Nem típus kérdése

Könnyű dolga lenne a pszichológiának, ha valamilyen személyiségtípushoz kizárólagosan köthető volna az alkoholizmus. Ma a kutatók úgy vélik, hogy a potenciális alkoholisták a legkülönbözőbb személyiségtípusokból kerülnek ki. Az orvosi-pszichológiai karakterológián belül mégis vannak olyan típusok, amelyek az alkoholisták között gyakrabban fordulnak elő, mint a teljes lakosság körében. 1. Ha az általános klinikai tapasztalatból indulunk ki, a később alkoholistává váló személyiségét tanulmányozva, az első helyre a bizonytalan, hangulatlabilis és depresszív személyek kerülnek. Ezeket követik az aszténiások, a robbanékony és hipertímiás személyek. A fanatikus és kedélytelen személyek viszont ritkábban hajlamosak az alkoholizmusra. Minden alkoholista populációban akadnak emellett teljesen jellegtelen átlagemberek is, akiknek aránya a szociokulturális tényezőktől függ. 2. Mélylélektani analitikus terminusokban gondolkodva első helyre kell tennünk az orális személyiséget. Az orális személyiség ismertetőjegyei: passzivitás, kényelmesség, követelőző viselkedés és függőség. Az orális típust gyakoriságban a lappangó vagy megszilárdult patológiás struktúrák követik (mint pl. a hisztériás személyiségek). 3. A tanuláselmélet képviselői szerint az alkoholista már eredetileg olyan személyiség, akinek a tanulási képessége nehezített: a szükséges pszichológiai jutalmat nehezen észleli és vonakodva fogadja el. 4. A szociálpszichológia azokat tartja később alkoholistává váló személyeknek, akik az alkoholos betegségfolyamat első fázisa előtt már alulszocializálódtak. Ezek a személyek az átlaglakossághoz képest szűkölködnek abban a képességben, hogy teherbíró elsődleges és másodlagos kapcsolatokat alakítsanak ki. Többnyire ritkán látogatják meg barátaikat, rokonaikat, csak elvétve tartoznak valamilyen egyesülethez, színházba vagy moziba szinte alig járnak. Ebből a rövid áttekintésből is látható, hogy nincs általánosan vagy egyedien specifikus, később alkoholistává váló promér személyiség.