Nyolc filmet kínál az idei Crème de la Crème, a francia filmek seregszemléje. Május 28. és június 4. között a pozsonyi mozik mellett többek között Kassán, Betléren, Nyitrán, Szencen és Érsekújvárban is megnézhetjük a francia filmtermés tavalyi legjobbjait.
Sarah Bernhardt, Marie Antoinette és egy nő, aki bikaviadalt akar nyerni - itt a francia filmek seregszemléje

A Cannes-i filmfesztivál befejeztével sem kell szomorkodnunk: míg a hazai mozikba is megérkeznek azok a filmek, melyekre az elmúlt napokban figyelt a világ, nézzük meg a francia filmtermés tavalyi legjobbjait. A héten kezdődik a Crème de la Crème, amely olyan alkotásokat kínál, melyeket úgy egyébként ritkán tűznek programjukra a hazai mozik.
A teljes program nyolc produkciót kínál, mi most itt négyet ajánlunk. Van köztük kosztümös film, napjainkban játszódó történet, életrajzi alkotás és dokumentumfilm is.
Az özönvíz Gianluca Jodice filmje, amely nem megszokott módon dolgozza fel XVI. Lajos és Marie Antoinette történetét. A jól ismert dekadencia és a versailles-i fényűzés helyett abba az időszakba kapunk bepillantást, amelyben az uralkodók hatalmuktól és státuszuktól megfosztva várják sorsuk beteljesedését, amikor gyermekeikkel 1792-ben a Tour du Temple-ben tartották őket fogva. A filmet már a francia sztárok, Guillame Canet (XVI. Lajos szerepében) és Mélanie Laurent (Marie Antionette-ként) lebilincselő alakításáért is érdemes megnézni.
Ő volt az első igazi celeb. A díva, aki A kaméliás hölgy szerepében vált híressé, akit „La Divine”, azaz „Az Isteni” néven emlegették, miközben nem csak színészi szerepein belül, hanem személyes életével is felülírta a társadalmi szabályokat. Az isteni Sarah Bernhardt Guillaume Nicloux rendezésében készült, a film látványvilágát a korabeli művészetek inspirálták. A dívát Alphonse Mucha plakátjai örökítettek meg számos alkalommal – ezek stílusjegyeit fedezhetjük fel Nicloux alkotásában, természetesen filmes csavarral újragondolva.
Feltalálókként és filmkészítőkként korszakalkotó szerepet játszottak a fotográfia és a film történetben a Lumière fivérek. A nagy sikerű első részt követően ez a film ismét nyomatékosítja, hogy a filmtörténet legkorábbi és legszebb alkotásai a Franciaországhoz kötődnek. A Lumière, l'aventure continue (Lumière, a kaland folytatódik) című alkotás a Lumière testvérek 114 korai filmjéből tartalmaz részleteket, melyeket Thierry Frémaux, a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál és a Lumière Intézet igazgatója restaurált és állított össze.

Tudja, miről híres a dél-franciaországi Camargue? Az évente megrendezett bikaversenyeiről. Az Emma Benestan rendezésében készült Animale történetének főszereplője egy huszonkét éves lány, Nejma, aki keményen edz, hogy beteljesítse álmát, és megnyerje a bikaviadalt. Egy zord francia dráma, melyben erőteljes módon bontakozik ki a női erő és a hagyományos férfiasság közötti ellentét, illetve a személyes ambíciók és a rögzült nemi szerepek közötti konfliktus.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.