hazai slágert. A szájharmonika-virtuóz Ferenczi György másodszorra segíti a dalválasztást, míg Egri Péter korábban zenekarával, a Mystery Ganggel állt A Dal színpadán.

A dalverseny új műsorvezető párossal folytatódik. A Dal 2022 házigazdái Rókusfalvy Lili és Király Viktor lesznek. Rókusfalvy Lili A Dal 2020 műsorvezetője volt, Király Viktor pedig többször bizonyított versenyzőként a műsorban: az énekes 2012-ben testvéreivel együtt, 2014-ben és 2018-ban szólóprodukcióval jutott a döntőig.

A négy válogatóból adásonként 5, összesen 20 dal jut tovább a két elődöntőbe: 4 produkció a zsűri pontjai alapján, az 5. a közönség szavazataival. Az elődöntőkből 4-4 dal kerül be a fináléba, így 8 dalt hallhatnak újra a nézők, amelyek közül márciusban kiderül, melyik lesz Magyarország slágere 2022-ben. A végső győztesről idén is a közönség dönt.

A győztes dal előadója „Az Év Dala 2022”, egyben a Petőfi Zenei Díj „Év dala 2022” elismerésben részesül, emellett tízmillió forintot kap produkciója fejlesztésére, és egy tízdalos nagylemezt, illetve az egyik felvételhez videóklipet is készíthet. A döntőbe jutott nyolc dal minden előadója gazdagodik a zenei pályájára fordítható nyereménnyel. Idén is odaítélik a legjobb dalszövegért járó díjat, valamint az Akusztik Dalverseny fődíját

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?