„Nem úgy van most, mint volt régen”

nn

A Hagyományok Háza húsz népdalénekest keresett meg határon innen és túl, hogy otthonukból énekeljenek a nagyközönségnek. A Muzsikás mára klasszikussá vált ördöngösfüzesi ritka magyarjára Herczku Ágnes válogatta a népdalsorokat.

Nem is lehetne aktuálisabban indítani ma egy éneket, mint hogy „Nem úgy van most, mint volt régen”. Népzenészeink, népdalénekeseink még jó ideig nem tudnak úgy muzsikálni, ahogy korábban, az egyedi hangulatú táncházak, az összekapaszkodós hajnali éneklések, a zsúfolt koncertek mindenkinek nagyon hiányoznak, de a közös ének még így is, az otthonokból is, szívbe markolóan szól. Egy videó született a kezdeményezésből, ami egyben arra is emlékeztet, hogy hiába választanak el falak, határok, múltunk és néphagyományunk közös, így összetartással nagy dolgokra vagyunk képesek.

Az észak-mezőségi férfitáncnak, a ritka fogásolásnak a dallamára írt szövegek jóllehet sok-sok generációval ezelőtt születtek még egy teljesen más világban, ebben a furcsa 21. századi időszakban is aktuálisan szólnak. „Járnék én is, ha járhatnék” vagy épp „Feljön még az én napom is, ha most bús homályban van is” énekelhetjük közösen a videóval mi is, remélve, hogy minél hamarabb hallhatjuk élőben is ezeket az énekeseket, mehetünk táncházba, koncertre. A vészterhes idő múltával, hajnalban összekapaszkodva énekelhetjük ismét: „Hozd el Isten azt a napot!”

videóban egymástól távol, mégis együtt énekel Sebestyén Márta, Kásler Magdi, Paár Julianna, Tintér Gabriella, Navratil Andrea, Zsikó Zsuzsanna, Berecz András, Hetényi Milán, Pál Eszter, Borbáth Szilveszter, Básits Branka, Bognár Szilvia, Agócs Gergely, Csizmadia Anna, Enyedi Ágnes, Németh Ferenc, Kubinyi Júlia, Szoboszlai Balázs, Csík János és Kacsó Hanga Borbála.

 

A videóban a Muzsikás 1982-es felvételéből láthatunk részleteket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?