Mondák, legendák és régi történetek egy zárt közösségből

könyvbemutató
Pozsony |

Farkas Ottót minden érdekli, ami szájhagyomány útján terjedő kulturális érték. Igaz történeteket, mondákat, legendákat gyűjt a lakhelyétől számított száz kilométeres körzetben. A mesélni vágyók ma már maguk keresik meg őt. 

 Medvesalja a történelmi Gömör és Nógrád vármegye határán fekvő mikrorégió. Mai területét átszeli a magyar–szlovák határ, hegyvonulatok ölelik körül, amelyek egy katlant képeznek. „Idegen kultúra nem tört be ide, ezért sok néprajzkutató járt Medvesaljára gyűjteni, még Budapestről is” – meséli Farkas Ottó, akinek az itteni falvak hosszú évekre elegendő témát szolgáltattak. 
Közgazdászból lett előbb fotós, majd újságíró, 2001-ig lapunk gömöri tudósítója volt, majd vállalkozni kezdett, 2012-es nyugdíjba vonulása óta pedig sorra adja ki köteteit, már tizenháromnál tart. Első írásaiban a valóság a legendákkal vegyült, mivel úgy érezte, nem az ő tiszte eldönteni, mi az, ami megtörtént, és mit tett hozzá a történethez az emberi fantázia. Azóta írt könyvet a kitelepítésekről, feldolgozta régiója meséit és mondáit, és néhány regény is született a tollából, amelyek cselekménye szintén a Gortva-patak völgyében fekvő falvakban játszódik. 
Farkas Ottó kedden tizennyolc év után látogatott ismét Pozsonyba. A beszélgetésre dugig megtelt a Pozsonyi Casino nagyterme, utána pedig a hallgatóság szabályosan elkapkodta a szerző köteteit. Megfigyelhettük, hogy fest a gyakorlatban a „csináld magad”-könyvterjesztés. A lényeg, hogy izgalmas történeteket kell mesélni, vagy csak megpedzeni, azzal a zárással, hogy mindez benne van ebben és ebben a könyvben.
Én például rimaszombati létemre mindeddig nem tudtam, hogy lakhelyemtől alig 30 kilométerre még a 80-as években sem nagyon tartottak ősszel esküvőket. „Ha tavasszal meg-volt a lagzi, nyáron már vihették az asszonyt kapálni. Az ősszel elvett lány viszont télen csak betegeskedett” – mesélte Farkas Ottó, hozzátéve, hogy Vecseklőn a fiúk nem is udvarolhattak, amíg lánytestvéreik nem mentek férjhez a megfelelő kelengyével. Emiatt sokkal több volt ott a „vénlegény”, mint más községekben. Szép szokás volt az is, hogy a család híján ráérő férfiak minden falusi mulatság végén tüzetesen átvizsgálták a környék árkait-bokrait, hogy senki ne maradjon ott öntudatlan állapotban.
Farkas Ottó szerint mára nemcsak az újságírás változott meg, hanem az adatközlők is bizalmatlanabbak lettek. Míg a rendszerváltás után nyíltan, félelem nélkül beszéltek, sőt panaszkodtak az eléjük tartott diktafonba, ma már az udvarba sem engedik be az idegent, ha az nem hivatkozik egy közös ismerősre, vagy ha a helyi polgármester nem kíséri el a krónikást. A régi történetek gyűjtői tehát váratlan nehézségekkel is szembesülhetnek: el kell nyerniük az adatközlők bizalmát. Farkas Ottó másfél év alatt összeszedte első könyvének anyagát, a legutóbbit viszont hét évnyi gyűjtőmunka előzte meg.
Az est házigazdája, Juhász Dósa János újságíró azt ígéri, ezentúl havonta „szállít” egy-egy gömöri szerzőt a Pozsonyi Casinóba. Kíváncsian várjuk, ki lesz a következő. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?