Októberben ismét lesz Bázis Fesztivál Pozsonyban

dd
Pozsony |

Október 9. és 11. között immár ötödször kerül megrendezésre a Bázis Fesztivál, amely a szlovákiai magyar irodalom és kortárs művészet kiemelkedő eseménye. A program helyszínei az Ifjú Szivek Táncszínház és a legendás pozsonyi V-klub. 

A Bázis Egyesület célja, hogy közös térbe hozza a szlovákiai magyar és közép-európai irodalom képviselőit, valamint bemutassa a kortárs művészet sokszínűségét. 

A fesztivál első napján, október 9-én, csütörtökön a pozsonyi Novotvar 2025 vendégprogramja indítja az eseménysorozatot a V-klubban. A visegrádi irodalom és a szlovákiai magyar irodalom kerül fókuszba: bemutatják Németh Zoltán Állati férj című korszakos verskötetének szlovák fordítását, amely Zvierací manžel címmel jelent meg nemrég. A szerzővel és a fordítóval, Jitka Rožňovával beszélget Viliam Nádaskay, a kötetből Kerekes Vica színművész olvas fel.

Idén is színes programmal készülnek

A Bázis Fesztivál megnyitója október 10-én, pénteken lesz az Ifjú Szivek Táncszínházban, amely már tavaly is otthont adott a rendezvénynek. A program 14 órakor kezdődik: N. Tóth Anikó, Juhász Rokko és Németh Zoltán, a Bázis Egyesület társelnökei köszöntik a közönséget. 

Ezután Zene és irodalom címmel beszélgetés és felolvasás lesz Ardamica Zorán, Peer Krisztián, Simon Márton és Tóth Kinga közreműködésével, moderál Németh Zoltán. Később a Novotvar fesztivál szlovák vendégei érkeznek: Mária Modrovich, Peter Šulej és Pénzes Tímea műfordító, tolmácsol Lenka Nagyová.

A nap egyik kiemelt eseménye a díjátadó lesz 17.30-tól:

köszöntik az idei Madách-díjasokat, illetve gazdára talál a Bázis-díj, amelyre az egyesület tagjai jeligésen küldhették be verseiket és prózáikat.

Az idei „termésből“ 18.30-tól olvasnak fel a zsűri által kiválasztott alkotók. Ezután a zene veszi át a főszerepet: a somorjai Deja vu együttes koncertjével, amelynek énekesnője, Maros Diána a Bázis Egyesület tagja.

Könyvbemutató, beszélgetések és koncertek

Október 11-én, szombaton 10 órakor kötetlen beszélgetéssel indul az Ifjú Szívek Táncszínházban „Bázis-ügyek” címmel. 11 órától pedig bemutatják Etela Farkašová A forgatókönyv című könyvét, a pozsonyi Womanpress kiadó társszervezésében. A szerzővel Vályi Horváth Erika fordító beszélget, a moderátor Tomko Noszek Barbara lesz.

Délután 13 órától az Bázis Egyesület égisze alatt létrejött Abacus+ Kiadó új könyveinek bemutatóját tartják.

Íme, a kínálat:
  • Michal Habaj: Az égbolt gyökerei (fordította Merva Attila, bemutatja Bedecs László),
  • N. Tóth Anikó: Fedezz fel! (bemutatja Vályi Horváth Erika),
  • Lukáš Cabala: Emlékszel majd Trencsénre? (fordította Böszörményi Péter, bemutatja Csanda Gábor),
  • Slavka Liptáková: Anyák földje (fordította Vályi Horváth Erika, bemutatja Visy Beatrix),
  • Németh Ilona: A jövő kertjei (bemutatja Csanda Máté).

Ezután, 15 órától a Zene és karrier témát boncolgatják Marosz Ajna, Janszo Orsolya, Béres Gábor és Böszörményi Péter részvételével, moderátor Forgács Miklós dramaturg és rendező. 16.30-tól pedig Csanda Máté művészettörténész tart előadást Értelme(zése)k az eltolódásban. Közelítéskísérletek bázisos képzőművészek munkáihoz címmel.

Az est folytatásaként, 18 órától az Első közlés című felolvasás következik, majd 21 órakor Cséfalvay András Music that has drums in it is from the devil című produkciója zárja a fesztivált, amely alkalmat teremt arra, hogy a közép-európai irodalom és művészet utat találjon a pozsonyi közönséghez.

A könyvbemutatók, beszélgetések, felolvasások és koncertek három napon át kínálnak párbeszédet, élményt és kulturális inspirációt mindazoknak, akik kíváncsiak a kortárs szlovákiai magyar és nemzetközi alkotókra.

A szlovákiai Bázis Egyesület az autonóm, független és szabad irodalom, művészet és tudomány képviseletében létrejött társulás. Tagjai azok az alkotók, költők, próza- és drámaírók, irodalom- és művészetkritikusok, teoretikusok, filozófusok, képzőművészek, színészek, filmrendezők…, akik kötődnek Szlovákiához, és a magyar művészet legtágabb értelemben vett reprezentációjára vállalkoznak. A Bázis célja, hogy lehetőséget nyújtson az együttgondolkodásra, a szakmai munkára, hogy tagjai inspirációt nyerjenek, és egyéni lehetőségeik megsokszorozódjanak. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?