Visszatért a Marvel? Vissza, bizony, és nem is akárhogy!
Régi fényében csillog a Marvel? A Mennydörgők* megdörgették a mozikat

A Mennydörgők* 2025. május 1-én került a mozikba, és kellemes meglepetést hozott az MCU rajongóinak, akik ezután úgy gondolhatják, talán van még remény a Marvel számára, hogy visszahozza a Bosszúállók sikerét; vagy legalábbis közel kerülhet hozzá.
A rendezői székbe Jake Schreiert ültették, aki nagy sikert ért el a Netflixen megjelent Beef sorozattal, és most sem okozott csalódást.
A mentális probémáktól sem zárkóztak el
A film Yelena Belova (Florence Pugh), Natasha Romanoff húgának depressziós monológjával indít, ami már önmagában is újdonság a Marveltől, mivel eddig kevésszer közelítette meg a mentális problémák körét. Ráadásul ezzel nincs is vége, az egész filmen keresztül végighalad a megbánás, a bezárkózóttság és a rossz döntések sorozata.
A fő alakunk Yelena, az új Fekete Özvegy, aki mély depresszióba esett, nem látja a napok értelmét, és teljes mértékben belefeledkezett a munkába, remélve, hogy ezzel elmenekülhet a gondok elől. Ezt kihasználva jön képbe az „anti-Nick Fury”, vagyis Valentina Allegra de Fontaine, akinek többek között Yelena is dolgozik.
Ám Valentinának gondja akadt a joggal, és hogy elkerülje a börtönt, meg akar semmisíteni minden bizonyítékot, aki és ami oda juttathatja, köztük Yelena Belovát, valamint az állam által választott, de megbukott Amerika Kapitányt, John F. Walkert (Wyatt Russell), az életét laborban töltött Szellemet, Ava Starrt (Hannah John-Kamen) és a Kiképzőt, Antonia Dreykov (Olda Kurylenko).
Az egy helyre csalogatott, megkeseredett karakterekről Valentina álmában sem gondolta volna, hogy összedolgoznának, ám meg kellett lepődnie, ugyanis a három CIA-ügynök, valamint a semmiből odakerült Bob (Lewis Pullman) csapatként összejátszva megmenekülnek a szénné égéstől, és kijutnak a fogságból.
Útközben csapódik hozzájuk az orosz Amerika Kapitány-utánzat, Alexei Shostakov, a Vörös Őr, akit a Fekete Özvegyből ismerhetnek a rajongók, valamint később csatlakozik a már jól ismert Tél Katonája, Bucky Barnes is, annak reményében, hogy sikerül Valentinát rács mögé juttatni. Így a csapat, a Mennydörgők elindulnak, hogy megállítsák Valentinát.

Az értelem megtalálása
A filmet végigkíséri és magány érzése, főként Yelena és Bob szemszögéből, ami később majdnem a világvégét is hozza, de szerencsére az újonnan alakult Mennydörgők csapata itt van, hogy segítsen az embereken.
A mű nem az általuk elkövetett jótettekről és hősiességről szól, hanem érzelmi helyzetükről és arról, hogyan kovácsolódott össze ez az életben egyébként szerencsétlen csapat.
Aki arra számít, hogy egy újabb Hulkból és Vasemberből, esetleg több mágikus lényből összeállított csapatot fog látni a vásznon, az csalódni fog. Magán a szuperemberen kívül inkább „földhözragadtabb” karakterekből, szuperkatonákból és Fekete Özvegyből áll össze a csoport, akik közül egyikük sem tud repülni.
A szereplők közül Yelena és Bob emelkedik ki, őket ismerjük meg a legjobban, de betekintést nyerhetünk abba is, hogy Walker élete mégsem olyan jó, mint ahogy állítja, illetve hogy a Vörös Őr sem boldog, ugyanis már nem érzi azt a dicsőséget, amikor emberek rajongtak érte és ő volt a megmentő. Yelena pedig először nem is akart a címlapra kerülni, végül azonban csapattársaival és Bobbal ők lettek a város új reménysége. Nem véletlenül van csillag a Mennydörgők*-ben.
Tehát egy rakás szerencsétlen akarja megmenteni a világot? Igen. És sikerül nekik? Naná.
Bár sokan mondhatják, hogy a mű egy Öngyilkos osztag-koppintás, de azért ez mégsem teljesen igaz. A szereplő nem kifejezetten jók vagy rosszak, csupán az életben elveszett, az élet által meggyötört személyek, akik próbálnak értelmet találni.
Ezzel a filmmel tehát az MCU büszkén dicsekedhet, és reméljük, a jövőben is megtartja ezt a színvonalat. Ugyanis a Mennydörgők* és Bob még visszatérnek.
Németh Réka
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.