Nem lesz világvége – már tart

A magyar íróval, filozófussal, (előző életében) filmrendezővel, egyetemi tanárral, „vasárnapi történésszel“ ugyan bölcsebbek lettünk, ám optimistábbak aligha. Szörnyű jelen- és jövőképet festett kis-nagy világunkról! A folyamatos jelenről, melyben összeomlik egy világrendszer. Ez háború formájában érkezik („arra ébredünk, hogy lőnek“) – marakodunk majd a maradék javakért –, és egy akkora népvándorlással, mely sokszorosa annak, ami az antik civilizáció bukását okozta. Az ökológiai katasztrófa elkerülhetetlen, és örökzöld(ség)ek, mérhetetlen hazugságtömeg terheli. Mindent zöldre kenünk, az üzemanyag is a nagymama receptje alapján készül, az államférfiak pedig egymás vállát veregetik: „megint milyen jól megállapodtunk!“ A pofátlan politika kisajátítja a tarlón tartott témát, társadalmi vita nincs, csak kocsmai színvonalú gyalázkodás. Az írástudók áru(vá vá)lásával valahol megint utat vesztettünk, az ember egyre jobban fáj a földnek… 

Humánökológiai és politikai filozófiái – a komplex kultúrakutatás dilemmáival egyetemben – egyébként derűsnek, már-már naivnak tűntek, de hát mit tehetne, a fentiek ellenére örök bizakodó marad, még mindig hisz a világ megváltásában. A környezettudatos tanok pedig kudarcról kudarcra haladnak a győzelem felé. Előbb bolondnak tartják, majd az arénában az oroszlánok elé vetik, megkövezik, hogy aztán világvallássá emeljék. Majd megbukik, korrumpálódik, nevetségessé válik, és kezdődhet minden elölről. 

Felejthetetlen fejtegetései közé vegyült némi cinizmus is, talán éppen akkor, amikor a nagy Trump és a kis Greta között vont párhuzamot. S noha behatóan ismerte e paranoiás problematikát, nem dicsekedett. Panaszkodott. Mérgezett mezőgazdaságról, élhetetlen nagyvárosokról. Dunán innen, Dunán túl. Őt a tettek mezejére a bősi vízlépcső sodorta, és e csalódott csordogálás során megkapaszkodott a Csallóközben is. Ahol látványosan gyorsan cserélődtek le a fafajták...

Mivel Komáromban e bensőséges beszélgetés mellett több, párhuzamosan futó rendezvény is pergett, némileg családiasan gyűltünk össze. Öröm az ürömben, hogy az erkölcsi esettanulmányok után így nyílt lehetőség arra, hogy a mezei néző is faggathassa a nyelvmestert, aki örömmel tett eleget a felkér(dez)éseknek. Hallatlan humorérzékről tanúskodó, örömteli öniróniáról árulkodó, sokrétű, mellbevágó merengéseivel hosszan válaszolt arra is, amit meg sem kérdeztünk. Lejött hozzánk, hogy ne csak felülnézetből (ex cathedra) nyilatkozzon. Nemcsak (vissza)kérdezett, hanem szembesített is. A fogyasztói szokásainkkal, az egyéni felelősségeinkkel. Nem mentett fel a cselekvés alól. Majd sok kis megoldást javasolt a fűtéssel, a közlekedéssel, a lakásunkkal kapcsolatban. „Kézműves és kisipari módszereket.“ Ökológiai öntudatosságot. Szerinte egy tisztességes ember nem is tehet másként. Ha a felesége engedi.