Pozsonyban járt a magyar kultúra, 11. alkalommal rendezték meg a Több mint szomszéd elnevezésű fesztivált

A 11. alkalommal megrendezett magyar kulturális hét elnevezésében ott a cél: Több mint szomszéd. Ez eléggé egyértelmű, bár fogalmam sincs, mennyire lettünk jó szomszédok az elmúlt évtizedben, mert ismerek olyan szlovákokat, akik nem jártak még Magyarországon, de olyan győri boltost is, aki nem járt még Pozsonyban. A művészet nyelve viszont univerzális, és az évek alatt egyre több szlovák szót hallok ezeken a programokon. Főleg a Fő téri háromnapos fesztiválon, ahová véletlenül is oda lehet keveredni, ám idén sokan már célirányosan érkeztek.

De ne szaladjunk előre, kezdjük a csúcsponttal – átugorva a nyitókoncertet, a női szívekhez szóló négy tenort, akikről lemaradtam, de kémeim szerint jól elszórakoztatták a ružinovi (Főrév) kultúrház közönségét. És akik közül kettőt pénteken mégiscsak volt szerencsém látni az opera-operett-musical gálán.

Eltáncolt sikerregény

A rendezvénysorozat legnívósabb programja a Győri Balett fellépése volt kedden és szerdán a Nová scénán. Hazánk első számú zenés színháza tavaly látta vendégül először ezt a világhírű társulatot, és az Anna Karenina zajos sikerét követően arra is nyitottak voltak, hogy ezúttal két estére engedjék át nekik a színpadot A skarlát betűvel.

Nálunk a kortárs táncművészet gyerekcipőben van Magyarországhoz képest, ezért a hazai szakma képviselői is ott tátották a szájukat a nézőtéren, nem beszélve a színház szlovák ajkú törzsközönségéről, akik mindent megnéznek a Nová scénán. Szóval igazi vegyes közönség verődött össze.

Az Anna Kareninához hasonlóan A skarlát betűt is Velekei László, a Győri Balett igazgatója álmodta színpadra. És ez is egy nő története, aki saját érzelmei és a társadalmi elvárások között hánykolódik. A sikerregények balettadaptációi nyilván a szélesebb közönség számára is hívogatóak lehetnek, alkotói szempontból azonban meglehetősen nehéz feladatok. Egy ismert történetről ugyanis mindenkinek megvan a saját emléke, azaz a mindenki elvárásokkal érkezik, és az alkotóknak el kell fogadtatniuk velük egy új koncepciót.

A győrieknél a visszafogott díszlet és a puritán jelmezek a középkori moralitásdrámákat idézik, a koreográfia feszes és nyomasztó, a két főszereplő, Matuza Adrienn és Jekli Zoltán duettjeiben pedig nagy ívű drámaiság váltakozik megtört, félbe maradt mozdulatsorokkal. A társadalomból való kivetettség, a bűn és bűnhődés, az álszentség táncnyelvre fordítása remekül sikerült, az előadás át tudja adni Nathaniel Hawthorne regényének feszültségét.

Mari Törőcsik, avagy határtalan emlékezés

Az idősebb generációhoz tartozó szlovák színésznők két legnagyobbika, Zuzana Kronerová és Emília Vášáryová fogadta el Szabó G. László újságíró és kulturális menedzser meghívását arra a beszélgetésre, amelyen a változatosság kedvéért nem magukról kellett beszélniük, hanem egy harmadik színésznőről.

Mindketten többször találkoztak Törőcsik Marival, és közös nyelv nélkül is felismerték a magyar színészlegenda csodálatos tehetségét.

Ezen a különleges beszélgetésen azt is megtudhattuk, hogyan szemelte ki és „szerezte meg” egy ravasz fondorlattal Törőcsik Mari Jozef Kronert egy magyar filmbe, amelyet férje, Maár Gyula rendezett, illetve mi minden történt a szlovák–magyar koprodukcióban készült Szent Péter esernyője selmecbányai forgatásán.

Törőcsik Mari 90 éve született, ez alkalomból egy kiállítás is nyílt a pozsonyi Liszt Intézetben. A privát fotók és filmes standfotók mellett látható itt a színésznő két ruhája is – mindkettőt Cannes-ban viselte, ahol a legnagyobbak között ünnepelték őt. 

Irodalomról, nem csak irodalmároknak

Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából konferenciát tartottak június 11-én a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában. Erről a rendezvényről hamarosan hosszabban is beszámolunk, mert az előadások témái szétfeszítenék ezen cikk kereteit.

Az előadók (Keszegh Béla, Komárom polgármestere, E. Csorba Csilla, Hansági Ágnes, Horváth Kinga, Rózsafalvi Zsuzsanna és Praznovszky Mihály irodalomtudósok) sokféle aspektusból megvilágították Jókai műveit és jelentőségét.

Rendkívül érdekes tények hangzottak el, külön öröm, hogy néhány szlovák érdeklődő is akadt, akik igénybe vették a szinkrontolmácsolást. A pozsonyi magyar tanszék hallgatóinak – a jövő magyartanárainak – én szívem szerint kötelezővé tettem volna a részvételt, de persze az ilyesfajta érdeklődést ma már nem lehet kikényszeríteni.

Aznap egy Jókai-kiállítás is megnyílt a Brämer kúriában, amely sokáig látható lesz – ez is megér majd egy külön „misét”. 

Pozsonyi legendák nyomában

A helytörténettel foglalkozó Pozsonyi Kifli Egyesület június 11-én nyílt és 25-ig látható három nyelvű pop-up kiállításáról már olvashattak e hasábokon. Ennek címe Pozsonyi városi legendák, és olyan fura, bizarr, humoros mendemondákkal, máig élő vagy éppen elfeledett anekdotákkal foglalkozik, amelyek szájról szájra terjedve különleges színt hoztak a város polgárainak életébe – még akkor is, ha kevesen hitték el őket. 

Három nap zene a város szívében

Csütörtöktől három napon át magyar zenei fesztivál zajlott a Fő téren, Pozsony legszebb szabadtéri koncerthelyszínén. Volt népzene, néptánc, régi kuplék, sanzonok és táncdalok az immár 18 éves Budapest Bár előadásában, remek buli az örökifjú Magna Cum Laude jóvoltából, Korál-emlékzenekar, gyerekdalok a Kobold együttessel, kétnyelvű duettek Pál-Baláž Karmen és Patocska Olivér műhelyéből, akik majdnem megnyerték A Dal idei viadalát – hogy csak egy párat említsünk.

Péntek este az érsekújvári Házy Erzsébet-énekverseny győztesei álltak színpadra, megannyi ragyogó, fiatal tehetség. Ide szerintem jól jött volna egy konferanszié, aki itt-ott bemondja, kik és mit adnak elő, felesleges volt az elején elhadarni neveket. Ebben a műsorban egyébként a hétfői nyitókoncert négy tenorja közül ketten is szerepeltek: a magyarországi Boncsér Gergely, akinek érdemes megjegyezni a nevét, mert vélhetően csodás karrier előtt áll, illetve Klein Ottokár, aki nem mellesleg Érsekújvár polgármestere.

Nehéz lenne összeszámolni a nézőket, de a látottak alapján annyit bátran kijelenthetünk, hogy a (fedett) nézőtér (kényelmes) széksorai minden koncertre megteltek, és ez a három nap volt a Több mint szomszéd országimázs-szempontból leghasznosabb időszaka. Öröm volt nézni a tágra nyílt szemmel műélvező japán és fekete bőrű turistákat.

Engem pedig külön büszkeséggel töltött el, amikor szlovákul hallottam dicsérő szavakat a tömegben.

Még akkor is, ha a műsorfolyamot kísérő kézműves- és gasztronómiai vásár idén is felemásra sikeredett. Az étel-ital kínálatot ismét brutálisan túlárazták, a kézműves termékek között pedig ismét felbukkantak a minden vásárban beszerezhető műanyag bizsuk, játékok, „házi” szappanok, előnyomtatott mintákkal díszített tárgyak, minikaktuszok, hipsztertarisznyák. Az ilyesmit persze nehéz ellenőrizni és megakadályozni, mert ha az árusok rendelkeznek a megfelelő papírokkal, azt tesznek ki a pultjaikra, amit akarnak.

Szomszédolás új szinten

Tény viszont, hogy ennyi magyar program ilyen rövid idő alatt kevés városra zúdul rá, mint a múlt héten Pozsonyra. Venyercsan Pál, a Liszt Intézet (lánykori nevén a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete) igazgatója legalábbis nem tud hasonló kezdeményezésről Európában.

A szlovák főváros miliője sokat javult az elmúlt évtizedben, például ma már nem kell suttogva beszélgetnünk magyarul a pozsonyi villamosokon, mint egyetemista koromban. A kultúra területén tevékenykedők együttműködése pedig több mint példás, sőt, ha politizálni akarnék, megjegyezhetném, hogy manapság sok magyar művész (filmes, zenész, színházi ember) nem is boldogulna szlovák partner nélkül. De ez már egy másik történet.