Stíluskavalkád a vásznon

dd

Karol Vosátko rendező nevét eddig nagyjából csak azok ismerték, akik a szlovák tévéfilmek, sorozatok, klipek stáblistáira is kíváncsiak, vagy akik szeretik a GUnaGU nevű pozsonyi alternatív színház előadásait. Első mozifilmjét most kezdték vetíteni nálunk. A Superžena kellemes meglepetésnek bizonyult.

Ha össze kell kapcsolni, ereszteni, illeszteni különböző műfajokat és stílusokat, nála alkalmasabb embert aligha találnánk a feladatra – bár most inkább ő adott feladatot hat forgatókönyvírónak: megkérdezte tőlük, mi jut eszükbe a „szupernő” szóról. A kézhez kapott történetekből összerakott egy filmet.

Amellett, hogy szórakoztatóak ezek az etűdök, az agyat is foglalkoztatják. Például el lehet töprengeni azon, hogy vajon viccnek szánták, vagy komolyan gondolták az alkotók a történetekben szereplő furcsaságokat. Van, hogy az alaphelyzet is annyira bizarr, hogy már-már vígjátékba lendíti át a cselekményt. Az egyik hősnő például fülig szerelmes a Sitina-alagútba. Ott ácsorog az útszélen és vágyakozva nézi imádata tárgyát, még beszél is hozzá. Egy fiatal dokumentumfilmesnek megtetszik a téma, le akarja forgatni – film a filmben – pszichológus szakértőt is szerepeltet. Jókat kuncogtam a történeten, aztán megtudtam, hogy tényleg létezik ilyen pszichés zavar: az objektofilia. Az ember tárgyakhoz, szerkezetekhez, épületekhez, struktúrákhoz vonzódik. Sokkal erősebb érzés ez annál, mint amikor szimplán tetszik nekünk egy tárgy.

Jana (Renáta Ryníková) már akkor szupernővé válik, amikor nyilvánosan felvállalja „másságát”. Később minden hátráltatás, gúnyolódás ellenére sikerül szereznie egy autót, azaz megtörténik a „behatolás”, teljes az eufória. Le a kalappal Miro Šifra forgatókönyvíró előtt, mert ez a filmötlet valószínűleg a világon elsőként neki jutott eszébe. És az ütköztetésről sem feledkezett el, hogy vajon mennyivel egészségesebb az, ha valaki egy rocksztárnak vagy filmsztárnak vall szerelmet a képernyő előtt ülve.

Diana Mórováról eddig is sejtettük, hogy vannak szuperképességei. Ő kapta annak a spanyolországi nyaralásra érkező családanyának a szerepét, aki bármit és bárkit megkaphat, amit/akit csak megkíván. Ez a nyitóepizód, fekete-fehérben, Peter Bencsík kamerája előtt. Róla nem is olyan rég, a Piargy című szlovák film kapcsán áradoztam – nemzedéke legtehetségesebbje, bármilyen hangulatot képes megjeleníteni beállításaival, a nagytotáltól a finom premier plánig. Ezúttal két másik operatőrrel osztozott a munkán, de abszolút megismerni, mely epizódokat készítette ő.

Például a Helena címűt, a film legrövidebb, kétszereplős jelenetét, amelyet egy aluljáróban forgattak Benkő Gézával és Judita Vargovával. A Superžena tizenegy évig készült, mert nem kapott állami támogatást, ezért bukkanhat fel benne egy immár öt éve halott színész. Benkő Géza itt mindent felvonultat, ami zseniálissá tette őt: egyszerre gyermekien naiv és rafináltan számító, kitárulkozó és titokzatos, vonzó és taszító. A női szereplő pedig végig magabiztos és lekezelő, szépsége teljes tudatában. Nagyon összepasszolnak ők ketten a vásznon.

Ahogy a kassai Thália Színházból ismert Bocsárszky Pál is összepasszol a feleségét játszó amatőr színésznővel, Mária Kleinovával, aki olyan gyilkos pillantásokat tud lövellni a szemüvegén keresztül, hogy minden papucsférjnek összeszorul a gyomra, nem csak Bocsárszky karakterének. (Ezt a részt is Beter Bencsík kamerázta, nyilván neki is köszönhető a horrorisztikus hatás.) A „mézeskalácsházban” élő idős házaspár épp marakodik valamin, amikor becsönget hozzájuk egy mosolygós lány (Zuzana Porubjaková), aki állítólag eltévedt. Az asszony megeteti házikoszttal, az ember büszkén mutatja neki a padláson a fafaragásait, de szobrászként a női szépség iránt is fogékony, és ebből lesz a baj. Viliam Klimáček, a hazai drámaírás sztárja ezúttal egy horrormesét alkotott, amiről többet itt és most nem árulhatok el.

Mi történik, ha a vonaton egy kupéba terel a sors egy fiatal, tehetős, boldogtalan menedzsert és egy idősödő, egyszerű, boldog munkásembert? Egyáltalán miről tudnak beszélgetni ők ketten Pozsonytól Brünnig? Ez a sztori is meglehetősen bizarr véget ér, de a rendezőtől megtudtam, hogy Petr Kolečko forgatókönyvíró a saját életéből merített, neki volt hasonló kalandja egyszer a vonaton. Itt a tartalom hétköznapi, a vizualitás viszont stilizált, elemelt (harmadszor is Peter Bencsík!), a szerelvény álomszerűen siklik, hangsúlyozottan vetített tájat látunk az ablakon keresztül. Sőt néha olyan, mintha repülőn ülnének a szereplők, a legendás Miroslav Krobot és Jaroslav Plesl, aki méltó partnernek bizonyult.

Van egy félig animált, szöveg nélküli jelenet is Mirka Galis Partlovával és Lukáš Latinákkal, de erről nem sokat tudok mondani, mert nem igazán értettem, miért került a filmbe. A megfejtéseket a szerkesztőség címére várom.

A hat történetet egy pornófilmforgatás előkészületeiről szóló hetedik keretezi, fogja össze. Ebben már-már színházi eszközökkel, vágás nélkül, félig improvizálva beszélget egymással a megbékélt és tapasztalt, valamint az ambiciózus fiatal „színésznő”. Egyikük cseh, másikuk szlovák (Tatiana Dyková és Zuzana Kubovčíková Šebová), ebből is számos, nyelvi jellegű poén születik. De a lényeg, hogy egész másképp látják a világot és saját jövőjüket, ennek ellenére perceken belül intim viszonyt kell imitálniuk a kamera előtt.

Szóval sok minden belefért ebbe a filmbe világunkból, és benne a hétköznapi szupernőkről. Ajánlom mindkét nem képviselőinek figyelmébe!

dd
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?