Minimális a veszély

Koraszülött jeligére: „Két hónapos kislányom koraszülött, a terhességem hetedik hónapjában született. A születési súlya 1600 g volt, ezért mindjárt inkubátorba került. Már a kórházban is többször kivizsgálták a szemét, és amióta hazaengedték a kórházból, állandóan ellenőrzik őt. Hallottam róla, hogy az inkubátorban használt oxigén vakságot okozhat. Az orvosok megnyugtattak, hogy nincs semmilyen probléma. Attól félek, hogy idővel kialakulhat valamilyen szembetegség. Mekkora annak a valószínűsége, hogy megvakul?”

A koraszülöttek retinakárosodását (Retinopathia praematurorum – ROP) először oxigénkezelésben részesült kora- és újszülötteken figyelték meg. Kialakulásában a relatív oxigénhiányt feltételezték.

A csecsemők retinakárásodásá-nak ma már több kóroki tényezője ismert. Az 1500 g alatti születési súly, a 30. hét körüli születési idő, a tüdő fejletlensége, az oxigénigény és adagolásának módja, fertőzések, szívfejlődési rendellenességek, agyvérzés, mind komoly rizikófaktorok.

A koraszülések, illetve az életben maradott koraszülöttek számának emelkedésével nőtt a többé-kevésbé súlyosan látáskárosodott gyermekek aránya. Ennek oka az, hogy a koraszülöttek – főleg az 1500 g alatti súllyal születettek – ideghártyája még éretlen a születés pillanatában. Ez elsősorban a retina érrendszerére vonatkozik, és azt jelenti, hogy az erek még nem hálózzák be az ideghártya perifériáját – vagyis itt egy ér nélküli zóna található. Ez a zóna annál nagyobb, minél éretlenebb az újszülött, vagyis minél kisebb súlyú a magzat.

Az inkubátorba helyezett gyermekek esetében a nagy oxigénkoncentráció leállítja a retina érését, ereinek továbbfejlődését. Az inkubátorból való kivétel után kialakuló viszonylagos oxigénhiány fokozott érfejlődést vált ki, amely kedvezőtlen esetben érburjánzáshoz és hegképződéshez vezet. A hegesedés az ideghártya perifériája felől halad az üvegtest belseje felé. A zsugorodó hegszövet retinaleválást okozhat. A legsúlyosabb esetekben az ideghártya csak a látóidegfő szélén tapad, onnan tölcsérszerűen húzódik a szemgolyó középvonalában a szemlencse hátulsó felszíne felé. Az ideghártyát hegszövet tartja rögzítve, esetenként membránt képezve a lencse mögött. Ezekben az esetekben a csecsemő pupillája nem fekete, hanem fehér.

A koraszülöttek retinakárosodásának öt fokozata van. Az I. és II. stádium esetében gyakori a spontán gyógyulás. Ilyenkor gyakrabban kell ellenőrizni az ideghártyát, hogy időben észrevegyük a rosszabbodást. A III., IV. stádiumban hatásos a retina fagyasztása, vagy lézeres kezelés alkalmazása. A betegség előrehaladott állapotában spontán gyógyulás ritkán fordul elő.

Kedves anyuka, szeretném Önt megnyugtatni, hogy a csecsemő fejlődésével a retinakárosodás kialakulásának valószínűsége egyre kisebb. Mivel kislánya lassan eléri a fiziológiás születési időt, és mivel ideghártyájának érrendszere a leírt szemészeti ellenőrzések alapján megfelelően fejlődik, minimális a valószínűsége annak, hogy esetében retinakárosodás alakuljon ki. Természetesen az előírt szemészeti ellenőrzéseket továbbra sem szabad kihagyni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?