Mexikóban, a föld parazsán Juan Rulfo hőseivel

Juan Rulfo, a modern dél-amerikai irodalom legjelentősebb alakjainak egyike Mexikóban született 1917-ben. Ott is élt, és ott is halt meg 1986-ban. Két vékonyka kötettel lépett be az irodalmi Pantheonba. 1953-ban Lángoló síkság címmel adta ki novelláit, 1955-ben pedig a Pedro Páramo című regényét. Mindkettő remekmű, a folytatás mégis elmaradt. Rulfo ugyanis soha nem vágyott írói babérokra, és főfoglalkozású író sem akart lenni. Köztisztviselőként élte az életét hatvannyolc éves korában bekövetkezett haláláig. Írásaiban a mexikói vidéket járja be, és árnyalt képet ad az ott élők sokszor embertelen világáról. Kisgyerek volt még a mexikói forradalom idején. Apját és két nagybátyját megölték, anyja szívrohamban halt meg. Mivel a család többi tagja nem tudta vállalni a neveltetését, árvaházi iskolába került. A középiskola elvégzése után, tizenöt évesen előbb kétkezi munkás lett, majd Mexikóvárosban kezdte el jogi tanulmányait. A politikai közhangulat miatt azonban befejezni nem tudta. Írni ott kezdett el a harmincas évek végén, amikor már bevándorlási ügynökként dolgozott az ország különböző pontjain. Első novelláskötete tizenöt elbeszéléssel harminchat éves korában jelent meg, két évvel később pedig már a kisregényével ünnepelték. Többet aztán nem publikált. Belekezdett ugyan még egy regénybe, de annyira elégedetlen volt vele, hogy teljesen megsemmisítette. Forgatókönyveket írt, és a fotózás is közel állt hozzá. Keresztül-kasul beutazta Mexikót, rengeteg felvételt készített az országról, a vidék lakóiról. A Nemzeti Fejlesztési Bizottság igazgatójává 1962-ben nevezték ki, és élete végéig állt a szervezet élén.

Mexikóban – Juan Rulfo szerint – soha nincs megnyugvás. Sem az életben, sem a halál után. A Pedro Páramo helyszínéül szolgáló Comala is ezt az állítását bizonyítja. Ott még a holtak is képtelenek elszakadni az életükben megélt kínjaiktól, szenvedéseiktől. Az elbeszélő, a történet hőse, Juan Preciado képzeletében Comalában nyugtalan lelkű halottak laknak. Köztük bolyong, kérdezősködik, hogy mindent megtudjon az apjáról, és az elmondottak alapján a végső elszámolásra is sor kerüljön közöttük.

Comala létező, tízezer főt számláló település Mexikóban. Decemberi vendégváró rendezvényén, a Guadalupei Szűzanya napján bikafuttatás, kakasviadalok és lovas rodeók várják az ide sereglő turistákat. Fehér épületeivel Amerika fehér falujaként is emlegetik. Mások számára Bűvös Város gazdag kulturális élettel.

Juan Rulfo számára ugyanannyira fontos, mint Gabriel García Márqueznek Macondo.

Ahogy Susan Sontag, a neves amerikai író, filmrendező, emberjogi aktivista írja: „Rulfo csendes (vagy inkább hallgatag), udvarias, túlérzékeny, nagy műveltségű és minden becsvágytól mentes ember volt, afféle láthatatlan ember, aki az irodalomtól igen távol eső területeken kereste a kenyerét (éveken keresztül például autógumik eladásával foglalkozott), megnősült, felnevelt két gyereket, és életének szinte minden estéjét olvasással (a könyvekben való utazásokkal) és zenehallgatással töltötte. Ugyanakkor hihetetlenül nagy hírnévnek örvendett, írókollégái bálványozták. Ritkán fordul elő, hogy egy író már közel negyvenéves, amikor első könyveit kiadja, és még ritkább, hogy ezeket azonnal mesterműveknek tekintsék. De még ennél is ritkább, hogy írójuk soha többé ne jelentessen meg újabb könyvet. Bár kiadója a hatvanas évek közepétől sokáig emlegetett egy újabb regényt (A hegység), a szerző nem sokkal 1986-ban bekövetkezett halála előtt kijelentette, hogy megsemmisítette a kéziratot.”

Sontag szerint Rulfo regénye amellett, hogy a 20. századi világirodalom egyik remekműve, a század egyik legnagyobb hatású alkotása is, amely óriási hatással volt a spanyol nyelvű irodalomra. Ma már azt is elmondhatjuk: a Pedro Páramo klasszikus mű, amely valósággal beleivódott a világirodalomba, és óriási hatást tett Márquezre is. A Nobel-díjas kolumbiai író nyilatkozta: a Pedro Páramo Kafka Átváltozásával együtt írói pályája első éveinek legmeghatározóbb olvasmányélménye lett. Egész részletek ragadtak meg az emlékezetében, s azokat kívülről idézte, a regénnyel pedig egyszerűen nem tudott betelni.

A csíkszeredai Bo-okart Kiadó gondozásában megjelent kötet fordítója Imrei Andrea, aki ugyanolyan finoman és érzékletesen adja vissza Juan Rulfo stílusát, mint Székács Vera Márquez írói világát.

„Meleg van errefelé – jegyzi meg Pedro Páramo fia Comala felé közeledve. – Meleg, de ez még semmi – válaszolja a mellette baktató ember. – Legyen nyugodt! Még ennél is melegebbnek érzi majd, ha megérkezünk Comalába. Az a föld parazsán fekszik, egyenesen a pokol torkában. Elég, ha csak annyit mondok, hogy aki ott hal meg, visszajön a pokolból takaróért.”

Ezzel üti le a hangot Juan Rulfo mágikus regényében. Könnyű beleveszni a történések sűrűjébe, hősei fájdalmakkal és gyönyörökkel, látomásokkal és igazságokkal teli világába.