Kultúra

Selmecbánya, 2006. december

Karácsony előestéjén mindent becsomagolva, megpakolva az autót, megérkeztünk Selmecbányára. Egy kis bányászházikóban, amit barátunktól kaptunk kölcsön az ünnepekre, töltjük az év utolsó napjait. Nagy várakozás előzte meg az utat, hiszen még nem láttuk a házat, nem igazán tudtuk, milyen körülmények várnak ránk.
ÚJ SZÓ ONLINE

2006. december 30. 08:00

Karácsony előestéjén mindent becsomagolva, megpakolva az autót, megérkeztünk Selmecbányára. Egy kis bányászházikóban, amit barátunktól kaptunk kölcsön az ünnepekre, töltjük az év utolsó napjait. Nagy várakozás előzte meg az utat, hiszen még nem láttuk a házat, nem igazán tudtuk, milyen körülmények várnak ránk. Gyakorlott Selmecbánya-látogatók vagyunk, ennek ellenére a vártnál meredekebb helyen, kacskaringósabb és járhatatlan utak végében találtunk rá a szálláshelyünkre. Éppen olyan, amilyet szerettünk volna. Fantasztikus kilátás nyílik a házból a városra. Itt, alattunk bújnak meg a piros tetős házikók a dombok között. A délutáni napnyugta bíbor színűre festette a kálvária falait. Az udvar, mint a mesében… A kicsi almafákon fenn maradt az alma télire a madaraknak. A feketerigót, a széncinkét ilyenkor is hallani. Az udvar közepén igazi fenyőfa áll, szentestére feldíszítjük és kivilágítjuk. Az első délután belakjuk a házat. Didergünk minden szobában, hiszen a túlfűtött panellakáshoz képest itt minden helyiség jégveremnek tűnik. A kihűlt falak, a már hónapok óta fűtetlen ház lassan melegedik fel. A fáskamrából a gyerekek nagy lelkesedéssel hordják a tűzifát, közben igyekeznek mindent felfedezni. Másnap az apjukkal kipróbálják, milyen gyalog „leszaladni” a városba. A meredek, kövekkel teli gyalogút elkéri a vámot. Mire a kis bevásárlásból visszaérnek, mindenüket fájdítják. Készülődünk a szentestére. A munkából mindenki kiveszi a részét. A legkisebb is. Vele egyfolytában foglalkozni kell, nem szereti, ha mellőzve van. Megterítjük az asztalt. Első évben kerülnek kislányunk kerámiái az ünnepi asztalra. Felöltöztetjük a karácsonyfát. Mécsesekkel jelöljük meg az utat, hogy majd sötétedés után gyertyafény vezessen el bennünket az ajándékokhoz. A menü az otthonról hozott szokások szerint készül, az asztalon van az ostya, a gyümölcsöstál, a lencseleves, a mákos guba és a rántott pony is. Érkeznek a köszöntők sms-ben. A szeretett Skóciából a szokásos karácsonyi-tengerparti séta alkalmából jön az üzenet. Szívesen csatlakoznánk barátainkhoz az ismert, romantikus partszakaszon. Éppen két éve, hogy ott-tartózkodásunk idején elkezdtem írni ezeket a „tudósításokat”. Nagyon megszerettem ezt a havi, kötelező házi feladatot. Az külön öröm volt számomra, hogy kedves barátnőmmel, Miriammal legalább az újság hasábjain havonta találkozhattam. Hiszen egyébként egy óceán választ el tőle! A napokban tudtam meg, hogy itt, ezekkel a mondatokkal ismét véget ér valami. Az életünkben mindig van, ami befejeződik, van, ami folytatódik, és bizonyára jönnek új, még ismeretlen élethelyzetek.

A házikóban gyorsan telik az idő. Szinte minden napra jut egy-egy látogató. Valahogy a ház hangulata sugallja, hogy velük együtt összegezzük az eltelt tizenkét hónapot, és tervezzük a jövő évet, éveket. Reggelente a konyhaablakból nézzük a napfelkeltét. Aztán nyolc óra körül, amikor a kisbaba elalszik a babakocsiban, mi az udvaron isszuk meg a reggeli kávét. A deres fű csikorog a csizmánk alatt, és a nagy tulipán mintás csészéből finom kávéillat gőzölög, ami talán még szebbé varázsolja a zúzmarás reggelt. Hétfőre virradóra itt köszöntjük majd az új évet. Ki tudja, mit rejteget?

Önnek ajánljuk

Alig szavazott a magyar 

Elhunyt Baló György

Ha a közönség neveletlen

TB Dunaszerdahely: Idegenben nyertek kiesési rangadót a felsőpatonyiak

Kevéssé ismert tények a spermiumról

Területi viták, nemzeti érvek, nagyhatalmi döntések 1919-ben

Legfrissebb galériák
Olvasta már?