Mo Jen az irodalmi Nobel-díjas

ÖSSZEFOGLALÓ

A svéd királyi akadémiához tartozó Svéd Akadémia indoklása szerint Mo Jen egy sajátos műfaj, a „hallucinatorikus realizmus” révén ötvözi a meséket, a történelmet és a jelent. Az író egy olyan világot teremtett fantázia és valóság, a történelmi és társadalmi síkok keverékéből, amely komplexitásában Márquez és Faulkner munkáira emlékeztet – fűzte hozzá indoklásában a bizottság.

Munkássága a régi kínai irodalomra épül

„Egyedülálló szerzői munkássággal van dolgunk” – mondta az SR svéd rádiónak Peter Englund, az akadémia titkára a bejelentést követően. Mint fogalmazott, Mo Jen egyedülálló bepillantást nyújt egy kivételes miliőbe.

Az író stílusát sokan Franz Kafkáéhoz és Joseph Helleréhez hasonlítják, Englund szerint Mo „Faulkner, Dickens és Rabelais” egyvelege. Munkássága a régi kínai irodalomra épül, és a távol-keleti nép mesélő hagyományai is tovább élnek műveiben.

Mo Jen Kína egy olyan vidékének falusi életét festi meg műveiben, ahol más emberek idegenül érzik magukat. Az író azonban része ennek a világnak – emelte ki Englund. Mo Jen történeteit szülőfaluja, a kelet-kínai Kaomi (Gaomi) és az ott élő emberek ihlették, az író azonban ma már Pekingben él.

Fakérget és füvet evett a túlélésért

1955-ben született, eredeti neve Kuan Mo-je (a Mo Jen azt jelenti: Ne szólj). Vidékről származik, családja megszenvedte a Nagy ugrás politikáját, beleértve az azzal járó éhínséget is. A nagy nélkülözés miatt előfordult, hogy fakérget és füvet evett a túlélésért. Az iskolát otthagyta, a kulturális forradalom idején pásztornak állt. Később a hadsereg művészeti és irodalmi intézetében tanult.

Műveihez fiatalkora szenvedéseiből merített, amelyek a korrupcióval, a kínai társadalom dekadenciájával, a családtervezési politikával és a vidéki élettel foglalkoznak. Nyugaton az 1980-as évek végén ismerték meg: a Vörös cirokmező című könyvéből Csang Ji-mou (Zhang Yimou) forgatott a Berlinalén a legjobb alkotásnak járó Arany Medve-díjjal jutalmazott filmet.

Manapság ő az egyik leghíresebb kínai író, neve azonban többször is tiltólistára került a kommunista Kínában. Bírálói viszont épp azt róják fel neki, hogy túl közel áll a kommunista párthoz. Bűnei között tartják számon, hogy részt vett Mao Ce-tung híres beszéde 70. évfordulójának nagyszabású ünneplésében: több íróval és művésszel együtt ő is saját kezével írt le egy részt a beszédből egy emlékkönyvbe. „Az írók a lelkiismeretüknek írnak, a közönségnek, a lelküknek. Senki sem azért ír, hogy díjakat nyerjen” – mondta Mo Jen egy alkalommal a China Daily című lapnak.

Bár az állami televízió azonnal megszakította adását, és a közösségi háló szinte „felrobbant”, Kínában nem sokan számítottak Mo Jen győzelmére.

Egy írása sem jelent meg magyarul

Zombory Klára műfordító, sinológus felidézte, hogy Kínában a nagy kulturális forradalom idején, 1966 és 1976 között teljesen megszűnt a művészeti élet, így az irodalom is. A nyolcvanas évek elején aztán több irányzat is megjelent a kínai irodalomban: míg egyes alkotók kísérletező, formabontó művekkel jelentkeztek, az úgynevezett Gyökérkeresők – akik közé Mo Jent is sorolják – a hagyományos kínai kultúrához nyúltak vissza, amellett, hogy már olvasták és jól ismerték a nyugati irodalmat is – emlékeztetett a sinológus.

Zombory Klára elmondása szerint Mo Jen és írótársai kezdetben lázadó nemzedéknek voltak elkönyvelve: nem bírálták ugyan közvetlenül a pártot, de műveikben, sokszor történelmi köntösbe bújtatva, kritizálták a korábbi éveket, a kulturális forradalom, a kommunista „félrevezetés” időszakát.

A Nobel-díjat elnyert alkotót azonban mára Szu Tunggal és Jü Huával együtt Kína három legnagyobb kortárs írójaként emlegetik hazájában is; jelenleg a kínai írószövetség alelnöki posztját tölti be.

Zombory Klára megjegyezte: az általa barátságos, szarkasztikus humorú embernek megismert Mo Jentől még egy írás sem jelent meg magyarul. „Nyáron a kínai írószövetség meghívására Kínában jártam egy műfordítói konferencián, ekkor találkoztam vele, és beszéltünk arról, hogy jó lenne magyarul is kiadni a műveit” – idézte fel.

Mint azonban hozzáfűzte, Mo Jen szövegei nagyon szépek, de rengeteg történelmi és kulturális utalást tartalmaznak, ezért fordítóinak mélyen bele kell ásniuk magukat annak a tájegységnek, annak a kornak a kultúrájába, amelyről az adott történet szól.

Kalmár Éva: nem tűnik „egzotikusnak”

Mo Jen az egyik leginkább megbecsült kortárs író jelenleg Kínában, műveit több európai nyelvre lefordították már – mondta el Kalmár Éva sinológus. Elmondta továbbá, hogy az ellenzékiként indult alkotót mára a legnagyobbak között emlegetik, megbecsült szerzőnek számít a hivatalos kínai irodalmi közvéleményben is.

„Egy nagy író, tehát feltétlenül megérdemli az irodalmi Nobel-díjat” – fogalmazott a sinológus, aki szerint az elismerés odaítélésében szerepet játszhatott az is, hogy 2000-ben Kao Hszing-csien, egy emigráns kínai író kapta a Nobelt, amit a hivatalos kínai irodalmi közvélemény rossz néven vett. „Most egy kicsit kompenzált az akadémia” – jegyezte meg.

„Egy olyan íróról beszélünk, akinek művei realista alapokon nyugszanak, viszont hangneme erősen szatirikus, keserű. Szerkezetileg viszont igen csapongó, szabad írásokat alkotott” – fogalmazott Kalmár Éva.

A művek stílusáról elmondta, hogy Mo Jen egyáltalán nem tűnik „egzotikusnak” egy európai olvasó számára. „Egy modern író, akinek a műveit bármelyik országban megérthetik” – vélekedett, kiemelve, hogy könyveit francia, angol és német nyelvre is lefordították. (MTI)