Kassa. Az Országos Rádió és Televizió Testület (ORTT) a filmszemlét megelőző hétvégén Mustra címmel minifesztivált szervezett a testület által az elmúlt hat évben támogatott filmekből és televíziós produkciókból.
Média-szomszédolás
Kassa. Az Országos Rádió és Televizió Testület (ORTT) a filmszemlét megelőző hétvégén Mustra címmel minifesztivált szervezett a testület által az elmúlt hat évben támogatott filmekből és televíziós produkciókból. A mintegy ötven órányi anyagot bemutató ingyenes rendezvényre meghívást kapott a szlovákiai testvérszervezet, a frekvenciatanács két magyar tagja, Agócs Valéria és Varga Tibor is, akik a filmek „mustrálása” mellett anyaországi kollégáikkal is tárgyalásokat folytattak. Varga Tibor lapunknak elmondta, hogy a testületek európai ernyőszervezetén belül fontosnak tartják a visegrádi négyek közötti szorosabb együttműködést, hiszen a lengyel, a cseh, a szlovák és a magyar elektronikus médiumok felügyeletét ellátó hatóságok a négy államban hasonló problémákkal szembesülnek. „A legnagyobb különbség, hogy a mi tanácsunkkal ellentétben a magyar ORTT tagjai főállásban tevékenykednek, ezáltal nem kell semmi mással foglalkozniuk. Önálló panaszbizottságuk van, az apparátusuk pedig 120 tagú, míg a mi irodánkban hozzávetőlegesen 30 ember dolgozik, egy-egy osztályra csak pár fő jut. A költségvetésük is jóval nagyobb, mint a miénk” – mondta Varga Tibor, hozzátéve, hogy a magyar ORTT-nek érezhetően nagyobb a „tekintélye”, mint a szlovákiai frekvenciatanácsnak. Ennek az az oka, hogy a kiróható pénzbírságok sokkal nagyobbak Magyarországon, mint hazánkban, előfordulhat például, hogy ugyanazért a vétségért egy szlovák tévécsatorna kevesebb büntetést fizet, mint egy magyarországi. Varga Tibor szerint a testületnek nagyobb súlya lenne, ha a magyarországi rendszerhez hasonlóan ők is kezelhetnének egy műsorszolgáltatási alapot, amelynek feladata a nem nyereségorientált, közszolgálati műsorszolgáltatók és alkotók támogatása, a minőségi kultúra megőrzése és fejlesztése, valamint a sokszínűség biztosítása. „Ily módon segíteni tudnánk a Pro Slovakia alapnak, sőt majdhogynem helyettesíthetnénk is őket. Nekik is kevés pénzük van, és így jobban összpontosulhatna a nívós kultúrára szánt támogatás” – állítja a frekvenciatanács tagja.
A két testület további tervei között szerepel egy szlovák–magyar médiakonferencia szervezése, amelyre vélhetően májusban kerül sor Budapesten.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.