Minden percben elveszítve egy percet a múltból

Milyen az, amikor egy fiatal férfi minden reggel egy idegen nő mellett ébred, holott minden ébredésnél ugyanaz a nő fekszik az ágyában? E kérdésre nehezen tudná bármelyik férfiember is megadni a választ, vagyis aligha hinném, hogy a teremtés koronái közül bárki is el tudná mondani: hogyan érezte magát ilyen képtelenségnek tűnő helyzetben, amely azonban egyáltalán nem képtelenség. Graham, aki valójában Pablo is egy személyben, azonban meg tudná mondani, milyen minden reggel idegen nő mellett felébredni azok után, hogy éjszaka egy nem szokványos ágycsatában hatalmasat szeretkeztek – mivelhogy ő minden reggel így ébred. Valójában azonban Graham sem tudná elmesélni, milyen is minden reggel olyan idegen nő mellett ébredni, aki minden reggel ugyanaz a nő. Mivelhogy Graham még a nő nevét sem tudja: pontosabban csak akkor derül ki számára, hogy a nőt Iréne-nek hívják, ha tükörbe néz. Iréne ugyanis, mielőtt az egyik éjszaka kölcsönösen meghódítják egymást a lepedőn, a fiú mellére írja filctollal, hogy Iréne. Teszi ezt azért, hogy Graham legalább a nevét ne felejtse el. Mert Graham minden mást elfelejt. Mivelhogy az emlékezetébe mindössze tíz perc fér. A film történetének kezdete előtt kb. fél évvel egy esés következtében elszenvedett sokk miatt elveszítette az emlékezetét, és azóta szenved emlékezetkiesésében: így tudata és valójában az élete is csupán tíz percekből áll. Minden egyes új perccel egy percet elveszít a múltjából. S csak úgy tud közlekedni az életben, hogy mindent felír egy táblára, valamint bárhova megy, a csuklóján lóg egy jegyzetfüzet, amelybe mindent feljegyez – ez a „térkép” az életéhez, a létezéshez.

Ezen a ponton ugrik be sok mozinézőnek, hogy volt már ilyen film: a Mementó. De nem kell megijedni, a két filmnek semmi köze egymáshoz. Illetve annyi: mindkettő arról szól, hogy félelmetes mértékben kihasználható az az ember, aki tízpercnyi memóriával kénytelen élni. A Mementó, ahogy kell, véresen kemény thriller, amelyben a főhőst bűntények elfedésére használják fel. A No-vóban Graham szexuális molesztálás áldozata. Perverz főnökasszonya testi együttléteik alatt kénye-kedve szerint használja a fiút, aki ezeknek az együttléteiknek a perceit folyamatosan elfelejti. Ám Graham számára is eljön a nagy Ő, Iréne személyében, akinek viszont Grahamból nem jut semmi, csak a szex. A fiú ugyanis nem tud szerelmes lenni, ezért szoros vonzalom nem alakulhat ki közöttük. Iréne mindent megtesz, hogy a férfi, aki gyerekként közelít a világhoz, viszszakapja az emlékezetét. A féltékeny főnökasszony azonban kapcsolatukba beleszól: ellopatja Graham csuklójáról mindentudó füzetét.

A Novo című francia filmdráma balladisztikusan szabdalt történetével, kiszámíthatatlan epizódjaival mindvégig leköti a figyelmet. Jean-Pierre Limosin úgy irányítja a sztorit, hogy abszolút együttérzést vált ki a nézőből a rokonszenves, csupaszív gyerek-férfi Graham iránt. Ez ugyan nem kis mértékben Graham életre keltője, a sugárzó fiatal spanyol színész, Eduardo Noriega érdeme. Nem csoda, hogy Irene végül is nem adja fel, egy életre elfogadja a fiú betegségéből fakadó másságát. Áttöri a korlátokat: visszatér hozzá, mondván, szép ez a nem akármilyen édes hármas, melyet Graham, Pablo és ő alkot.