Színházak Éjszakája Pozsonyban – az Ifjú Szivek Táncszínház különleges programokkal várja a közönséget

kép

A hétvégén ismét megrendezik a Színházak Éjszakáját, amelyhez idén is csatlakozik az Ifjú Szivek Táncszínház, amely a TREPP platformmal közösen várja az érdeklődőket. November 15-én vetítések, színházi előadás, koncert és táncház várják a látogatókat a táncszínház pozsonyi épületében.

Az este az Ifjú Szivek Martin György utolsó szavai című előadásának vetítésével indul 17 órakor. A produkció a legendás tánckutató, Martin György munkássága előtt tiszteleg, aki tudományos alapokra helyezte a néptánc értelmezését, és új irányokat nyitott a színpadi folklórban. 

Az előadás magyar nyelven, szlovák felirattal látható majd.

Ezt követően, 18 órától kerül színpadra a TREPP platform Oly korban éltem én című előadása, szlovák nyelven. A történet egy iskolai közösség mindennapjain keresztül vizsgálja, milyen kihívásokkal kell szembenéznie a 21. század fiatal generációinak. A minisztériumból szakértő érkezik, hogy megismertesse az iskolával az új oktatási rendszert, amely társadalom kihívásokra reagál, mint például a háború, az éghajlati válság, a migráció a terv radikális reakciókat vált ki. 

Az interaktív előadás célja, hogy közös gondolkodásra hívja a nézőket.

Az est harmadik műsora az Ifjú Szivek KÉJ – Kötelező érvényű javaslat című táncszínházi filmjének vetítése, amely 19 órától várja a látogatókat. A humorral és öniróniával átszőtt alkotás egy fiktív falusi táncegyüttes mindennapjait mutatja be, miközben elgondolkodtat a hagyományőrzés és az identitás mai jelentéséről.

A színházi és filmes élmények után 21 órától a IS String Quartet illetve a TREPP közös koncertje következik, majd 23 órától a First Electric Dance House zárja az estét.

Az előadás Facebook eseménye itt található, jegyet vásárolni itt lehet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?