Prágában, Jiří Menzel lakásában

Jiří Menzel

Csendet és nyugalmat kínál Prága itteni része. Kertvárosi nyugalmat parkkal, sarki kávézóval, a fák ölelésében régi idők ízeit őrző vendéglővel. Ez már a Várnegyed, akárhonnan nézzük is.

Szürke tömbház díszcserjékkel, virágágyással. Emléktábla a falon, közvetlenül a bejárat mellett. Itt lakott 1996 és 2020 között Jiří Menzel, a jeles cseh film- és színházi rendező, színész, forgatókönyvíró és pedagógus, az Amerikai Filmakadémia Oscar-díjasa. Arcképe mellett a bal felső sarokban ott az aranyszobrocska mása, lent, utalva a világszerte vetített Szigorúan ellenőrzött vonatokra, a híressé vált vasútállomási pecsételő, a forgalmista menesztő tárcsája és sípja.

Három éve került fel a falra az emléktábla. Jiří Menzel lakása továbbra is érintetlen. Minden úgy van, ahogy a legendás rendező hátrahagyta.

Sem emlékmúzeum, sem filmes zarándokhely nem lesz a padlástéri lakás. Marad benne minden úgy, ahogy a rendező hagyta. Legalábbis egyelőre, amíg Olinka, a felesége át nem rendezi. Vagy a rendező sajátjának vallott kislánya, Eva Menzelová, aki már most büszkén hangoztatja: egyszer majd ő fog itt lakni, királylány lesz Jiřínku – ahogy édesanyjához és nagymamájához hasonlóan ő is nevezte Jiří Menzelt – fényes birodalmában.

menzel01

Napfényből valóban sok jut a lakótérbe. Nincs olyan része, zuga a „birodalomnak”, ahová ne tudna betörni. Falakkal határolt térből, vagyis ajtóval nyíló szobából alig van idefent. Rövid folyosó vezet a lakás legtágasabb terébe, a nappaliba, ahol a rendező a legtöbb idejét töltötte. Itt lustálkodott, itt tévézett, itt adta át magát a zenének, itt nézte újra, ki tudja, hányadszor kedvenc filmjeit. De már ahogy belépünk a lakásba, rögtön feltűnik: itt csak egy filmes rendezhette be az életét. Fotók és plakátok árulkodnak erről. Az én kis falum japán és amerikai plakátja. Előbbin a kis hűtlen feleség (Libuše Šafránková), ahogy a tóparton enyeleg a szeretőjével, mellette Bán János és Marián Labuda, ahogy aktatáskával a kezükben ballagnak a szövetkezeti udvar felé, mögöttük, a szelíd, lankás tájban a doktor úr kanyarog sebzett autójával. Az amerikai plakáton csak ketten vannak: Otík, a filmbeli kocsikísérő és a főnöke, Pávek úr, ahogy egymásba kapaszkodva rugaszkodnak el a földről. 

A harmadik, keretbe foglalt plakát ugyancsak értékes darab: a Sörgyári capricciót kísérte a magyarországi mozikban. „Színes, szinkronizált csehszlovák filmvígjáték B. Hrabal regénye nyomán” – így szól a szöveg, amely míves betűkkel veszi körbe a sörrel teli korsóban fürdőző Mariskát, vagyis a film női főszereplőjét, Magda Vášáryovát. A két fekete-fehér fotón pedig sildes sapkában, nyurga fiúként a pályakezdő rendező, mellette, a másik képen pedig legkedvesebb cseh filmszínésze, Rudolf Hrušínský a Szeszélyes nyárban, amint szivarral a szájában fürdőzik a borús ég alatt.

Az előszobából egyenesen az ebédlőbe jutunk, ahol hat személy foglalhat helyet az asztalnál. A polcokon könyvek, különleges kerámiatárgyak, a sarokban fémből fonott, kalitkaszerű bortároló. Egyedi darab. Olyannyira egyedi, hogy még csak hasonlót sem láttam. Jobbra nyílik a konyha, de ajtó nélkül. Itt minden fehér és halványszürke, csak az asztal és a négy szék barna.

menzel02

A lakás legimpozánsabb része a nappali előtt futó, skandináv stílusban kiépített, hosszú folyosó könyvekkel teli szekrényekkel. Több ezer kötet sorakozik itt példás rendben, tematikailag külön egységekre osztva. A Káma-szútrától az erotikus képregényekig, a Sodoma 120 napjától az orgazmus művészetéig gazdag a kínálat. Zene és képzőművészet, filmtörténet és filozófia, cseh és világirodalom, interjúkötetek és fotóalbumok. Van itt minden, heteken át lehetne búvárkodni. A falakon színes családi felvételek, Jiří Menzel szerettei körében. Kiemelt helyen egy fekete-fehér plakát, amely Jan Werich 90. születésnapja alkalmából a prágai Kultúrpalotában megrendezett 1995-ös emlékestet hirdeti, amelyen Jiří Menzel is részt vett.

Gerendák ékesítik a tágas nappalit. Itt is mindenütt könyv, CD, DVD, hanglemez és rengeteg fotó, köztük Talabér Tamás felvétele, Jiří Menzel legkedvesebb rendezőjéről, a klarinétozó Woody Allenről. A teret egy hatalmas fehér bőrkanapé uralja, körülötte különböző ülőalkalmatosságok. Falba épített kandalló is van a nappaliban, de arról is csak a hozzá tartozó kézi eszközök és egy félkosárnyi tűzifa árulkodik. Ebben a lakásban semmi sem hivalkodó. Itt nincsenek milliókat érő festmények, berendezési és értéktárgyak. Ami szembetűnő, az a kifinomult ízlés, az egyszerűség lenyűgöző eleganciája. Az ablakból a város hatodik kerületének egyik legzöldebb övezetét csodálhatta a rendező, és gyönyörködött is benne naphosszat. Kora nyártól kora őszig gyakran pihent a tetőn is, ahonnan Prága egyik legszebb panorámája nyílik.

Az egyik oldalról. A másikról a környék még izgalmasabb pontját láthatta. Átellenben lakik ugyanis egykori szerelme, Jitka Bendová, a Szigorúan ellenőrzött vonatok csinos kalauzlánya, akit a történetbeli ifjú forgalmistához fűznek gyengéd érzelmek. Diplomata szüleinek köszönhetően Jitka már fiatalon sokat utazgatott külföldre, így gyorsan megtanult angolul.

Összesen három filmet forgatott, aztán fordítóként élt Londonban, majd sok év után hazaköltözött szülei egykori lakásába, amelynek erkélyéről akár integethetett is volna régi szerelmének. Jiří Menzel mindenesetre oda-odapillantott néha arra a bizonyos erkélyre, és ezt negyven évvel fiatalabb felesége előtt sem titkolta.

De vissza a lakásba. A hálószoba felé haladva az egyik polcon három tenyérbe zárható szobrocska. Nofertiti, a szépséges ókori egyiptomi királyné mellszobra, és két női akt. Jiří Menzel óriási tisztelője és hódolója volt a női nemnek, és nősülni is sokáig csak azért nem akart, hogy szabadon élhessen megzabolázhatatlan vágyainak.

Ebbéli élményeinek aztán Olinka vetett egy csapásra véget, akinek már képtelen volt nemet mondani, és függetlenségét, imádott agglegényéletét feladva Thaiföldön összeházasodtak.

A várnegyedbeli lakás így az ő tulajdonába került. Bár nem itt lakik, nincs olyan hét, hogy ne ugrana fel. Gardróbjának, tetemes cipőkollekciójának a fele ugyanis itt maradt. Az egykori szerelmi fészekben.

menzel03
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?