Pillantások a csöndből

FECSÓ YVETT

Az ok, hogy a monokróm stíluson belül is egy meglehetősen sajátos felfogás uralkodik Lenkey-Tóth Péter festőművész alkotásain. Szokatlan a színkombináció, a fekete-fehér árnyalatainak használata, amelynek van ugyan hagyománya a festőművészeten belül (Francisco Goya, Rippl-Rónai stb.), talán mégis inkább kivételnek számít, mint meggyökeresedett és elfogadott felfogásnak. A másik fontos momentum, hogy a fekete-fehéren belül is inkább a fekete szín uralkodik. A festmények egy részén első látásra csak a sötét felület tűnik szembe. Alig észrevehetően bontakoznak ki a közlésre szánt alakok sziluettjei. De csak első látásra láthatatlanok. Közelebb kerülve a képhez, ha az ember szemével beleás a köddel, homállyal borított felületbe, előtűnik az alig megvilágított, beolvadó figura, tárgy vagy azok részlete.

A munkák többségén azonban erősek a kontrasztok. A „harsány” hatású fehérek vonzzák a szemet. Mégsem tépik és feszítik az idegeket, épp ellenkezőleg. A figurák, tárgyak erőteljesen, mégis egyfajta nyugalomba vonva törnek előre a háttérből. A nagyobb felületet kitöltő sötét háttér által teremtett harmónia uralja az embert. Stimulálják a gondolatainkat. Mintha csak egy sötét, csöndes szobában méláznánk a világ dolgain, ahol eszünkbe jutnak az életünk fontos momentumai. Tárgyak, amelyek a múltúnkból idéznek föl pillanatokat. Arcok, emberi jellemek, amelyekkel összehasonlítjuk magunkat, környezetünket, s amelyek alapján egy általunk vagy a környezetünk által meghatározott és elfogadott értékrendbe sorolunk be dolgokat.

Lenkey-Tóth Péter alkotásai egyrészt ilyen csöndbe vezetnek. Másrészt jó értelemben véve manipulatív módon kísérleteznek is velünk. Hogyan szemlélődünk egy bizonyos kontextusba helyezett kép vagy képsorozat előtt. Milyen gondolatok, pozitív, esetleg negatív ítéletek fogalmazódnak meg bennünk annak alapján, hogy egy-egy festményhez milyen címet társítunk vagy milyen környezetbe helyezzük. Mennyire jelenik meg a festmények láttán a sztereotip emberi gondolkodás, s képes-e az ember átlépni az általános megfogalmazásokat, ítéleteket és valamiféle létező, vagy nem létező belső értékek felé kutatni.

A szokatlan fekete-fehér megjelenítéshez Lenkey-Tóth Pétert elmondása szerint a véletlen sodorta. A kiindulási pont egy múlt század elején készült német rendőrségi diatár volt, amit a rendőrség tipizálásra használt. A diákon bűnözők képei voltak. Az erről készült képsorozat címe Gyilkosok lett. Ezek voltak az első fekete-fehér festményei.

„Amikor a diákra véletlenül rátaláltam, az egyedi és a tipikusság közötti különbség foglalkoztatott. A tipizált formához és a dokumentumjelleghez a fekete-fehér szín természetes módon adta magát. A megjelenítés a doktori munkám alapjául is szolgált, amelynek a témája az énkép képi reprezentációja. Azon belül is az én és a másik ember viszonya érdekelt. Az a kérdés foglalkoztatott, hogy mit vált ki az emberben egy adott kontextusba helyezett figuráról, arcról gondolt kép. A »gyilkos« portrékon a szemek sötétsége, szinte láthatatlansága a témához nagyon szorosan kötődik. A szem, ahogy mondani szokták, a lélek tükre – s hogy kevéssé látszódnak a festményeken, szinte belevesznek a háttérbe, az annak a távolságtartásnak a jele, amelyet a személyiségábrázolás tekintetében én magam szerettem volna megtartani. Ezt a célt szolgálja a valóságnál erősebb kontraszt használata, amelyben a sötétség eltűnik, mégis ebből a sötétségből ezek az alakok ránk néznek, bennünket szemlélnek.”

Az Otthon, drága otthon című képsorozat a címmel ellentétben nem az otthon egy szelete. Inkább a képeken közvetve jelen levő, hiányzó embert szemlélteti. „Egy fikció, egyfajta önreflexióra indító képsorozat, amelyben nem közvetett módon magamat valamiképpen megjelenítem. Az ember ottléte, de mégsem jelenléte fejeződik ki festményeken.”

Lenkey-Tóth Péter a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán végzett 2004-ben. Magyarországon kívül Szlovákiában több helyen volt kiállítása, Dunaszerdahelyen, Eperjesen és Kassán is, külföldön pedig egyebek között Romániában, Lengyelországban, Olaszországban és Kanadában is találkozhatott vele a közönség.

A kassai Löffler Béla Múzeum és a Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeuma együttműködésében létrejött kiállítás április 4-ig látogatható.