Kassa. A fennállásának 10. évfordulóját ünneplő kassai Löffler Múzeum tudatosan úgy tervezi tárlatait, hogy a fiatal tehetségek rendszeresen teret kapjanak a földszinti kiállító teremben.
Pacifisták a Löfflerben
Kassa. A fennállásának 10. évfordulóját ünneplő kassai Löffler Múzeum tudatosan úgy tervezi tárlatait, hogy a fiatal tehetségek rendszeresen teret kapjanak a földszinti kiállító teremben. A jelenleg látható tárlat azonban ezen belül is rendhagyónak számít, mivel ezúttal a helyi Műszaki Egyetem képzőművészeti karának hallgatói mutatkozhatnak be a szakmának és a nagyközönségnek. Huszonhárom jövendőbeli szobrász, festő és grafikus alkotásaiból válogatott Peter Tajkov művészettörténész, akinek tetszését láthatóan főleg az antimilitarista művek nyerték el. A kiállított anyagból kiderül, hogy a fiatal művészek érzékenyen reagálnak a nagyvilágban történtekre, főleg a háborús övezetek eseményei ragadják meg fantáziájukat. A Löffler Múzeumban látható egyebek mellett terepszínű abrosszal leterített ebédlőasztal, szentképekkel díszített katonai helikopterek, műanyag játékkatonákkal modellezett ütközet, valamint amerikai zászlót szétrúgó számítógépes játékfigura. A pacifizmus mellett a másik visszatérő téma a fogyasztói társadalom éles kritikája, az értékek ingatag volta, a XXI. századi ember talajvesztése. Élénk, sokkoló színek, meglepő színpárosítások, provokatív hozzáállás jellemzi a kiállított művek többségét. A hagyományos, konzervatív értékszemlélet relativizálódása főleg a sokkoló esküvői fotókon és a „manipulált” faszobrokon érhető tetten. A számos tehetséges fiatal közül egy nevet mindenképp ki kell emelnünk: a harmadéves Tomáš Makaráét, aki Lukács Zsolt grafikusművész tanítványa, és aki az említett zászlóromboló festmény mellett két papírmasé terroristát is becsempészett az egyetem folyosóira, illetve a Löffler Múzeumba. Az elgondolkodtató kiállítás január végéig tekinthető meg.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.