Színházajánló január második felére

RÉdli

Három tipp, mit nem érdemes kihagyni a napokban – egy kassai, egy pozsonyi és egy dunaszerdahelyi előadás a kínálatunkban.

Rédli Károly rendezése a Kassai Nemzeti Színházban

Csaba Székely Bányavirág című tragikomédiája egy elszegényedett, Isten háta mögötti bányászfaluba vezet, ahol a bánya bezárásával nemcsak a munka, hanem a remény is eltűnik. A történet középpontjában álló férfi (Michal Soltész) munkanélküli, aki ágyhoz kötött apját ápolja, míg a falu lakói az alkohol és akilátástalanság árnyékában próbálnak túlélni. 

Székely érzékenyen és pontosan mutatja meg, hogy a legnagyobb nyomor mögött is ott rejlik az emberi méltóság és a változás halvány lehetősége, darabját az ír Martin McDonagh-ra emlékeztető fekete humor uralja – nem csoda, hogy a Bányavirág a 2011/2012-es évad legjobb új magyar drámája lett. 

A Kassai Nemzeti Színház Banský kvet címen, a gömöri régió multietnikus környezetébe adaptálva, Rédli Károly rendezésében vitte színre a darabot.

A darab premierjét novemberben tartották, az elkövetkező két előadás dátumát mutajuk.

Mikor és hol: január 21., szerda 19.00 – Kassai Nemzeti Színház, Malá scéna
február 5., csütörtök 19.00 – Kassai Nemzeti Színház, Malá scéna

Pozsonyban az Akcent

Milyen lehetett a régmúlt idők többnyelvű Pozsonya? A Trepp platform Akcent című előadása Jozef Tancer Rozviazané jazyky című 2016-os kötete nyomán készült.

Jozef Tancer a két világháború közötti Pozsony lakóinak visszaemlékezéseit gyűjtötte egybe. Kötete tizenöt interjút tartalmaz, melyek 1916 és 1930 között született pozsonyiakkal készültek, köztük németekkel, magyarokkal, szlovákokkal, horvátokkal és zsidókkal. 

Az öregek történetei gyakran összefüggéstelenek és unalmasak. Végig kell hallgatni? Keverednek bennük a nevek, az évszámok, az idős pozsonyiaknál a nyelvek is. Ti hogy mesélitek majd el a mai napot az unokáitoknak? Az esküvőtöket? A pozsonyi hétköznapokat? Milyen nyelven fogtok mesélni? Feltéve, ha még engedelmeskedni fog a száj az agynak” 

– olvashatjuk a darab ismertetőjében. Az előadásban Katona Eszter, Hostomský Fanni, Melecsky Kristóf, Szebellai Dániel és Hégli Bence láthatók, a rendezést Pavol Viecha jegyzi, a dramaturg Csikmák Kati.

Mikor és hol: január 19., hétfő 19.00 – Pozsony, Ifjú Szivek Táncszínház 

A 6szín előadásával folytatódnak a Katarzis színházi estek Dunaszerdahelyen

Egy körbe rendezett székekből álló terem. Van, aki már hazajár ide, más most ül le először, feszülten, bizonytalanul. Mindenki a saját történetét meséli: ki hogyan jutott idáig? Hol volt az a pont, ahol egyedül már nem ment tovább?

Az A csoport című előadás a 6szín darabja, mely Bodó Viktor rendezésében készült, igaz történetek és színészek improvizációi alapján. 

A darab az önsegítő függőcsoportok világába vezet – egy olyan csoportot mutat be, amelyhez bárki csatlakozhat, akit a függőség – legyen az alkohol, drog, nikotin, szerencsejáték, munka, szex, vásárlás vagy épp egy kapcsolat – ejtett csapdába, és aki változtatni akar. 

A csoport olyan szélsőséges karakterek találkozóhelye, akik egyébként soha nem ülnének le egymással. Történeteikben a reália keveredik a mindennapi abszurddal, a dráma a tragikomédiával. Egy ilyen kétórás gyűlésen megtörténhet minden, ami csak elképzelhető, és az is, ami nem“ 

olvasható a darab ajánlójában.

Az előadásban Kerekes Vica, Gál Réka Ágota, Egyed Bea, Kádár Kinga, Kerekes József, Stork Natasa, Szécsi Bence, Terhes Sándor, Ujvári Bors, Zsótér Sándor, Biró Kristóf, Molnár András és Pigler Emília Zita látható.

Mikor és hol: január 27., kedd 19.00 – Dunaszerdahely, Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ – az előadás NFG klub Katarzis bérletével látogatható

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?