Profi táncosokhoz zárkózik fel

Másodéves volt a Pozsonyi Színművészeti Egyetemen, amikor bekerült a Szlovák Nemzeti Színház Sissi című előadásába. Novák Pétertől, a darab koreográfusától kapott egy másfél perces ropogós szólót. Füstölt a színpad a talpa alatt. Kisiskoláskorában, Dunaszerdahelyen kezdett el néptáncolni, de négy év után abbahagyta. Gimnazistaként aztán a barátai rábeszélésére folytatta. A színművészeti egyetemen táncban is keményen helyt kellett állnia. Balettben és kortárs táncban ugyanúgy, mint színpadi mozgásban. A néptáncot éppen hogy csak érintették. A leginkább a kontakttánc fogta meg. Az nagyon érdekelte. Komáromban nem egy előadásban kamatoztatni is tudta a korábban tanultakat. Például a Bánk bánban vagy a Zsugoriban. Előbbiben Ottó agresszív viselkedését Melindával szemben táncban kellett megfogalmaznia. Utóbbiban a commedia dell’arte stílusát követve sok mindent mozgással kellett kifejeznie.
A Sissi után négy évvel Novák Péter rendezőként ajánlotta fel Béhr Mártonnak Szabó Gábor szerepét A halálra táncoltatott lányban.
„Azzal váltunk el Pozsonyban négy évvel ezelőtt, hogy remélhetőleg összefúj még bennünket a szél valamikor. Az izgalmas, autentikus néptánc ma is közel áll hozzám, Péterben pedig a szakmaiságát, az energiáját, a humorát, az emberi magatartását szeretem. Örülök, hogy megkeresett, és meghívott a produkcióba. Elküldte a szövegkönyvet, és írt hozzá pár sort. Nagy vonalakban vázolta az elképzeléseit. Hogy nem egy nagyon egyszerű népi játékban gondolkodik, hanem egy alternatívabb táncszínházi produkcióban. És finoman utalt a színház tiszta elemeivel dolgozó, a hagyományos értelemben vett teatralitást elvető Tadeusz Kantor alkotásaira, amelyeket én is szeretek. Nem állítom, hogy egész életemben ezt a stílust akarom követni, de ha a Kantor-féle színházat vegyítjük a magyar népzenével, néptáncelemekkel, akkor a végeredmény egészen izgalmas lehet. Péter fejében nagyon jó ötletek születnek, mindent pontosan felépített. Tudja, mit szeretne látni a színpadon. A népzenéből fakadó világzene nála kompatibilis a szöveggel. Próza és tánc szimbiózisa lesz az előadás.”
Hogy mi állította nehezebb helyzet elé, maga a tánc vagy prózai színészként megnyilvánulni a tánc forgatagában egy sajátos stílusú előadásban?
„A legnehezebb ezt a kettőt variálni – vélekedik Béhr Márton. – A prózából táncra váltani, és fordítva. 
A táncos agya másképpen működik, mint a színészé. A táncos térben és lépéskombinációkban gondolkodik, a színész történetben. Mivel régen táncoltam, nagyon kell koncentrálnom a koreográfiára. De amint azt megcsináltam, azonnal meg kell szólalnom, méghozzá úgy, hogy mélysége legyen a dolognak. Ez a kihívás az egészben. Nem kevés rutin kell hozzá. Már tánc közben olyan lelkiállapotba kell hoznom magam, hogy amint prózára váltok, hiteles legyen minden megszólalásom. A kettő kombinálása a legnehezebb. Egy kalap alá venni a táncos és a színészi létet. A tánc fegyelmet, fizikai teljesítményt kíván. A koreográfus, jelen esetben Berecz István, azt a mozgásfolyamatot kéri, amit megkomponál, a színész, még ha instruálja is őt a rendező, szabadabban gondolkodik. Én is minden jelenetben kreatívan akarok részt venni, de sokszor táncosként akarom megcsinálni a prózai részt is, ami viszont másfajta koncentrációt kíván. Péternek is az a legfontosabb, hogy a két műfaj ne kioltsa, hanem erősítse egymást.”
Szabó Gábor, a történet hőse beleszeret Sághy bíró lányába, Erzsibe. A szegénységből fakadó szerencsétlenség a mozgatórugója mindennek, ami kettőjük kapcsolatát motiválja. Szabó Gábor hősszerelmes, a sorsától viszont nem tud elszakadni, az, mint a mocsár, visszahúzza. A szegénység formálja a jellemét, a szerelemben keresi élete értelmét, de ha ezt is megvonják tőle, miért éljen tovább? Egyszerű a történet, mégis bonyolult kérdéseket vet fel.
„Nincs kitörési lehetősége a fiúnak, igazságtalan vele a sors. Nincs pénze, vagyona, társadalmi megbecsültsége, a lehetőségei pedig szűkösek. Beleszeret egy gazdag lányba, akit birtokolni akar. Ráadásul kishitű. Ez rengeteg kínnal, keserűséggel jár. Bonyolult a szerep. Sok mindent kell érzékeltetnem benne. Ami a koreográfiát illeti: a báljelenetben nagyrészt szatmárnémeti táncok vannak, de amikor katonának viszik a legényeket, ott vagy nyolc tájegység verbunkmotívuma megjelenik. Így lesz összegyúrva egyetlen táncjelenet. Csodás lehetőség, hogy olyan emberekkel dolgozhatok, akikre magam is felnézek, hiszen mindenki a topon van a szakmájában. Egészen kivételes csapatba kerültem. Új élmények, friss impulzusok érnek.”
November 23-tól december 16-ig tartott az első próbafolyamat, a szereplők már a folytatást várják.
„Nekem táncból kellett felszívnom magamat. Egy csavaros csapót, lábfigurát, amelyet ott, a próbán látok először, öt percen belül tudnom kell. Profi táncosokhoz kell gyorsan felzárkóznom. Hála istennek olyan anyag is van a koreográfiában, amit már táncoltam régen, azt sokkal könnyebb felelevenítenem. Azzal nem nulláról kell indulnom. Vannak részek, amelyeket felveszek a mobiltelefonommal, és viszem magammal házi feladatként. Nézem, és jár a lábam. Fejben gyakorolok, mintha szöveget memorizálnék. Sokszor még próba után is gyúrom a verbunkot. A nap végére hullafáradt vagyok, de legalább jókat alszom.”
Az elmúlt pár hetet pihenéssel töltötte Béhr Márton. De már abban reménykedik, hogy Komáromban is, Budapesten is mielőbb beindul a színházi élet. Két bemutató vár rá. Mindkettőre lelkesen, nagy erővel készül.