Szabadság a tetőről nézve

Kicsit olyanok ők, mint a cseh Svěrákék: Jan és Zdeněk, apa és fia. Ők, a férj Böszörményi Géza és a feleség, Gyarmathy Lívia nem egy filmet csináltak együtt. Sőt, „családi vállalkozásban” készült Böszörményi Zsuzsa első mozgóképe is, a Vörös Colibri – a papa társ-forgatókönyvírója volt a filmnek.

S ha már cseh filmesek szóba kerültek, folytassuk cseh vonalon, mert van még egy, nem ilyen esetleges, hanem sokkal jelentősebb kapocs a csehekkel. Böszörményi Géza játékfilmjeinek groteszk alaphangulata a cseh újhullámos filmek – Věra Chytilová, Jiří Menzel munkáinak – elbeszélőstílusával mutat rokonságot. És talán az sem véletlen, hogy Böszörményi egyik legszórakoztatóbb munkájában, a Szívzűr című groteszk komédiában Jiří Menzel egy háztetőn egyensúlyoz. E falusi komédiában épp ő alakítja a háztetőről a szabadság után vágyakozó falu bolondját. Ő, aki rendezőként az Én kis falumban Otík (Bán János) figurájával hasonlót teremtett. Szimbolikus az ő alakja, mert ő az, aki el akar szakadni a realitásoktól. E jellemeken mosolygó, a vidék típusait kipellengérező „helyzetkép” egy generáció közérzetét rajzolja meg. A falura érkező, egyre inkább elzüllő, kompromittálódó háziorvos (Máté Gábor) és kitörni vágyó felesége (Udvaros Dorottya) kapcsolatán keresztül mutatja meg a megszokás ellen semmit nem tevő, de a megszokott szerint már élni nem tudó, a falusi élet langyos állóvizéhez alkalmazkodó fiatal értelmiségiek életútját. Egyetlen mondatban benne van az az életérzés, amelyet a film meg akar mutatni. Balláné (Udvaros Dorottya) ecseteli a következőképpen, hogyan telnek a mindennapjai: „Nézem a vonuló állatok árnyékát, a férjemhez meg szakadatlanul jönnek a betegek.” S így múlik el az életük. Beletörődnek, és képtelenek kivívni saját szabadságukat.

Valamennyi Böszörményi-játékfilm olyan figurákról szól, akik a szabadságra vágynak, de nem tudják elérni a teljes szabadságot. Az 1971-ben készült Madárkák című játékfilmjének két női hőse (Bánsági Ildikó és Schütz Ila) is megteszi a nagy lépést: vidékről Budapestre költöznek, hogy megváltozzon az életük. De nem leányálom, ami vár rájuk. A vágyott szabadság helyett csak a munkásszálló zártságát kapják. Férjet akarnak fogni maguknak, hogy kikerüljenek a szállóban élő munkáslányok közösségéből. Egyikük (Schütz Ila) megfutamodik, visszamegy falura, a társa (Bánsági Ildikó) viszont behálózza a gyár macsóját, s a vágyott szabadság helyett belemenekül egy házasságba.

A filmes párnak azonban van egy közös munkája, amelynek hőse eléri a teljes szabadságot. Az 1997-ben készült Szökés, amelynek Böszörményi a társ-forgatókönyvírója, Gyarmathy Lívia a rendezője. Ez a film annak az egyetlen embernek az igaz történetét eleveníti fel, akinek sikerült a recski munkatáborból megszöknie, s eljutnia a szabad világba, vagyis Nyugatra disszidálnia.

Nem véletlen Böszörményi szabadságvágya. Huszonhárom éves volt, amikor valaki feljelentette, ezért internálták: öt és fél évet töltött kényszermunkatáborokban, egyebek között Recsken. Szabadulása után csak segédmunkásként dolgozhatott, s csupán 1956-ban folytathatta tanulmányait, visszavették az ELTE-re, majd a diploma megszerzését követően vegyészmérnökként dolgozott. A hatvanas években aztán felvették a Színművészeti Főiskolára, Herskó János diplomások számára indított rendezői osztályába.

Gyarmathy Líviával közösen készített, nagy visszhangot kiváltott dokumentumfilmjeikkel aztán visszatértek Recskre. 1988-ban először a Recsk 1950–53 című munkájukkal, amely 89-ben megkapta az év legjobb európai dokumentumfilmjének járó Félix-díjat. Ahogy olvasható a filmmel kapcsolatban: „Ebben a politikai, történelmi gyökerekig hatoló elemzésben volt rabok, volt ÁVH-s őrök vallomásaiból rajzolódik ki a tábor képe.” Majd ugyancsak a 88-ban készült Faludy György, költő című munkájukban a költőóriás vall recski megpróbáltatásairól. Ám a recski témával korábban már játékfilmben – a 86-ban forgatott Laurában – is foglalkoztak.

Böszörményi Géza 1986-ban Balázs Béla díjat kapott, 1999-ben ő kapta a Magyar Filmszemle életműdíját, egy évvel később Gyarmathy Líviával megosztott Kossuth-díjjal jutalmazták „nemzetközileg is elismert játék- és dokumentumfilm-rendezői, valamint forgatókönyvírói munkásságukért”, 2001-ben pedig a Magyar Örökség díjjal „igazságfeltáró művészetét” ismerték el.

A szabadságeszméről most már csak Gyarmathy Lívia forgathat további filmeket. Böszörményi Géza nyolcvanegy éves korában itt hagyott bennünket.