Kultúra

Meghalt Stephen Sondheim zeneszerző, a West Side Story dalszövegírója

Elhunyt 91 éves korában Stephen Sondheim zeneszerző, dalszövegíró, az amerikai zenés színház egyik legismertebb alakja – közölte a New York Times című amerikai lap.
MTI

2021. november 27. 09:30

Stephen Sondheim
- Kép: Wikipedia

Az Oscar-, Tony- és Pulitzer-díjas Broadway-szerző Connecticut állambeli Roxburyben lévő otthonában halt meg helyi idő szerint péntekre virradóra.

Bill de Blasio New York-i polgármester mikroblogján méltatta Sondheim tehetségét. „A Broadway egyik legfényesebb csillaga hunyt ki ma. Nyugodjék békében” – írta.

Anna Kendrick amerikai színésznő és énekesnő „lesújtó veszteségnek nevezte” Sondheim halálát. „Karrierem egyik legnagyobb megtiszteltetése volt, hogy előadhattam munkásságát” – olvasható Twitter-üzenetében.

Sondheim az ötvenes években kezdte pályafutását, legismertebb darabjai között szerepel az Egy nyári éj mosolya, a Sweeney Todd, a Társaság és a Vadregény. Ő írta annak idején a Leonard Bernstein által komponált West Side Story dalszövegeit is. Legsikeresebb musicaljeit meg is filmesítették, így például 2014-ben Meryl Streep főszereplésével a Vadregényt, 2007-ben pedig Johnny Depp főszereplésével Sweeney Toddot. A West Side Story újabb filmes adaptációja pedig decemberben kerül a mozikba.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Forró Krisztián (balra) és Farkas Iván (jobbra). Fotó: Szövetség

Szövetség: Több forrás kell a csatornahálózatok építésére

Pozsony

Eladó étterem, hotelből munkásszálló – tovább zuhant a pozsonyi turizmus

HSJHDFSF

Az ÚVZ elárulta, mi számít érintkezésnek egy fertőzött személlyel – újabb tüneteket tettek közzé!

Csollány Szilveszter

Csollányra emlékezve: búcsúzik tőle első mestere és volt iskolája

dd

Tízéves a Red Bull Pilvaker

csábisakk

Extraligába lépett a csábi csapat

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.