Megvan az újabb magyar Nobel-díjas

Hosszú évek óta ő a kortárs magyar próza legmarkánsabb, egyben legrejtélyesebb szerzője. Világot átfogó, de mindig magyar gyökereiből táplálkozó művészete a végső jelentés keresésére és a történelem, a káosz, az emberi akarat határainak vizsgálatára épül. Prózáját hosszú, folyamszerű mondatok, feszült ritmus és apokaliptikus hangulat jellemzi.

Legismertebb regénye a Sátántangó, amely egy elhagyatott alföldi közösség lecsúszását és morális összeomlását mutatja be – a műből készült filmadaptáció (Tarr Béla rendezésében) kultikus státuszt ért el.

Az ellenállás melankóliája szintén sorsszerű, allegorikus látomás; ebből a regényből született a Werckmeister harmóniák című film, amely tovább erősítette Krasznahorkai fekete humorral és profetikus élességgel átszőtt látomását. Rövidebb, aforisztikusabb írásait és esszéisztikus darabjait is sokan idézik, mert fogalmazása egyszerre gondolati és zenei.

Műveinek jelentősége abban áll, hogy radikálisan továbblendíti a kelet-közép-európai irodalom hagyományait: egyszerre filozofikus és érzéki, elvonatkoztató és történelmileg érzékeny. Szövegei nem kínálnak egyszerű magyarázatot, inkább kíméletlenül feltárják a modern lét bizonytalanságát, és olvasásra késztetik a befogadót – nemcsak értelmezésre, hanem átélésre is. 

Nem véletlen, hogy nemzetközi olvasótábora és kritikusi elismerése is jelentős: művei több nyelven jelennek meg, és gyakran kerülnek a kortárs európai irodalom beszélgetéseinek középpontjába.

Krasznahorkai prózája kemény, követelő, de kifizetődő: aki hajlandó elmerülni benne, nagy irodalmi tapasztalattal tér vissza. Az általa feltett kérdések – a közösség összeomlása, a mítoszok ereje, az egyéni és a kollektív felelősség – tovább élnek az olvasóban, hosszú időn át dolgoznak bennünk.

Kicsoda Krasznahorkai László?

1954-ben született a délkelet-magyarországi Gyulán, a román határ közelében. Hasonlóan elzárt, vidéki környezetben játszódik Krasznahorkai első regénye, a Sátántangó (1985), amelyben nyomasztóan és érzékletesen ábrázolja egy elhagyatott magyarországi termelőszövetkezet elszegényedett lakóinak közösségét a kommunizmus bukása előtti időszakban. A falu csendbe és várakozásba dermed, mígnem a karizmatikus Irimiás és cimborája, Petrina – akikről mindenki azt hitte, hogy meghaltak – hirtelen felbukkannak. A lakók szemében ők vagy a remény, vagy az utolsó ítélet hírnökei. A címben szereplő „sátáni” elem Irimiás ravasz, ám megtévesztő módszereiben és a közösség szolgalelkűségében jelenik meg: mindkettő hatásos, de romlást hoz, s szinte minden szereplőt csapdába ejt. Mindenki valamilyen csodára vár, amit azonban már a könyv elején, Kafka mottója kijózanít: „Ebben az esetben azzal, hogy várok rá, elszalasztom.” 

Krasznahorkai Szegeden, majd Budapesten hallgatott jogot 1974–1976 között, majd az ELTE bölcsészkarán szerzett magyar–népművelő diplomát. Első írása a Mozgó Világban jelent meg 1977-ben Tebenned hittemcímmel. 1977–1982 között a Gondolat Könyvkiadónál volt dokumentátor, 1982-től szabadfoglalkozású író. 

Susan Sontag a „kortárs irodalom apokalipszis-mesterének” nevezte őt — ezt a minősítést a szerző második regénye, Az ellenállás melankóliája (1989) elolvasása után fogalmazta meg. A Kárpátok völgyében megbúvó kisvárosban játszódó, lázas, hátborzongató fantáziában a feszültség még magasabb fokra hág. Már az első oldalakon, a taszító Mrs. Pflaummal együtt, egy kábító szükségállapotba zuhanunk. Baljós jelek sokasága mutatkozik. A történet kulcsmomentuma egy kísérteties vándorcirkusz érkezése, amelynek fő látványossága egy hatalmas bálnatetem. Ez a rejtélyes és fenyegető jelenség pusztító erőket szabadít el, erőszak és vandalizmus hullámát indítva útjára. Eközben a katonaság tehetetlensége megteremti egy diktatórikus hatalomátvétel lehetőségét. Krasznahorkai álomszerű jelenetekkel és groteszk figurákkal mesterien rajzolja meg a rend és a káosz közötti brutális küzdelmet, amelynek hatásai elől senki sem menekülhet.

Az író először 1987-ben hagyhatta el a kádári Magyarországot, Nyugat-Berlinben töltött egy évet. A keleti blokk összeomlása óta folyamatosan változtatja lakóhelyeit. Gyakran tér vissza Németországba és Magyarországra, de hosszabb-rövidebb időket töltött és tölt Franciaországban, Spanyolországban, az Amerikai Egyesült Államokban, Angliában, Hollandiában, Olaszországban, Görögországban, Kínában és Japánban. 

A Háború és háború (1999) című regényben Krasznahorkai figyelme túllép Magyarország határain. Főhőse egy levéltáros, aki élete utolsó nagy tettére készül: elutazik Budapest pereméről New Yorkba, hogy legalább egy pillanatra a világ középpontjába helyezhesse magát. Az archívumban ugyanis egy rendkívül szép, ősi eposzt fedezett fel a hazatérő harcosokról, s célja, hogy ezt az emberiség elé tárja. Prózája ebben az időszakban formálódik véglegessé: hosszú, hömpölygő, gyakran mondatvégi pont nélküli szerkezete lesz az az áradó stílus, amelyről a szerző azonnal felismerhető.

Az ellánállás melankóliájából Eötvös Péter 2023-ban készített operát Valuska címmel – ez lett a tavaly elhunyt zeneszerző egyetlen magyar nyelvű operája. Krasznahorkai regényeiből egyébként ritkán készül színpadi adaptáció – a nagyszombati Ján Palárik Színház az év elején mutatta be Az ellenállás melankóliáját Román Polák rendezésében, az előadásról szóló kritikánk itt olvasható.