Szerelemmel minden távolság legyőzhető

Molnár–Molnár születésük óta... Molnár Gábor egy kis délnyugat-szlovákiai faluban, Érsekkétyen, Molnár Tímea Ukrajnában, a kárpátaljai Ungváron él. Budapesten, az egyik nyári egyetemen találkoztak, és a két fiatal között tartós kapcsolat szövődött. Azóta többször is meglátogatták egymást, s mindkét család elfogadta gyermekének szíve választottját. Tímea és Gábor közös jövőt tervezgetnek, nemrég az eljegyzést is megtartották. Esetükben elmondható, hogy a szerelem valóban nem ismer határokat.

Tímea a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége ifjúsági tagozatának, a Fókusznak az elnökségi tagjaként került a nyári egyetemre, Gábor egy programismertető felhívás hatására jelentkezett. Kezdettől fogva rokonszenveztek egymással, sokat beszélgettek.

Tímea: Kiderült, hogy nagyon sok közös vonásunk van, pedig teljesen más környezetben élünk. Például egyszerre szoktunk azonos dolgokat kimondani. Az ízlésünk is nagyon hasonló, sőt amikor Gábor nálunk járt, még az is feltűnt, hogy egyformán ülünk a kanapén.

Az első látogatásig természetesen eltelt egy kis idő. A fiatalok ezalatt – pontosabban, ha nincsenek együtt, mindmáig – az interneten keresztül leveleznek egymással.

Gábor: Egyikünknek sincs saját internet-hozzáférhetőségünk, de úgy látom, Tímeának Ungváron könnyebb a dolga. A mi régiónk kisvárosaiban nincsenek internetkávéházak, sem Párkányban, sem Zselizen. Én, ha elektronikus levelet szeretnék küldeni, rendszerint a harmadik községbe, Szőgyénbe utazom. Az ottani polgári társulás nyitott egy kis klubot, három géppel.

Tímea: Ungváron ehhez képest rengeteg internetkávézó van, jóformán minden negyedben. És a legtöbb a nap huszonnégy órájában működik. Persze, Ungvár nagy, mintegy százhúszezer lakosú város.

Milyen most az élet Kárpátalján?

Én leginkább Ungvárról és vidékéről tudok beszélni. Tudom, hogy vannak olyan más körzetek, ahol nagyon nagy a szegénység, főleg az árvíz sújtotta falvakban. De úgy látom, a külföld felé Kárpátaljáról csak ezt a fajta képet mutatják. Holott a legtöbben hasonlóan élünk, mint például a felvidéki magyarok. Jómagam az Ungvári Nemzeti Egyetem filológiai karának másodéves magyar szakos hallgatója vagyok. Egy nagy lakótelepen élek a szüleimmel. Van egy bátyám, ő már megnősült, s külön költözött a családjával. Édesanyám tanárnő, apukám vállalati menedzser. Ahhoz, hogy egyetemre járhassak, nagyon fontos a szülői segítség. De a magam módján én is igyekszem. Kulturális műsorokat vezetek, a televízió magyar nyelvű adásában is többször szerepeltem. Hetente kétszer, kedden és csütörtökön jelentkezik az ukrán televízióban az egyórás magyar nyelvű hír- és kulturális összefoglaló.

A magyarság helyzete ebben a közegben javult, romlott vagy stagnál?

Pontos adatokat nem tudok mondani, de a legutóbbi népszámlálás szerint fogyott a magyarság. Ami a helyzetünket illeti, én úgy látom, hogy kielégítő. Az ukránokkal jól kijövünk. A gond az, hogy sok fiatal, aki a falvakból került fel az egyetemre, nem beszéli az ukránt. Még a másodéves csoporttársaimnak is gyakran fordítani kell. De azt tapasztaltam, hogy bárhol nyugodtan beszélhetek magyarul vagy oroszul, senki nem szól érte. Orosz óvodába jártam, így jól beszélem ezt a nyelvet. Ukránul megtanultam, hiszen ez az államnyelv. Nem hiszem, hogy szégyen az, ha valaki plusz egy nyelven beszél, még ha az az ukrán is. Ez jól is jött itt Szlovákiában, mert az ukrán nagyon hasonlít a szlovák nyelvre. Kértem is Gábort, hogy mondjuk vacsora közben beszélgessen velem szlovákul, én majd ukránul válaszolok, s szóljon rám, ha túl lágyak a hangzók. Emellett még angolul beszélek, legalábbis igyekszem.

Hol tervezik a közös életüket?

Gábor: Tímea még egyetemista, most az a legfontosabb, hogy befejezze a tanulmányait. Én a Komáromi Gépipari Szakközépiskolában végeztem, majd a zselizi gépgyárban dolgoztam. Sajnos a leépítések miatt megszűnt a munkahelyem, s most éppen új állást keresek. Egyelőre itt, Szlovákiában. Nagy gond, hogy nem beszélek ukránul. Persze nem csupán ezen múlik. Tímea szerint míg itt általában megkapja az ember a munkájáért a bérét, Ukrajnában nem mindig. Kétszer jártam ott, de nagyon kedvezőek a tapasztalataim. Az életszínvonalat például úgy lehet összehasonlítani, hogy minden a felébe kerül a mi árainkhoz képest, viszont a felét is keresik. Lényegében tehát ugyanazon a szinten működünk, mi esetleg a szociális szférában tartunk előbbre. Természetesen ezek elnagyolt benyomások, hiszen viszonylag keveset tartózkodtam Ukrajnában. De azon a vidéken mindent más léptékkel mérnek, mint nálunk. Elmentünk meglátogatni Tímea nagymamáját, és kiderült, hogy a falu, ahol él – és amit én városnak hittem – vagy tízezer lakost számlál. Van gimnáziuma, kórháza, szeretetotthona. Ami Ungvárt illeti, érdekes, szép, hatalmas város. Az Ung folyó kettéosztja. Van az óvárosi rész és az új negyed. Külön a központ és a lakótelepek, a város szélén pedig az ipari park. Tímeáék lakásától vagy hat kilométert autóztunk az egyetemig, nekem fel sem tűnt volna, ha az apukája nem említi. Rengeteg a zöldövezet, hatalmas fákkal.

Tímea: A városközpontot folyamatosan építik, szépítik. Rengeteg a templom, szinte minden utcasarkon restaurálnak egyet, vagy újat emelnek. Van római katolikus, görögkatolikus, pravoszláv és református. Ukrajna második legnagyobb pravoszláv temploma is Ungváron épül, már állnak a falak, és a tervek szerint gyönyörű lesz. Ahogy a sétálóutcáink is a legszebbek közé tartoznak. Szakurafák szegélyezik, s tavasszal, április végén a virágoktól olyan az egész, mintha rózsaszín habból állna. Később a fákról lehullanak a szirmok, s az ember úgy érzi, mintha egy hatalmas rózsaszínű, csodás illatú szőnyegen járna. Az egyetem földig érő ablakaiból belátni a fele várost. Igaz, a fűtés nem túl erős, de ezért kárpótlást nyújt a gyönyörű panoráma.

A klíma Ukrajnában hasonló, mint nálunk, Ungvárt legalábbis elkerüli az orosz tél mínusz negyvenfokos hidege. Gábor karácsonykor is vállalkozott az útra, hogy viszontláthassa kedvesét. Holott a szlovák– ukrán határ közötti közlekedés – a két éve bevezetett vízumkényszer miatt – korántsem egyszerű.

Gábor: Szlovák részről a vízum 37 dollár, és kétszeri átlépésre szól, amit három hónapon belül fel kell használni. Tímeáéknak 31 dollár, s tizenöt napig érvényes.

Tímea: Vízumot kapni nem nehéz, de nagyjából egy hetet kell rá várni. ĺgy van ez a legtöbb hivatalos okmánnyal.

Gábor: Amióta bevezették a vízumkényszert, nagyon sok ukrán–szlovák közös vállalkozás tönkrement. A munkaadók nem tudták fizetni munkásaiknak a vízumot, s bonyodalmak adódtak a papírmunkák terén is. Most nagyon sok ukrán inkább Csehországba megy dolgozni. Szlovákiában főképp azok maradtak, akik huzamosabb ideje itt keresik a kenyerüket. Még több ukrán munkás veszi célba Portugáliát, és a környező nyugat-európai országokat.

Tímea és Gábor a nem túl rózsás gazdasági helyzet ellenére is bizakodva tekintenek a jövőbe, akár Szlovákiában, akár Ukrajnában folytatják majd közös életüket. Tímea azt mindenesetre megjegyezte, hogy majdan nyári menyaszszony szeretne lenni.

Tímea: Ismerősöktől tudom, hogy a hivatalos papírok elintézéséhez kell a legtöbb kitartás és türelem. Van úgy, hogy többször is visszaadják a dokumentumot, s egyik helyről a másikra küldözgetik az embert, de pontosat nem mondanak. Közben félig tréfásan azon gondolkodtam, mit is mondok majd a házasságkötő teremben, ha megkérdezik, kinek a vezetéknevét fogjuk használni. Molnár–Molnár a születésünk óta...

Gábor: Ha csak az lenne a belépő, hogy legyek ukrán, vagy akármilyen állampolgár, állok elébe. ĺgy is, úgy is magyar maradok. Mindenki az Európai Uniót emlegeti. Én már nem is látom azokat az embereket egymástól elválasztó határokat.