Önöknek is látniuk kell(ene), mi nyomasztja Verát

A Libri-közönségdíjas regényt maga a színésznő, Grisnik Petra alkalmazta színpadra és Göttinger Pál rendezte. Ez a Kőszegi Várszínház produkciója, a premier már 2020-ban megvolt, rendhagyó körülmények között, gyakorlatilag közönség nélkül – a járványhelyzet miatt. Múlt szerdán a Liszt Intézetnek köszönhetően Pozsonyba is eljutott, de szerintem még nagyon sok kultúrházba el kell(ene) jutnia, hogy nálunk is minél többen láthassák. Vagyis ez itt a reklám helye. 

A praktikummal kezdeném: viszonylag könnyen „szállítható“ előadásról van szó. Csak egy régi iskolapad, illetve Szeged ismert épületeinek kartonból kivágott, fehér vászonba tekert sziluettjei képezik a díszletet. A pad tényleg multifunkcionális ide-oda forgatva, felborítva - lehet belőle szónoki emelvény a tanévnyitón, búvóhely, paraván, titkok fiókja, vagy akár versenyló. (A díszlettervező: Trifusz Péter). 

Vajon sejtik-e a felnőttek, mekkora viharok dúlnak egy tizenegy éves kislány lelkében? Egyáltalán kislány-e még Vera? A Grecsó Krisztián saját élményeit is bőven tartalmazó regény egy kétségbeesett identitáskeresése a családi titkok és a rendszerváltás előtti magyar társadalom kereszttüzében. 

Vera élete látszólag rendezett: szerető szülők, biztos háttér. Ám ez a biztonság csak látszat, Megtudja ugyanis, hogy nem a vér szerinti szülei nevelik. Ez a felismerés fenekestől felforgatja Vera világképét. Ráadásul az első szerelem is telibe találja őt. Mennyiben határoznak meg minket a gének, és mit jelent „valódi” szülőnek lenni? 

Grisnik Petra érzékletesen mutatja meg 75 percben, hogyan próbál Vera rendet teremteni a saját fejében, hogyan reagál a kegyes hazugságokra, vagyis arra, hogy a felnőttek nem mindig mondanak el neki mindent. Naivitás, kíváncsiság, szorongás, rácsodálkozás, megkönnyebbülés és elnehezülés – igazi hullámvasút, vagy inkább belső utazás tanúi lehetünk. A humoros, megható és drámai helyzetek akár egy jeleneten belül is váltakoznak.

Sikerült a regény legfontosabb mozzanatait beemelni a darabba, jelen van a barátság fontossága, a szerelmi vonzalom első jelei, a bonyolult tanár-diák viszony, a még bonyolultabb egymással versengés és a megfelelési kényszer, amelyek persze mind ismerősek lehetnek a nézőnek – akár gyermekkori emlékekként, akár saját gyerekeik tapasztalatain keresztül. 

Az pedig, hogy egyszerre láthatunk a színpadon egy felnőtt nőt és egy kislányt, újabb réteget tesz hozzá a műhöz. A gyermeki nézőpont ugyebár nem lehet „autentikus“, hiszen felnőtt szerző tollából született a mű, és a felnőttekkel kacsint össze benne a színésznő is. Grisnik Petránál viszont nem mindig tudjuk, hogy épp kislányszerepben van-e, vagy a felnőtt Verát alakítja, aki külön a mi kedvünkért felidézi gyermekkori élményeit. Ez teszi rendkívül izgalmassá az előadást – például amikor Vera az őt körülvevő felnőtteket alakítja egy-egy jelenetben. Nekem személy szerint az tetszett legjobban, hogy itt nincsenek egyértelműen pozitív vagy negatív figurák, itt mindenki próbál boldogulni egy bonyolult világban. A felnőttek nem hazug képmutatók, hanem esendő, gyakran kiszolgáltatott emberek. Vera szülei is szeretni valók, de korántsem hibátlanok. 

Ez az előadás működik, hullámokat ver, felkavar, mély nyomot hagy. Azokban talán még mélyebbet, akik nem olvasták a regényt, és minden történés az újdonság erejével hat számukra. Akik pedig olvasták, azok nyilván kíváncsian várják, hogy kedvenc fejezeteik belekerültek-e a színpadi változatba. Grecsó Krisztián regénye méltán vált a kortárs magyar irodalom egyik meghatározó darabjává, mert érzelmileg és gondolatilag is megszólít minket. Nemcsak egy kislány belső utazása, hanem egy korszak lenyomata is – búcsú a gyermeki ártatlanságtól, egyben a késői Kádár-kor Magyarországától is. 

Göttinter Pál rendezése is egyszerre szól múltról és jelenről, hiszen az identitás, az igazság és a szeretet kérdései szerinte is időtlenek. Ez az előadás nem harsány, nem akar nagy igazságokat kimondani. Grisnik Petra csak mesél. És ebben a mesélésben rejlik az igazi ereje.