Örkény Színház: használjuk jól az időt

Kérdésre kérdés az évados kiadvány első lapján: „2025–2026-ban minden szempontból izgalmas évad áll előttünk: képesek leszünk-e jól gazdálkodni Mácsai Pál örökségével, az előző húsz színházépítő év eredményeit együtt továbbgondolni és alakítani? Tudjuk-e jól használni egyik legfőbb kincsünket, az időt: jut-e visszatekintésre, elmélázásra és jövőfürkészésre? Az előttünk álló választási helyzetekben sikerül-e helyes döntéseket hoznunk külön-külön és együttesen? Miként mozgósítunk elég energiát ahhoz, hogy odafigyeljünk magunkra és egymásra változásokkal terhes, mégis sok lehetőséget rejtő világunkban? Megszólalnak-e azok a friss szövegek, kísérleti műfajok és szokatlan formák, amiket alkotótársainkkal ezért hoztunk létre, hogy még élőbbé, izgalmasabbá tegyük színházi találkozásainkat?”

Az új évadra máris gondolatgazdag előadásokat kínál a minden téren megújulni látszó színház. Fiatal szerzőkkel együtt új rendezők is bemutatkoznak. Lesz mono- és kétvilágú dráma, koprodukció a Dollár Papa gyermekeivel, és még három olyan bemutató, amelyekkel már egy friss színházi modellt kínál közönségének a kiváló művészekből (Mácsai Pál, Gálffi László, Hajduk Károly, Nagy Zsolt, Rába Roland, Csákányi Eszter, Pogány Judit, Für Anikó, Bíró Kriszta, Kerekes Éva, Tenki Réka, Hámori Gabriella...) álló társulat.

A már futó évad első bemutatójára a stúdióban került sor, ahol Kassai Margit 1944–45-ös naplójegyzeteit Bíró Kriszta rendezte színpadra Kókai Tündével. Az előadás a szerző Óvoda az óvóhelyen címmel megjelent írásai alapján készült. Tolnainé Kassai Margit, a szikrázóan okos fiatalasszony – Budapest ostromát túlélve – munkaszolgálatra hurcolt férjének írta naplóját abban a reményben, hogy nemsokára hazajön és olvasni fogja a beszámolóját arról, hogyan lehet ép lélekkel túlélni egy szörnyű világégést.

Október 23-án Az orosz barát címmel egy barátság krónikája és három – egymást folyamatosan terrorizáló és szabotáló – nemzedék története szólal meg a színpadon Kemény Lili tollából, Dohy Balázs rendezésében. Mi lett a magyar értelmiségből az elmúlt huszonöt évben? – teszi fel a kérdést az alkotó. Az Örkény Színház számára írt színmű váratlan nézőpontokból tekint vissza arra a történelmi átrendeződésre, amit a legtöbben végigéltünk.

Decemberben két premiert is tart a társulat. A színpadon Michael Ende Momo című regényét Polgár Csaba rendezésében láthatja a közönség. Sokak szerint ez az egyik legszebb, legizgalmasabb, legtanulságosabb felnőttekhez szóló mese, amit valaha írtak. Főhőse egy kislány, aki visszaadta az embereknek az ellopott időt. „Ahogyan van szemetek, hogy a fényt meglássátok, van fületek, hogy a hangot meghalljátok, úgy van szívetek, hogy az időt megérezzétek – így az író. – S minden idő, amit nem a szívünkkel érzünk meg, elveszett idő, akár a szivárvány színei a vaknak, a madár éneke a süketnek. De van vak, meg süket szív is, amely semmit sem érez, épp csak ver.” A rendező és dramaturg (Varga Zsófia) ehhez még annyit tesz hozzá: „Az emberek azt hitték, egyszer majd visszakapják a sok megspórolt időt, mert nem tudták, minél inkább takarékoskodnak vele, annál szegényebb, sivárabb, hidegebb lesz az életük.”

Puskás Panni Megmenteni bárkit című darabját a stúdióban viszi színre Gálhidy Sára. Három nőalak, Anya és két lánya története elevenedik még a néző előtt. A három nő hangja néhányszor összesimul, de leginkább egymásnak feszül, szavaik harcmozdulatokként vágnak egymás irányába, vagy elviselhetetlen szeretetükbe temetik el a másikat. Minden rosszra fordul, a maga módján végül mégis mindenki megmenekül.

Tavasszal két előadást hoz létre az Örkény Színház. Márciusban a Merlinben Országkórus címmel olyan darabot mutat be, amely közösségi kísérlet is egyben. Az előadás arra szólít majd fel bennünket, hogy újra tisztán, a kisajátított szavakat elhagyva tudjunk beszélni arról, ami mindannyiunk ügye: hogyan gondolkodunk a jövőről és egymásról. A kétszintes színházi projekt színészek és civil szereplők közös munkájával valós történetekből kiindulva vizsgálja hogylétünket. Egy sokszólamú, politikai erejű kórus szólal majd meg a Merlin épületének két szintjén Neudold Júlia, Ördög Tamás és Kiss-Végh Emőke irányítása alatt.

A Sub-Harmónia című „kétvilágú drámáról” a következőt közlik az alkotók, Markó Róbert, Borlai Gergő és Ladányi Andrea: „Rendszer optimalizálva. Protokoll lefutott. Az emberi input szünetel” – közlik. Majd hozzáteszik: „Egy trónuson, díszöltözetben megérkezik Lajos – a Napkirály –, és magával hozza a kultúrát. És Moliére-t. És a kérdést: lehet-e létjogosultsága a művészetnek egy olyan világban, ahol minden a funkció szerint értékelődik? A múlt utolsó szikrája próbál fényt gyújtani a jövő sötétjében – de vajon elég-e egyetlen jelenet ahhoz, hogy megmeneküljön a világ?”

És még egy információ: a társulattól váratlanul távozó – a szabad-úszás mellett döntő – Jéger Zsombor helyébe a Vígszínházból átszerződő Kövesi Zsombor lépett. Arra a kérdésre, hogy milyen lesz a színház ötven év múlva, az ifjú játékos a következő választ adta:

„Két lehetőséget látok: vagy felértékelődik az élő, jelen idejű élmény, és egyre jobban vágynak majd rá az emberek, vagy szép lassan kivérzik, és eltűnik teljesen.”

Ne siettessük az időt!