Soha nem tartozott a vesztesek táborába

Öröme határtalan. E rangos elismerésnek köszönhetően, mint mondja, fel is fordult körülötte a ház. Hetek óta interjúkról és fotózásokról, meghívásokról és baráti látogatásokról szólnak a napjai. Valósággal felpezsdült az élete. Most, nyolcvanhét éves korában. Ám büszke arra a levélre is, amelyet Magyarország köztársasági elnökétől és annak nejétől kapott, akiknek azután, hogy összebarátkoztak a parlamenti ünnepségen, odaajándékozta Kaszkadőr nélkül című könyvének utolsó példányát. Az újonnan kitüntetett művész és felesége, akitől pedig egy ékszerdoboz szépségű madárodút kapott ajándékba Sulyok Tamás, a következőket olvashatta a levélben: 

„Kedves Kata és Gábor! 

Hálás szívvel köszönjük a kedves ajándékokat. Kata csodálatos odúja nemcsak esztétikai élmény, hanem magában hordoz valami különös titkot. Minduntalan sokszínű, derűs érzelmeket vált ki abból, aki találkozik vele. Gábor életrajzi könyvében benne van az egész fiatalkorunk, életünk jelentős része. Jó volt veled úgy találkozni, mint egy bölcs, megelégedett, teljes életet élő, életére, családjára, őseire büszke, igazi magyar emberrel, aki gyermekkorunk óta velünk van a televízióban, a filmvásznon, a színpadon. A vidék rögvalóságából kitört, majd oda visszatért, a magyaros férfiasságot megtestesítő színnel. Úgy éreztük, olyan két emberrel voltunk együtt, akik megérettek egymásra, a teljes szeretetben és a végtelen elfogadásban. Isten adjon erőt s örömöt mindkettőtöknek. 

Üdvözlettel 
Nagy Zsuzsa és dr. Sulyok Tamás.”

Bölcs és megelégedett ember – áll a levélben. Bölcsessége megkérdőjelezhetetlen. Maximalizmusáról is híres, ezért kérdezem: valóban elégedett az életével?

Ha még egyszer elkezdeném, ugyanerre a pályára lépnék, és ugyanúgy mennék a cél felé, mint eddig. Tizenkét évesen indultam el Mezőkeresztesen, a Nemzeti dallal. Végig egyenes volt az utam, és egész életemben topon voltam. Cél nélkül nem is lehet karriert csinálni. De nekem is vannak fájó emlékeim. Apám kulák volt. Jöttek, és elvitték a lovainkat. Az nagyon fájt. De ezen is túltettem magam. Engem az Isten nagyon szeretett. A fejemen tartotta, és még mindig ott tartja a kezét. Őriz engem. Őrizzen is még egy kicsit, arra kérem.

Mintha csak Fábián Bálintot hallanám, aki találkozott az Istennel.

Volt néhány ötletem a forgatás során. Fábri Zoltán, a film rendezője beletette például azt a mondatot a filmbe, amit apámtól hallottam. Belepasszolt ugyanis. „Hogy tudsz te, fiam, Pestre menni? Én már ha a vásárba megyek, akkor rosszul érzem magam.” Fábri örült, én pedig megjegyeztem neki, hogy a kritikusok majd azt fogják írni, hogy lehatoltál a hajszálgyökerekig. Így is lett. Kiemelték ezt a jelenetet.

Elmondhatja magáról azt is, hogy a magyar film csodás színésznőivel dolgozott. Bara Margittal, Domján Edittel, Törőcsik Marival, Ruttkai Évával, Pécsi Ildikóval, Tordai Terivel, Moór Mariannával, Piros Ildikóval, Venczel Verával, Sunyovszky Sylviával. Nehéz volt nem elszédülni mellettük?

Lett volna rá bőven alkalmam. A legszebb színésznőkre is hatni tudtam. De egyiket sem akartam feleségül venni. Színészetem és rendezéseim során megismertem őket. A gondolataikba is beleláttam. Nem volt ott semmi bántó, csak megfontolandó. Kitűnően játszották a szerepüket. A férfi iránti szerelmüket. Sokszor átvillant az agyamon, hogy hátha feleségként is csak eljátszanák. Nem bíztam volna bennük. Kimondom: olyan rafináltak voltak a férfiakkal, hogy azt csináltak velük, amit akartak. Velem nem, csak láttam. Mindent tudtak az életről. A férfiakról is.

S nekik nem kellett volna attól tartaniuk, hogy nem lett volna hűséges társuk? Hogy alkalmanként félrelép, vagy egy szép napon továbbáll?

Ismerve az akkori magamat, elképzelhető, hogy ez történt volna.

El kellett jutnia abba a korba, amikor már kitart a párja mellett?

Ez nem korfüggő. Nekem is időbe telt, míg lassan megnyugodtam.

Lassan? De még mindig nem teljesen?

Teljesen nem is nyugszom meg, amíg élek. Ez örökre ott van az emberben.

Hajtja a vére?

Nem a vérem. A macsóságom. Az őseim is mind a patriarchátus elveit vallották. A vezető személyiség a mi családunkban is mindig a férfi volt. Ilyen a fajtám, és ez nekem nagyon tetszett.

Megfogyatkozott erővel állt fel a székéből a parlamenti díjátadó ünnepségen. Szemmel láthatóan nehezére esett minden lépés. Ez már összefügg a korával?

Nincs ezen semmi szégyellnivaló. Örülök, hogy még élek, és még mindig igény van a munkámra. Dörner György, a színházi igazgatóm darabot íratott nekem. A nagyapám fokosára támaszkodva lépek majd színpadra, és úgy fogok ülni, mint egy gróf, egy jelentős személyiség, aki körül forognak a nők. Ezt már megbeszéltük.

De már könnyebben mozog?

Nagy lelkierővel. A Kossuth-nagydíj tényleg erőt adott. És ha én elhatározok valamit, azt megcsinálom. Mindig ilyen voltam. Filmben is, színpadon is, bármilyen pozícióban. Örömmel tölt el, hogy még mindig kíváncsiak rám az emberek. Tudom, hogy sokakat érdekel a véleményem.

A filmrendezők szemében is ideális hős volt, de magánemberként is mindig a szabadságot kereste. A politikában, a művészetben, a szerelemben is. Mi hajtotta ezen az úton?

A lelkem és a szívem. Az dominált. Ez nem jelenti viszont azt, hogy nem voltam tudatos, amikor az kellett, hogy legyek. Lucifer szerepét például próbáltam intellektuálisan megoldani, érthetővé tenni. Nem is volt baj, hogy nem mindig pozitív hősöket játszottam. Nagyon szerettem a másfajta megpróbáltatásokat is. Azokat a kihívásokat, amikor tennem kellett valamit azért, hogy az ellenkezőjét is megmutathassam annak, amit láttak tőlem.

Jókai Mór világába például ötször lépett be. Játszott A kőszívű ember fiaiban, a Fekete gyémántokban, A Háromkirályok csillaga nyomán forgatott Vasrácsban, A sárga rózsában és A névtelen várban.

Ezeket mind miattam ismétlik.

A Névtelen várat Dél-Csehországban, Červená Lhota vízivárában forgatták. Hogy érezte magát az ottani, festői környezetben?

Lenyűgözött a hely. Zsurzs Éva, a sorozat rendezője egy interjúban elmondta, hogy tóparton álló, rózsaszín várat keres. Jelentkezett egy morvaországi ember, hogy nézzük meg Červená Lhota várát. Elmentünk Zsurzs Évával és egy építésszel, és leesett az állunk. Pont ilyet kerestünk. Egy híd vezet a tó közepére, a vár kapujához. Ha egy forgatáson nem felelt meg a háttér, akkor élő fákkal takarták ki a helyszínt. De ott nem kellett semmit kitakarni. Ott minden olyan volt, ahogy elképzeltük. Csak a koncepciót kellett megtalálni. Zsurzs Éva csak annyit kért, hogy jöjjenek a bútorosok. Akkor ájultunk el másodszor, amikor bementünk. Olyan látvány fogadott bennünket, hogy nem akartunk hinni a szemünknek. Maradt minden úgy, ahogy volt.

Elmondhatja akkor, hogy mindent megkapott az élettől, amire vágyott?

Nem panaszkodom. Nem is éreztem magamat soha rosszul.

Elkerülték a nagy csalódások?

Igyekeztem a nagy csalódásokat kis csalódásokká tenni. Amire oda se figyelek. Másfajta ember vagyok. Velem nem lehet azt csinálni, amit én nem akarok, csak azt, amit aláírok. Nem játszottam olyan semmilyen embereket. Valamilyeneket. Akárhová mentem, mindig figyeltem azokat, akik a közelemben voltak. Még akkor is, ha vadászni vagy halászni mentem. Vagy külföldön. Lestem az arcokat. Elkaptam gesztusokat, mozdulatokat, hanglejtéseket. Ilyesmit nem szégyen lopni. Az utóbbi időben Magyarországon már nem is figyelnek semmire. Mintha írásjelek sem lennének. Nem tudják, mi az, hogy kettőspont, kérdőjel, felkiáltójel. Megteremtem magamnak a trambulint, mint a medence fölött, és onnan ugrok. Cézár, Napóleon, Hitler vagy Kossuth nem véletlenül hívott színészt magához, aki erőt adott neki, és megtanulta tőle a retorikát.

Van valami, ami éjszakánként nem hagyja nyugodtan aludni?

Állandóan jár az agyam, gondolkozom. Mindent eljátszottam, amit akartam, még Pugacsovot, a parasztvezért is, a Magyar Rádióban. Kivéve Dózsa Györgyöt. Sokat olvastam róla. Csak darab nem született, amelyben megmutathattam volna. Sajnálom. Nekem való lett volna. Már öreg vagyok hozzá.

Egyvalamit így is elmondhat magáról: szerepeinek összességét tekintve a magyar film Dózsa Györgye.

Szép mondat. Köszönöm. Nagyon jólesik.

Bűnös szórakozásai voltak valaha?

Nem. Nagyon becsületesen éltem az életem, ami nem divat mostanában. De vannak még emberek, akiknek ez fontos. Közéjük tartozom én is. Halálom után majd kamatozni fog a becsületem. Már most is kamatozott, hiszen megkaptam a Kossuth-nagydíjat.

Sokat emlegeti az elmúlást mostanában. Mintha felkészülve várná. De ugye nem sietteti?

Még nem akarok elmenni, de tudom, mi az igazság. Láttam elmenni az őseimet, a kollégáimat. Annyira őszinték voltak hozzám! Ezt természetesnek kell venni. De én hiszek a reinkarnációban. Nem érhet véget a dolog. Ezt tudni kell. Így kell élni. A sírfeliratomat már megválasztottam. Elmondtam a feleségemnek.

Igaz, hogy a koporsója is készen áll?

Én magam hegesztettem. Nem akarom, hogy bejöjjenek hozzám a bogarak, vagy befolyjon a víz. Acéllemezekből vágattam lapokat, és összehegesztettem őket, ahogy kell. Elképzelni sem tudom, hogy engem elégessenek. Az borzalom.

Az elmenetelét is tisztán látja?

Látom. Tudom, hogy kik jönnek majd elbúcsúzni tőlem. Kértem Viktort, a miniszterelnökünket, hogy ne mondjanak nekem semmit. A szemükből majd mindent kiolvasok. A szem nem hazudik. De még itt vagyok. Szólok, ha indulok.